Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-04-02 / 14. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LATJA ^ ' 14 AZ ÉN FALUM. Irta: Gárdonyi Géza. — Egy tanító feljegyzései. — ISMERKEDÉSEK. (Harmadik folytatás) Kadari is erősiti a felesége szavát: — Szép, erős legény. Soós Estvánnak megfényesedik a szeme. A pipáját még jobban megszivja: — Hálistennek. S elmosolyodva teszi hozzá: — Annyi ennek egy mázsa búza, mint másnak egy font. A pap megérkezik. Mogorva, sápadt, fiatal ember. Megnézi a sebet és vizet csordit rá: — Ne féljen öreg — mondja jólelküen — nem hal bele. A szobában csöndesség támad. Nem hallatszik egyéb, csak a viz csorgása. Soós Estván már visszaült a helyére és halkan szól Kadarinak: — A minap egy kétmázsás zsákot emelt a vállára. Kadariné a gyertyát tartja a papnak a munkájához. A pap a zsámolyon ül, s amint a vizet csorgatja, közben-közben figyelmesen nézi a sebet. — Közelebb a gyertyát! — mondja egyszer. S magában mormogja tovább: — Mi a csoda ez itt? Egy gombforma valamit emel ki a sebből. S nézi a gyertyánál. — Az — mondja elbámulva az öreg — az a golyó, amit belém lőttek. És örömtől rezgő hangon rebegi: — Az eleven szömü Krisztus forditott föl minket! II. Egy advent-vasárnapi templom után az öreg Kadari mozog utánam a földig érő subában a templomból. Még mindig sántít az öreg. Tudna járni sántitás nélkül is, ha akarna, de már úgy megszokta, hogy jobban esik neki a járás, ha bicegő. — No mi újság, bátyám? — Hát... Ma egy hete itt jártak Soósék. A feleségével volt itt az Estván. Mert tetszik tudni, hogy akkor összeösmerkedtünk, megígérték, hogy eljönnek ujborra. Hát eljöttek. Megnézték a szőlőt is. Azután, hogy még jobban összebarátkoztunk, hát az unokámat is igen megszerették. Aztán szót ejtett az asszony, hogy ilyen feleség kellene az ő fiának. Mink meg azt feleltük rá, hogy bár ennek meg olyan embert adna az Isten. — Bizony összeillenének. — Hát ma eljött a legény az apjával. Aztán ha megtetszenek egymásnak, talán megtartjuk a kézfogót is egyúttal. — Ilyen hamarosan? — Hát tetszik tudni, messze lakik a legény. Aztán ha háromszor megnézik egymást, akkor se látnak többet egymáson, mint ha egyszer nézik meg. Faluhelyen nem ritka az ilyen hamar-eljegy- zés. A szerelem előbb levelezik, aztán virágozik. A fő az, hogy Soós Pesta egyetlen fiú, Kadari Juliska meg egyetlen leány. Itt is húsz lánc föld, amott is annyi. Negyven lánc lesz abból, mikor a szülők meghalnak. Kadariék arra kértek, hogy menjek át hozzá jók vacsorára. Átmentem. A leány úgyis tanítványom volt. Tavaly még bejárt a vasárnapi iskolába. Ő tudott legjobban számolni. Az írása is takaros. A nagybetűket szereti kicifrázni. Az apja egyszer azt mondta: — Ha nadrágja volna, beállhatna jegyzőnek! Szeles, fagyos téli est. Az udvaron egy idegen kocsi. A pitarból tüzfény áramlik ki. A konyha előtt hegyezett füllel, ragyogó szemmel ül a kutya. Persze befelé vigyáz. Juliska szépen kinyitja előttem a szobaajtót. Ezt már tőlem tanulta. Ha nem járt volna iskolába, velem kerestetné meg az ajtón a madzagot. — De piros vagy, de csinos vagy! — A tüztől, mester uram! — No persze, hogy a tüztől! Nagy ünnep van itt. Fehér abrosz és petroleum lámpás az asztalon. Kékbe öltözött emberek. Bor előttük, meg szivar. De szivarozni csak a legény szivarozik. A többinek jobb a kurtaszáru. A füstöt kieresztik a kedvemért, akkor aztán magam is rágyújtok a velem hozott hosszuszárura, és beszédbe kezdünk. Persze csak afféle paraszti beszélgetés a mienk. Az időjárás, a termés, az utcsinálás, az adó, a hidak, a Soósék uj papja, a mi kövér papunk, a képviselőválasztás és másmiegyéb. A legény nem elegyedik a beszélgetésünkbe. A falnál ül. Más alkalommal az asztal külső felén volna a helye, de most... most nagy a dolga az ő két szemének! Az asztaltól az ajtóig, az a kis föld.. . Azon a kis kétöles földön dől el ma két életnek a sorsa. (Folytatása következik)
