Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-11 / 2. szám
2-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal templom, iskola, árvaház fenntartása stb. ott is csak földi eszközökből kerül ki. És mióta a magyar kivándorlók nagyrésze arra szánta magát, hogy odakint letelepszik, neki is fokozódtak az anyagi gondjai házvétellel, üzletberendezéssel, adóval, gyermekneveléssel. Ez a tény a dollároknak hazafelé való vándorlását nagy mértékben csökkenti, egyházi célokra való forditását pedig reátok nézve is egyre nehezebbé teszi. És az Ige tettekre indító olaja mellett bizony a hiúság illatos vizét is oda-oda kell tartanotok füveitek orra alá. Addig, mig a kivándorlónak a lelkipásztor volt a közjegyzője, állásszerzője, tolmácsaimig társadalmi és társasá- gos életével teljesen az egyház keretei közé húzódott, egyszóval mig existen- ciális érdeke volt, hogy egyháztag legyen, a munka könnyebb volt. Azóta azonban a magyar megtanult angolul, beleélte magát az ottani sociális viszonyokba, polgár lett, otthon érzi magát, munkaadójával, hivatalokkal maga tárgyal. Tehát önállóbb lett s igy bizonyos mértékig, már t. i. existenciális téren nélkülözhetőbb lett számára az egyház és lelkipásztor támogatása. Annál leleményesebbeknek kell tehát lennetek az egyházhoz fűző szálak erősitgetésében, az eszközök feltalálásában. Persze mindég lesznek Istenhez vágyó emberek és az Ige örökké a legerősebb fegyver marad ! Ám az eszközök kiválasztása, a módszer a ti dolgotok. Én csak egy dolgot szeretnék itt a lelketekre kötni. Ha jól emlékszem, e lap valamelyik májusi számában, talán “Buzacsokor” c. alatt itt is olvastam, de még inkább beszélgetések alkalmával hallottam szinte bántóan éles világításba helyezését annak, hogy itthon milyen megkötött az élet, az egyházi adó milyen kérlelhetetlenül sújtja a híveket, mennyi parancs, törvény kötelezi s kegyetlen jegyző, szolgabiró, csendőr keseríti az embereket. Ezzel szemben — majdnem úgy, mint a jeruzsálemi templomban amaz emlékezetes imádkozó férfiú: hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan stb. stb. Ne tegyétek ezt! Először is általánosítani nem lehet, másodszor nem szabad feladni azt a reményt, hogy elébb- utó'bb itthon is általánosságban eljut a közvélemény arra a felfogásra, hogy nem a polgár van a hivatalnokért, hanem a hivatalnok a polgárért. Elég baj az nekünk, hogy a mi országunknak az évszázadok folyamán nem adatott meg a békés fejlődésnek az a biztonsága, melyet más országok élveztek. Te tudod, hogy a mi Hazánk mindég a kelet és nyugat harctere volt. Csuda, hogy még igy is élünk! Semmi esetre se használjátok ezt arra, hogy az ottani magyarságnak az óhaza iránti jóemlékezetét halványítsátok. Ha már a kivándorlónak el kell szakadni a szülőanyától, legalább azt érezze, hogy annak nem sújtó, hanem áldó keze kiséri. Ti egy üzleti szellemű világban éltek, tartsátok meg a jó üzletember jelszavát az óhazára vonatkoztatva: “Ha meg vagy elégedve, mondd meg másnak, ha kifogásod van, mondd meg nékem”. Visszaemlékszem a te — nemes értelemben vett — úri házadnál eltöltött felejthetetlen napokra s a veled folytatott beszélgetésekre. Úgy gondolom, hogy kevés ember talált úgy egymásra, mint mi ketten. Megismertük és megértettük egymást. Magyar szivünk ösz- szedobbant s te, akinek kedves Magyar- ország, megérted, hogy miért kedves nekem az 'amerikai magyar, miért kedves minden szál, amely a messzeszakadt magyart ehhez a széttaposott országhoz fűz. Kinek írhatnám hát meg ezt inkább, mint neked és terajtad keresztül minden magyar papnak. Mikor ékes- szavu, áldottlelkü püspökünk hazajött s hívei nagy szeretettel fogadták, a szívből jött istenhozottra egyebek közt azt mondta: kedves dolog aranyveté- lőnek lenni s szövögetni a szálakat a két világrész magyarsága között. Menynyit szövögettük, mikor suhant velünk az autó, vagy mikor halk szavunknak csak a csillagfényes este volt a fültanu- ja. És te szavamon fogtál. Mikor segédlelkészre volt szükségetek, azt Írtad : segíts! Küldj magyar papot! Édes Barátom, mikor ezeket a sorokat irom, az egyik káplánom, Egry László tiszteletes ur a lázas készülődés utosó napjait éli és megy, hogy ő is egy összekötő szál legyen. Viszi magán egy megcsonkított ország megcsonki- tott városának szomorúságát, de viszi egy Rákócziak, Kossuthok szellemében nevelt zempléni magyarnak izzó hitét s faj és hittestvérei iránti szeretetét. De viszi azt az én lelkiatyai parancsomat is, hogy neki tüzön-vizen hangos szóval kell hirdetni az amerikai magyarság előtt: nektek magyarságotokat szegyeim, hazátokat feledni nem szabad, a betegágyon szenvedő Édesanya lázban csillogó szemmel néz titeket, hogy hűséges gyermekek vagytok-e ? Fogadjátok őt bizalommal, hogy lelkének szárnyat adjon az a szeretet, tmelylyel ti úgy körül tudjátok ölelni azt, aki üzenetet visz iaz atyai hajlékból. Bandi barátom csókjait, miket “ki- cselnő bácsinak” küld, hasonlókkal vi- szonzom. Kívánom, hogy karácsonykor gazdag Jézuskája legyen. Majd egyszer neki is, meg az Ujlaky leányoknak, Tóth fiuknak, a Vasváry és a többi papgyerékeknek is fogok itt levelet írni. Nekik is vannak mondani valóim. Neked pedig azt kívánom, hogy az újév hozzon számodra egy automobilt, mert azért, hogy a más autójának a benzin füstje megüti az orrodat, ha végigszáguld a Johnston Ave.-n, az még nem a tied. Fogadd meleg ölelésemet Sátoraljaújhely, 1929 december 4. Kiss Ernő. MAGYAR REVÍZIÓ, Emlékezhetnek rá olvasóink, hogy az AMOSZ revíziós osztálya arra kérte az egyházakat, hogy évi közgyűléseiken foglalkozzanak a magyar revizió kérdésével s hozzanak ebben a kérdésben mennél lelkesebb, mennél jobban megindikolt határozatokat s küldjék be azt az AMOSZ revíziós osztályához ezen a címen: Box 326, Duquesne, Pa. Legyen szabad ezt a kérést fölujitani és az egyházi közgyűlések figyelmébe ajánlani. Ezek a határozatok nem szolgálnak közvetlen célt. Más szóval, nem azért kéri a revíziós osztály, hogy ide vagy oda fölterjessze, hanem csupán azért, hogy adandó alkalomra készenlétben tartsa. Nagyon könnyen megtörténhetik ugyanis, hogy az AMOSZ-nak föl kellene mutatnia az amerikai magyarság indokolt véleményét a revizió kérdésében, s hogy ha erre hirtelen van szükség: bizony, ilyen határozatokat komoly értékkel máról-holnapra előteremteni nem lehet. Szükség van tehát arra, hogy az amerikai magyarságnak s ennek kebelében első sorban az egyházaknak, mint legtekintélyesebb alakulatoknak a véleménye készenlétben legyen. E helyen jegyezzük föl, hogy az AMOSZ revíziós osztálya tiszteletre méltó propaganda munkát végez, -— a magyarok között. Szó sincs róla, szükség van arra is, hogy a gondolat -saját köreinkben is állandóan íölszinen tartassák, de nem szabad elfelednünk, hogy a tulajdonképeni munkát nem a magyar, hanem az amerikai sajtóban kell elvégezni. Lehet, hogy ezen a téren is történtek már lépések, de nekünk nincs tudomásunk róla. Igen üdvös dolog volna, ha a revíziós osztály mennél részletesebben tájékoztatná a nyilvánosságot az angol nyelvű propagandájáról is, mert munkájában első sorban itt emelkedhetik hivatásának magaslatára.
