Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-30 / 13. szám

2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13-ik szám. Húsvéti futók. A magyar király se’ tudott ellenállni an­nak a láznak, amely egyszer végig söpört egész Európán. II. Endre is szervezett keresz­tes hadat, hogy az izlam kezéből visszafog­lalja a szent sirt. Partot érve a jeruzsálemi pátriárka fogadta, elébe tartva egy korhadó fadarabot, amelyről azt állította, hogy Krisz­tus keresztjének egy darabja. A király mezít­láb közeledett a fadarabhoz és ájtatosan meg­csókolta azt. Majd, messze elkerülve Jeruzsá­lemet a szentsirral együtt, ellenséget nem is látva, eljutott a Jordán folyóig, megfürdött benne, aztán ereklyékkel megrakodva ő maga hazatért. Hogy az Ezdrelon sikján hagyott 20,000 vitézzel mi lett, azt a jó ég tudná meg­mondani. Annyit tudunk, hogy a sereg ma­gyar csapatai, a szokatlan időjárástól és éh­ségtől is megritkulva a hegyek közé menekül­tek, ahol szétkergették és mind egy szálig le­vágták őket. Van egy más ut is, mely a szentsirhoz ve­zet. Ezen veszély nélkül birtokába juthat min­den magyar a szent sir minden valóságos kin­csének. Erről a kirándulásról nem kétes érté­kű relikviákkal, de maradandó értékű lelki ajándékokkal térünk vissza. Csatlakozzunk azokhoz, akik az első husvét reggelén siettek a sirhoz. A harmatcseppek riadtan peregtek le a csöndes kert fölzavart bokrairól a futók lábai nyomán. Miért futnak úgy, hogy szinte lélek- zetük is elakad? Mindig valami rendkívüli dolgoknak kel­lett történni, ha felnőtteket látunk futni. A gyors mozgást csak az apróságok és a fiatal­ság szereti. A kis fiú meg a báránykája; a kis leány, meg a cicája. Kis gyermekek ritkán sé­tálnak. Felnőttek ritkán futnak. Amint öreg­szünk, megcsendesedünk. De ha valami sze­rencsétlenség történik, tűz üt ki, vagy vizára- dás tör ránk, ösztönszerüleg futni kezdünk. Es ha valami váratlan öröm ér, az is megfia­talítja mozgásunkat. Gondoljunk arra, ki hirt kap, hogy a háborúban elveszettnek hitt élettársa a legközelebbi vonattal megérkezik. Falán még kendőt kötni is elfelejt, úgy rohan a fogadására. Amilyen megrázó volt Jézus elvesztése, olyan megdöbbentően hatott visszanyerése is. Pedig mind a kettőre készitgette az O tanít­ványait. De más az elmélet, és más a gyakor­lat. Más a Hiszekegyet elmondani, hogy “. . . meghala és eltemettetik — harmadnapon föltámada”, és más ezekről lelki élményt sze­rezni. A kereszt minden józan ítélet szerint holt­pontra juttatta Krisztus egész munkáját. Egy­szerre megállott minden, ami pedig olyan szé­pen indult. Az O halálával tanítványai hite is meghalt. Irtózatos csalódás volt az. Utána egyszerre dér, hervadás, halál . . . Csak a sze­retet virraszt még néhány nő szivében. Első­nek Mária Magdaléna keresi föl a sirt. Meg­döbbenve veszi észre, hogy üres, “Futa azért és méné Simon Péterhez és ama másik tanít­ványhoz, akit Jézus szeret vala ...” A hír a két férfi előtt eleinte csak “üres beszédnek látszik, és nem hivének.” De pár pillanat alatt minden megváltozik. “Együtt futnak va­la mindketten . . .” Péter a fiatal János mellett elmarad a ver­senyben. Negyven-ötven felé az ember járása kezd megnehezedni, régi tüze lelohad, érzel­mei és képzelete már nem ragadják olyan könnyen tova, még ha olyan kiábrándító ta­pasztalat nem veri is le, mint amelyen Péter keresztül ment. De most mégis fut, ahogy csak tud. János jóval fiatalabb. Szemlélődő, fino­mabb érzékenységű, fogékonyabb, mélyeb­ben járó, nyugodtabb itéletü. O kiváltképen élvezte a Mester szeretetét, legfőbb érdeke mielőbb megtudni, mi a való. “Hamar meg­előző Pétert és előbb juta a sirhoz, mindazál- tal nem megy vala be. Megjőve azután Simon Péter is nyomban utána és beméne a sírba . . . Akkor aztán beméne ő is, aki először jutott a sirhoz ...” A hit és szeretet nemes versenye. Egymást próbálják megelőzni a nagy titokhoz való kö­zeledésben. Hol az egyik, hol a másik jár előbb. (A következő fejezetben ismét Péter előzi meg Jánost, amikor a hajóról a tengerbe veti magát, hogy mielőbb az Ur elé juthasson, akit János vett észre ott állani a parton.) A hit és a szeretet. Néha az egyik habozó, a másik vakmerő. Egyik mélyebben látó, másik lelke­sebb. Különböző lelki adományok mellett is azonban “együtt futnak”, és mindketten meg is érkeznek. Lelkűkbe rajzolódik a kripta bel­seje. Péter a szépen összehajtogatott szemfe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom