Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-03-12 / 11. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Rovatvezető: Balogh E. István lelkész. EGYHÁZTAGJAINK KÖTELESSÉGEI. (Dr. J. M. G. Darms nyomán.) (Folytatás) 5. Áhítattal tisztelni az Istent. Dávid igy énekel: “Hajoljatok meg az Ur előtt szent ékességben.” (96. Zsolt. 9. v.) Az igazi áhitat legelőször is rendes templomlátogatást kiván. A templombajárás az életfeltétele az egyháztagságnak. Kegyelemben növekedni és vallásos életet élni a nélkül nem lehet. A templomban Isten hajol alá a mi lelkűnkhöz és emeli azt fel a legnagyobb értelmi és lelki magaslatba, ahol már az embervilágunkon túl levő erőkkel érintkezünk és gondolatban, lélekben a végtelen Istennel tár- salkodunk. A templomba járó egész más szemmel nézi az életet, uj látomásokat szerez a bűn értelméről. Ott tapasztalja meg, hogy mi az igazi érték az életben, s ennek megszerzéséhez ott nyer erőt. Az istenitisztelet azonban sem miképen sem lehet helyettesitője a mi imádkozó életünknek csupán meggazdagitója és növelője annak. Az egyház megadja nekünk az istentiszteleteivel minden héten a nagy alkalmat, legyünk hát rendes templomjárók. 6. Rendesen élni az Úrvacsorával. Jézus mondja nekünk, hogy “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Luk. 22:19.) Seholsem tapasztalhatjuk igazabb bizonyságát a Krisztus jelenlétének, mint az Úrvacsorában, mikor emlékeztetünk az Ő életére és halálára és az Ő önkéntes akaratára, amellyel újra és újra felkínálja Magát nékünk Mesterül és Megváltóul. A lelkeket kereső Urnák a hivása és a mi bűnös, bocsánatért esdő szivünknek Jézusért való kiáltása teszi szentté és naggyá az Úrvacsorát. A legnagyobb lelkiveszély számunkra az ur- vacsorázást elhanyagolni. Bele ne essen tehát egyikőnk se abba a vétkes hibába, hogy a szent jegyekben való részesülést elhanyagolja, nehogy a mi egyháztagságunk valami lélek és szivnél- küli szokássá váljon csupán. 7. Bőkezűen segíteni az egyházat. “A hétnek első napján mindenitek tegye félre magáinál, amit sikerül összegyűjtenie...” — Írja Pál a Korinthusiaknak. (1. Kor. 16:2.) Az egyházfenntartás és egyházi munka nagy költségeit egyedül az egyháztagoknak kell fedezni. Senki és semmi más nem lehet a pénz forrása az egyházban, mint az egyháztagok adománya. Óh mennyi mulasztás terhel itt minket magyar reformátusokat! Vájjon tudja-e minden egyháztag, hogy hány és hány féle módon szerezzük meg mi a szükséges pénzt? A becsület és a kötelesség parancsolja és a szív szeretete élvezetté teszi az adakozást. 8. Lelkesedéssel terjeszteni a Szentirást. “Menjetek és tegyetek tanyitványokká minden népeket!” (Mt. 28:19.) Ha egyszer mi magunk megláttuk a hitünk szemén át Krisztus szere- tetét, akkor többé nem lehetünk közömbösek azokkal szemben, akiknek még nem volt alkalmuk a Megváltóval találkozni. Egy milliárd, 167 millió és 100 ezer olyan ember él e világon, aki nem ismeri még Jézust! A missionárusaink az Ő ismeretét viszik. Magyarok! Tegyünk már egyszer mi is valamit másokért! Ne csak azért sírjunk örökké, hogy mások segítsenek, bennünket. 9. Bátorsággal győzni meg a gonoszt. “Úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos”, mondja önmagáról Pál. (I. Kor. 9:26.) Ámbár mi, mint egyháztagok a béke hírnökei és a háborúk ellenségei vagyunk, mégis sok csatát kell megvívnunk. A legnagyobb küzdelmet saját szivünk bűnei ellen vívjuk legtöbbször, ahol időről időre fészket ver az önzés, tisztálalanság, igazságtalanság stb. A győzelemhez mindig szükségünk van Krisztus segítségére és az Isten erejére. Az egyháztagság legtöbb esetben a legerősebb kötőfék és hathatós segítség számunkra, hogy erkölcsileg erősek maradjunk. De ne vonjuk meg segítségünket az egyháztól sem abban a nagy küzdelemben, amelyet az viv értünk a bűnös világgal szemben. Őszinte bátorsággal küzdj ünk együtt mindnyájan egy jobb világért és az Isten dicsőségéért! 10. Felebarátainkat szeretettel szolgálni. A Szent írás arra tanít, hogy “Szolgálj jó aka rattal.” (Ef. 6:7.) Nem azt tanítja, hogy őket lenézni, kicsinyleni, vagy magunkat felbecsültetni igyekezzünk általuk, hanem csak egy kötelességünk lehet minden felebarátunk iránt és ez — szolgálni őket. Azáltal, hogy tagjai vagyunk a mi egyházunknak, ennek a nemes szolgálatnak tág tere nyílik meg számunkra. Csodálatos alkalmakat nyújt az egyház mindnyájunknak arra, hogy sok embertestvérünk javát szolgáljuk, amit, ha egyedül, egyház nélkül maradnánk, soha meg nem tehetnénk. Egyházunknak csak külföldi missiója 260 van. Hányfelé oszthatunk egy erre a célra adott dollárt?! Ne várjuk, hogy más kérjen tőlünk tehát szolgálatot, hanem önként, jószándékból végezzük azt. — Keressük meg a saját munkánkat az egyházban.
