Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-04 / 1. szám
\ VOL. XXXI. ÉVFOLYAM. TITTSBURGH, PA. JANUARY 4, 1930. No\l. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformat 'm Lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN ANl» ,4aífED CHURCH PAPER. A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 2274?. McKeesport. Az uj év kapujában. Irta: Takaró Géza. A régi Róma fórumán •egy különös szentély állott. Külömbözött minden más templomiéi, mert az egész szentély csupán <ny kapu átjáró volt. Az isten, akiire1: tiszteletére még Numa király épiL-ette, a kapuzat alatt volt ki- ábrárolva. Kettős arcza volt, hogy egyszerre két irányban, előre és hátra tudjon tekinteni, és a kezében kulcsot tartott. Ez az isten Jánusz volt a kapuk •éber őre, a ki- és be-járás istene (az ajtó, kapu latin neve: janua, a kezdet és a vég védőszelleme, akit az ősidőkben az istenek atyjának tartottak s akihez minden fontosabb cselekedetük előtt imádkozni szoktak. Melléknevei voltak: “a nyitogató” (patulcius) és “záró” (clusius.) Odahelyezték szobrát az ajtók, kapuk és mindenféle átjárások fölé. Hétszáz évvel azután, hogy Numa király nyugaton néki szentelte a róla elnevezett Január hónapot, keleten levelet kapott egy gyülekezet a következő üzenettel: “Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: Imé adtam elődbe nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat . . .” (Jelenések 3:7—8.) Aki az üzenetet közvetítette, egy kis szigeten volt száműzetésben. Ez a sziget Páthmosz volt, amely széliében- hosszában csupán néhány mérföld. Ide szokták kivinni a legsúlyosabb bűnökért elitéit rabokat, akik nyomorult életüket nappal márvány fej tökben vagy bányákban, éjjel rozzant viskókban töltötték. Ezek közé zárták Krisztus egyik hit bi- zonvságtevőjét, Jánost is, aki mikor az első őrlő nap munkája után széttekintett a haragos tengertől körülzárt kicsiny és kopár szigeten, úgy érezte magát, mint egy rideg, szűk börtönbe falazott rab, akinek cellájából nem hagytak számára semmiféle kijárást. Se’ öröm, boldogság, se’ barátság, szeretet. se’ életfüszerező tevékenység felé nem nyilt néki ajtó. Egy napon azonban szózatot hallott, amely ezt mondja: “Imé adtam elődbe egy nvitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat.” És János úgy érezte, hogy ez nem csupán szép mottó, poétikus mondás, amely esetleg szépen illik ajtók, kapuk fölé dekorációnak. Azt tapasztalta, hogy most, amikor minden ajtó, amelyet emberi kéz elérhet, bezárult, imé ajtó nyílt számára nem várt módon. Akárcsak a' gyermekkor izgató meséiben, amikor a hőst már csaknem elfogják, az ellenség minden oldalról körülzárja, mint a vérebek a királyi szarvast, a csapda minden pillanatban elcsattanhat: imé, ekkor egy titkos ajtó zárja felpattan, s rajta keresztül az üldözött az utolsó percben megmenekül.... Es János előtt uj ég és föld nyílik meg, s apostoli lelke mint börtönéből szabadult rabmadár boldogan viszi a postát a gyülekezetnek . . . Itt állunk az uj év kapujában, Januárban. Egy év folyama ismét lefutott az idők tengerébe, megduzzadva sok- sok verejtéktől, könnytől és vértől. Az örökkévalóság nagy óramutatója ismét mozdult egy másodpercecskét, és uj percet, uj esztendőt mutat. Előttünk az uj év, mint egy ki nem nyilt virág, mint egy lepecsételt levél, mint egy el nem olvasott könyv, egy meg nem járt ut. Előttünk egy vas-záros láda, ismeretlen ajándékaival, tizenkét hónapnak rejtélyes tartalmával. A legcsekélyebb sejtelmünk sincs róla, mi fog bennünket érni, mielőtt az év bezárul. Itt az uj év, reám erőszakolva, vissza nem utasíthatom. Nem kértem, nem választottam, de rajtam áll, hogy mi lesz vele, hogy föl - használom-é jól. És bizonyára keservesen megfizetek érte, ha visszaélek vele. Ki ád tanácsot,-• hogy mit tegyek? A hős Nelson 1797 január elsején azt irta tengeren úszó hajóján: “Édes atyám, bizonyos vagyok, hogy ezen a napon küldesz nekem levelet . . .” Bizonyosak lehetünk, hogy ma 1930 január elején a mi Atyánk is üzen néiii i'tli i . ___ künk. Anno Domini ... Ez az év is az Ő esztendeje, aki a kezdet és vég. “Én vagyok az ajtó.*) Ő őrködik bemenetel és kimenetel felett, élet és halál felett, ő üzeni: “Imé adtam elődbe nyitott ajtót . . Hová nyílik ez az ajtó? A hit-élet csodálatos mezejére. Életünknek két oldala van. Egyik a külső körülményektől függ. Ha az emberek jók hozzám, ha a viszonyaim kedvezők, akkor jó dolgom van. De az ajtó ezen az oldalon könnyen, hirtelen tragikusan bezáródhatik. Jó, hogy van egy másik belső oldal és másik ajtó is, amelyet senki be nem zárhat. Hasonlítsuk össze ezt a két hajótöröttet: egyik Szent Ilona szigetén, a másik Pathmos szigetén. Egyiken, egy összeomlott világ romjai felett kiábrándulva és letörve ül az egykor nagy Napóleon. A másikról uj eget és uj földet lát a nagy fölfedező, János, aki mióta elhagyta a galileai tenger partjait, kontinenst kontinens után fedezett föl Isten végtelen világában. Mióta meghallotta: “Kövess engem’’, szüntelen nyomában volt Urának, akit napról-napra jobban megismert, s aki ajtót ajtó után nyitott meg előtte tanításaival, és teremről-teremre vezette be őt az Ő királyi kincsesházának boldogító ismeretébe. Felnyitotta előtte azt az ajtót is, amelyre ez van irva: “Mi Atyánk . . .”, megtanította az imádság által Isten színe elé lépni. Kivezette a szabadba, az élet kertjébe, amelyet néha vihar is meglátogat s amelyben teher alatt nő a pálma . . . Most ott áll a szigeten. Elzárva. És mégis szabadon. Az egész római világ- birodalom minden hatalma kevés volt ahhoz, hogy bezárja azt az ajtót, amelyet a Szent, az Igaz, a Dávid kulcsának birtokosa megnyitott előtte. Ki veheti el tőle az eget? Ki akadályozhatja meg, hogy imádkozzon, hogy növeked*) “Én vagyok -az ajtó; ha valaki én rajtam megy be, megtartatik, és bejár és kijár majd . . .” (Ján. 10:9.)
