Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-04-30 / 18. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 HALOTTAINK. ID. DÓKUS GÁBORNÉ. Minél idősebb lesz az amerikai magyarság: annál hosszabb lesz a névsor ebben a rovatban. Sajnos, hogy ezt a rovatot csak nehány esetben vettük eddig igénybe, holott sok olyan egyénről kellett volna megemlékeznünk, akik becsületesen kivették a maguk osztályrészét az amerikai magyar reformátusság egyházi életének a megalapozásából és virágzóvá tételéből. Minden ilyen megemlékezés legyen balzsam azoknak a szivére, akik halottaikat siratni, gyászolni nem szűnnek meg soha. Id. Dókus Gáborné, szül. Kvancz Borbála az első, akiről most emlékezni kívánok. Frissen hantolt sírján még talán el se hervadtak a virágok s én azt akarom, hogyha elhervad is a virág, emlékezete éljen örökké. Névtelen hős, kevesek által ismert asszony, valódi papné volt, akinek, bár soha se vett részt az élet tülekedéseiben: olyan értékeket köszön-« hét a south norwalki református magyarság, amelyekre, amig élt talán senki sem, még a hozzá legközelebb állók sem gondoltak s nem hiszem, hogy gondolnának ma is. Az a közel negyven esztendő, amelyet ebben a gyülekezetben töltött el, észrevétlenül rányomta a maga jellegzetességét a south norwalki gyülekezetnek az életére. Ha ő maga nem is vett részt a gyülekezet életének az irányításában: egyszerű, csendes, bensőségteljes élete mintaadó házi asz- szonysága, csodás édes anyasága, sokkal dusabb gyümölcsöket termett, mint a fórumon való küzdelem. Alapvető munkának az elvégezésére nem alkalmas a sok beszéd, szerepelni vágyás. Példaadásra van szükség, arra, hogy a kicsi, szűk, szegényes papi lakások az életnek a forrásai legyenek. Abban a kis papi lakásban, amelyik a mostani díszes, kényelmes lakással szemben van, 1896 október havában voltam legelőször. Ekkor már komasági viszonyban voltunk: de ez a viszony nem bomályositotta el elmémet. Megláttam, akit meg kellett látnom, a gyülekezetnek az angyalát. Mosolygással való szenvedését, az ellenségeiért imádkozó szivet. A csendes magvetőt, a bízót, a reménykedőt, a hivő papnét, aki a csüggedő férjet felemeli, gondját megosztja, keresztjeit, hordozni segíti. A south norwalki kereszt. Egyházi életünkben a szét szakadásnak, a testvér hárcnak a kiindulása ez a kereszt. Az ellenegyházak alapításának a kezdete innen indul ki. A férj, a pap csaknem belefáradt a küzdelembe: de a papné, a kicsiny lakás falai között uj reményeket tudott fakasztani a lankadni kezdő gyülekezetbe is. Ez a gyülekezet nem akarta megszomoritani azt, aki készen volt arra, hogy életét adja szeretteiért, gyülekezetéért. A győzelem a miénk lett. Az első ellenegyház megszűnt s ettől kezdve a south norwalki gyülekezet folytonosan gyarapodott, erősödött, emelkedett. Uj templomot, diszeset, nagyot, szép, kényelmes lelkészlakást építtetett. Vajon gondolt-e valaki arra, hogy mennyi köszönhető annak a lábáról leesett papnénak, aki csendes imádkozással tűrte a legnagyobb testi szenvedéseket, akinek minden öröme az volt, hogy bejártak hozzá a gyülekezet asszonyai, hogy szenvedő arcáról olvassák, tanulják a krisztusi parancsolatokat ?! Nagy céloknak az elérésében a fájdalmak termékenyitő erővel bírnak. Id. Dókus Gáborné fájdalmai, szenvedései, Istennek üzenetei voltak a south norwalki gyülekezetnek a számára. Ez a gyülekezet ezekből a szenvedésekből tanulta meg azt az áldott tanítást, hogy a testvérek egymásnak ne szomorúságot, hanem örömet igyekezzenek szerezni. Sokszor ültem vele együtt a szép nagy lelkészlakásnak kicsi konyhájában s a mikor jött egyik-másik asszony-testvérünk, megéreztem, hogy tőle csak megerősödve lehet eltávozni. Mi a mi szenvedésünk az övéhez képest? Hosszú esztendőkön keresztül segítség nélkül meg se birt mozdulni. Jöttek haza a fiai, leányai, vejei, menyei és ő nem tudott felállani. Mindeniknek le kellett hajolnia, hogy megcsókolhassa: meghajolni, lehajolni . .. hányszor gondoltam erre, amikor szenvedő arcára esett a tekintetem! A mások szenvedése az érező emberekre: felemelő erő, megnyugtatás, elköteleztetés! Ezt érezte meg a south norwalki gyülekezet első papnéjának a hosszas szenvedésében. Azért erősödött meg, mert minden nap látott valakit, akit szeretett; keresztet hordozni s a Gecsemáné kertben imádkozni: Atyám legyen meg a te akaratod ! Meglett az Atyának az az akarata. A sokat szenvedett földi sátor összeomlott, de az akit a távolban is megsiratunk: él. Élet volt a bizodalma, reménysége, hite. Él nem csak szerettei körében, hanem azokban a gyülekezetekben is, ahol fiai és leánya, menyei és veje munkálkodásukkal, életükkel tesznek tanúbizonyságot az ő szenvedéseiben meglátott teremtő erő: Jézus Krisztus mellett! Áldás volt szenvedésekkel gazdag élete: áldott emlékezete! Kalassay Sándor,