Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-07 / 23. szám
23-ik szám. 2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA chorus; ha 3 cseh: egy cirkuszi zenekar; ha 3 német: egy katonai osztag; ha 3 amerikai: egy részvénytársaság (& Co.); és ha összekerül 3 magyar: kész a veszekedés. Nem olasz módra való bicskázás, hanem a versengés. Az egyébként békés természetű és idegenekkel szemben lovagias magyarnak ez a turáni átok a legnagyobb 'baja. A saját fajtáján belül egyetemes problémáinak megoldására hivatottabbat, bölcseb- bet egyik sem hajlandó elismerni. Mindenki irányítani, parancsolni akar, lép azért a legüdvösebb tanácsot sincs, aki megfogadja. Pedig mennyi sok magyar probléma vár megoldásra itt is, Amerikában! Hogy csak a legégetőbbet, a legfontosabbat említsem: itt a revízió ügye, •— ami végeredményben a legjobban szom- juhozott magyar Igazság ügye. Nem csak az óhazai és idegen járom alatt nyögő testvérek szempontjából, hanem — ha a testvéri szolidaritásnak a legparányibb szikrája él bennünk, — a mi szempontunkból is. Mondom, nem szólva a légiónyi amerikai-magyar problémáról, csak ebben a legégetőbb és legfontosabb ügyben is tudunk-e egyaka- rattal együtt lenni? A vezetésre hivatottak nem afelett versengenek-é, mint a tanítványok egykor: ki lesz nagyobb abban az eljövendő országban? A maguk becses személyét megsértve, vagy mellőzve érzők pedig nem azt kiabálják-e, mint egykor Coriolanus: “átok reád, viszály hona, már nem vagyok fiad!?” A közkatonajelöltek, a fajukat egyébként megbecsülő magyarok pedig nem egymástól várják-é először abba a toborzandó hadseregbe való belépést, az első áldozati obulus letételét? s ha az mégis megtörtént, a többség nem szégyenkezve áll-e félre, mint egykor az a bibliai gazdag ifjú, akinek “sok jószága vala?” mert ellenvéleményt tenni mindenki tud, de áldozni nagyon kevesen akarnak. Pedig a pünkösdi Lélek harcra tüzelő ereje csak akkor száll reánk, testvértelen magyar népre és Igazságunk csak akkor arathat diadalt, ha készek vagyunk az áldozat hozatalra és ha a széthúzás helyett egyakarattal együtt vagyunk. Együtt, mint reformátusok. És hogy állunk a harmadik kérdéssel? Tudunk-e egyakarattal együtt lenni, mint magyar reformátusok? Felelet helyett igy folytatom az előbbi találó megállapitást: — “ha pedig összekerül 3 magyar református, egy közülük biztosan mozgalmat indít ellen-egyház szervezésére, a másik kettő meg a felett vitatkozik, hogy a többi irányzat közül melyik a helyesebb ? S ennek az állapotnak szerintem az a magyarázata, hogy ősi református kincseink: a biblia, hitvallások és puritán törvtényeink devalválódtak. Már pedig biblia nélkül nincs keresztyén egyház, hitvallás nélkül nincs felekezet s törvény nélkül nincs rend. És ahol a vallásnak ez a három attribútuma hiányzik, ott már nincs hitélet, csak egyletesdi. Mert amelyik református egyházban kihalt a régiek bibliás kegyessége, feledésbe mentek a hitvallások, megszűnt a törvénytisztelet, — és ahol vezetők és vezetettek csak abban vannak együtt egyakarattal, hogy ezeket az örök értékeket elavultnak, lomtárba valónak ittéljék; — a szeretet és egymás terhe hordozásának bibliai parancsát semmibe se vegyék s a kegyelemben való növekedés figyelmen kívül hagyásával csak a materiális haladást (ha ugyan van) tekintsék a létjogosultság és siker egyedüli próbakövének: az az egyház lehet virágzó társas alakulat, de nem Krisztus teste többé és tagjai nem Kr. tagjai. Még — hála Istennek — nem tartunk itt, mert értékeink csak devalválódtak, de még nem semmisültek meg. Ha azonban tovább tart ez a folyamat, minden bizonnyal ide is eljutunk. És kik akaszthatják meg ezt a folyamatot ? Rövid a felelet: a magyar reformátusok. Vezetők és vezetettek, lelkészek lés világiak vállvetve dolgozhatnánk azon, hogy egyakarattal együtt lehessünk. Erre az egyik ut az, ha a válaszfalak vastagabbra vakolása helyett a szeretet, békesség és közös érdekek összekötő szálait igyekszünk erősebbé tenni. Ha közös alapot keresünk, melyen az egység felépíthető. mert ha több akol van is, a nyáj lehetne egy: a Krisztus magyar református nyája. Ha ez a gondolat testet ölt, csak akkor lehet szó aztán az egy karám építésének megkezdéséről! Hogy azonban eddig eljuthassunk, annak ára van: saját hibáink kiirtása és a kicsinyes emberi érdekek, hiúság, önzés stb. félre tétele. Más szavakkal: ne álltassa magát senki azzal, hogy a bölcsek kövének birtokában van és egyetlen utat jelölhet meg a mennyei Jeruzsálembe való eljutásra, mert egy földi város is legalább 4 égtáj felől közelíthető meg; és ne nézze le, aztán ne nevezze senki a más akolba tartozókat árulóknak, hitehagyottaknák, mert abban a másik akoliban is lehetnek, sőt vannak, akik az ősi magyar református értékeket ott is megtartották. És viszont, az érem másik oldalára nézve: ne mondja senki, hogy azok, akik ha a mienktől eltérő utakon is, de ugyanazokért a célokért: a magyar református öntudat közös kincsesé tételéért és az egyház iránti áldozatkészség emeléséért küzdenek és álmokat álmodnak, — egyszerűen csak felforgatok és ma- gyarkodó legények. Hiszen azokat az álmokat a mieink is végig álmodták s ha föl is ébredtek belőle és szerintünk reálisabb utakon haladnak előre: álmodni nékiek is szabad. És ahol arra nagyon kézzelfogható ok nincsen, ne nevezze senki a történytiszteletet terrornak, mert eddigi bajaink legnagyobb részének ősforrása épen a törvénytisztelet hiánya volt, minek következtében a hitbeli szabadság nálunk szabadossággá fajult. Lám, a róm. kath. egyház kebelében nincsenek ellenegyházak, mert ott — ha vannak is nézeteltérések — maguk a vezetők a vita hevében is szem előtt tartják a törvényt, igy joggal elvárhatják azt a vezetettektől is. Ha nálunk sem lettek volna oly bőséges számban a törvényt lelkiismeret furda- lás nélkül oldalra tevő, vagy épen a törvényes következmények alól kibúvót kereső vezetők, nem lett volna kik köré csoportosulni a vezetettéknek, eo ipso nem lennének ellenegyházaink. De már ha megvannak, azokat nem lehet elintézni ilyen nagyképü mondásokkal : “innen mentek el, hát minden fenntartás nélkül jöjjenek ide vissza.” Nem kicsinyelheti le egyik fél sem a másikat, hanem c helyett szeretetből fakadó, komoly tárgyalások alapján kell keresniök a kibontakozást. S ezt megint nem üthetik el sem a vén Simeonok, sem az ifjú Timotheusok azzal, hogy “már megpróbáltuk”, mert ha nem sikerült, biztosan nem helyes alapelveken próbálták. A helyes alapelv pedig csak az lehet, amit nem egyik, vagy másik fél kombinált ki egyoldalulag, hanem amit a pünkösdi történet kínál: “egyakarattal együtt valának.” Ha a tanítványok különböző akaraton lettek volna, nem nyerték volna el a Szent Lélek ajándékát és nem rakhatták volna le a világtörténelem legmaradandóbb országának fundamentumát. Legyünk hát mi is egyakarattal: ősi református kincseink megbecsülésében, az egymás iránti szeretetben, őszinteségben és békességre igyekezésben. Mindenek felett pedig legyünk egyakarattal először az imádkozásban, kérve Istent, hogy egyebekben is hozzon bennünket: embereket, magyarokat és magyar reformátusokat egyakaratra, hogy a Szent Lélek ajándékával mindenek megadassanak minekünk. Urban József fairfieldi (Conn.) ref. lelkész.
