Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-23 / 47. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 47-ik szám. lünk éppen úgy megvan, mint a független egyházaknál. Ismételjük azonban, hogy a kérdésnek erről a részéről jóformán még beszélni sem 'érdemes, hiszen az egyházaknak elenyészően csekély százaléka szünhetik meg úgy, hogy saját fiai közül ne támadjanak jogutódai. * * * Azokban az egyházakban, ahol a mostan élő s nyelvben és érzelemben magyar apák helyét törvényes jogutódok foglalják el: az egyházi vagyonnak magyar célok szolgálatában való megtartása teljesen ezektől a jogutódoktól függ. Ha ők mint ilyent, kiejtik kezeikből az egyházi vagyont: azt a Ft. püspök ur nagyon helyes megállapítása szerint semmiféle constitutio nem tartja meg a magyar c'él szolgálatában. Más szóval és világosabban: ha az utánunk következő jogutódok, saját fiaink és leányaink már akár magyar, akár angol nyelven nem maradnak meg magyaroknak, — ha nem őrzik meg magyar származásuknak büszke tudatát: ott lehet az alkotmánynak akármilyen intézkedése: az az egyházi vagyon nem marad meg a magyar cél szolgálatában. Viszont: ha az utánunk következő nemzedék szívben, lélekben megmarad magyarnak, az általa kezelt egyházi vagyon még akkor is ott állana a magyar cél szolgálatában, ha annak ilyen használata egyenesen tiltó alkotmányjogi rendelkezésekkel találkozna. Tegyük hozzá mindjárt, hogy az az uj nemzedék, amely az amerikai kötelékekben helyezkedik el s így tartja meg magyar öntudatát: egyházi vagyonát százszor inkább tudja magyar célok érdekében használni, mint ha az amerikai hittestvéri közösségből kiszakítja magát. Ez a kérdés nem alkotmányjogi intézkedésen, hanem azon fordul meg, hogy a mostan élő nemzedéknek sike- rül-é saját lelki világát átültetni az utána következő nemzedékek lelki életébe? Ha ez sikerült: minden tőlünk telhetőt megtettünk s a csata emberi számítás szerint nyerve van. Legyünk most már kissé tárgyilagosak s tegyük föl a kérdést: a jövő nemzedék megtartásáért melyik fél tesz, melyik tehet többet: a mi tábo- runk-é, vagy a független mozgalom ? Az elfogulatlan szemlélő előtt a válasz egy percig sem lehet kérdéses: a jövő nemzedék megtartásáért mi hasonlíthatatlanul többet tehetünk és többet teszünk, nimt a független mozgalom. * * * Még egy lehető mozzanatot kell megvizsgálnunk, hogy körülbelül kimerítsük ezt a mesterségesen és célzatosan felfújt birtok-kérdést. Független testvéreink ugyanis újabban hallatják azt a vádat, hogy hozzánk más ajkú reformátusok is bejöhetnek, azok bejövését, illetőleg befogadását egyenesen reánk is parancsolhatják s igy megtörténhetik az, hogy az eredetileg magyar egyházi vagyon felett teljesen idegenek fognak rendelkezni. Mindnekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy egy gyülekezet azokat veszi föl tagjai sorába, akiket akar. A parancs-szó itten ismeretlen fogalom s ilyent csakis a célzatosan rosszakarat állíthat. Más dolog a beszivárgás kérdése, amely valóban megtörténhetik, de éppen úgy megtörténhetik független kötelékben is. Amikor eljön az idő, mert hiszen el fog jönni mindenütt, hogy a mi templomainkban is angolul beszélnek: megtörténhetik, hogy valamely más nemzetiségű, de szintén angolul beszélő református lép be az egyház kötelékébe. Talán éppen a mi templomunk közelében lakik § mert ez jobban kezeügyére esik: itt kéri a fölvételét. Fiaink és leányaink idegenekkel házasodnak ösz- sze s nem magyar származású, de hozzájuk hasonlóan immár teljesen amerikaivá lett házastársukat saját maguk hozzák be az egyházba. Eddig még nincsen erre példa, mit azonban már most is csak a magyar nyelv kizárólagos uralmának köszönhetünk. E sorok Írójának gyülekezetében is van olyan egyháztag, aki amerikaivá lett svéd emberhez .ment férjhez. Derék, jóravaló református emberhez, aki egészen bizonyosan hozzánk járna, ha értené nyelvünket. Ugyanez az eset a független egyházakban is megtörténhetik s meg is fog történni, mert az idők folyamán a magyar nyelvet náluk is éppen úgy fel fogja váltani az angol, mint nálunk és mindenütt. Nincs a világon olyan kon- stitutió, amely ez ellen bármely gyülekezetei is megvédhetne, akár csatlakozott, akár független az. A független mozgalom tehát ezen a téren sem jelenti a legkisebb előnyt vagy jogvédelmet sem. Nem valószínű, azonban, hogy ez a beszivárgás olyan nagy mértékű lenne, hogy egyházaink magyar jellegét és szellemét veszélyeztetné. Hiszen ezt csak abban az esetben lehetne elképzelni, ha valamelyik gyülekezetben máról-holnapra túlsúlyra jutna az idegen, beszivárgott elem. Ez pedig kizárt dolog. Sokkal valószínűbb az, hogy a beszivárgó idegenek saját maguk hasonulnak át, nemcsak a gyülekezet magyar többségének természetes hatása alatt, hanem azért is, mert már a belépésük alkalmával tudják, hogy magyar gyülekezetnek lesznek tagjaivá. Itt is azon fordul meg minden, hogy utódainkban mennyire sikerül a magyar öntudatot élő valósággá tenni? Mig ez megvan: addig nem kell félnünk semmitől sem. * * * Az egyházkerületről s a püspök ur által hangoztatott lelkiébredésről a következő, befejező cikkben fogok még szólani. A KERESZTSÉGRŐL. Irta: Csontos Béla lelkész. IV. A keresztség és a keresztszülők. Református egyházunk tagjai a ke- resztségről eddig elmondottak felől a legnagyobbrészt református módra gondolkoznak és a gyakorlatban is bizonyságot tesznek mellette. Sokan sehogy- sem gondolkoznak a keresztség felől. A katholikus ember elhiszi, amit az egyháza tanít, mert el kell hinnie, a református ember pedig nehezen hisz addig, mig maga meg nem győződik valami felől, miután pedig ahhoz, hogy meggyőződéssel higyjen, komoly elmélyedés és a biblia világának a közepesnél jóval nagyobb ismerete és állandó tanulmányozása szükséges: ettől a fáradságtól szívesen megkíméli magát sok református s inkább “sehogysem” gondolkozik. — Az ilyen reformátusokat akár katholikus, akár baptista, akár na- zarénus, még talán a lutheránus is, igen könnyen megtudja győzni szóval s a sarokba szoritott református nem tud mással védekezni, mint azzal, hogy ő már csak megmarad reformátusnak, ha a másik vitatkozó félnek akármennyire igaza lehet is. A gondolkozó és meggyőződéssel teljes református azonban már “kemény dió” a legfanatikusabb szekta tagjainak is. Ha egy baptista atyafi le akarja beszélni arról, hogy újszülött gyermekét megkereszteltesse, készen áll arra, hogy alapos vitába bocsátkozzék. A dolog lényegén nem változtat az, hogy a vita vége, tekintettel arra, hogy a reformáttis nem enged a magáéból, amaz pedig nem akar tovább menni, néha az, hogy a baptista atyafi szépen kitétetik a házból. Egyetlen lelkipásztornak sem kerülne azonban nagy megerőltetésbe, hogy gyülekezete tagjait az eddigi cikkekben elmondottak felől meggyőzze, akár teljesen járatlanok a. kérdésben, akár kételyeik vannak. De mondaná csak vala-
