Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-07 / 36. szám
VOL. XXX. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. SEPTEMBER 7, 1929. No. 36. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformát' isok Lapja AMERICAN HUNGARIAN PREÍ aÄv^°7RMED CHURCH PAPER.-------------,?/ ^ _____---------- ------------ *nx.------A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 22742 McKeesport. Egyházunk és a munkáskérdés. Ft. Dr. Ravasz László e cím alatt cikket irt egyik hazai egyházi lapban, az Újpesti Református Egyházi Értesítőben. Újpest egyike a kevész számú, hazai gyárvárosoknak s amikor a Ft. püspök ur ezt a cikkét megírta: a hazai ipar helyzetét, a hazai viszonyokat tartotta szem előtt. Nem nekünk, nem az amerikai iparnak és munkásnak irta azt, de azok a megállapítások, amelyeknek kifejezést ad: éppen úgy igazak itt is, mint odahaza. Éppen azért nem érdektelen, ha egyes megállapításait a magunk számára is leszögezzük, amint ezek a szemelvények alább következnek. * “A kálvinizmus amely az egész világot maradék nélkül Isten dicsőségére kívánja felszentelni, mert tőle való és az Ő számára teremtetett, különösképen hivatott s kötelezett a munka védelmére, a munkásban az emberi méltóság kifejlesztésére, egyszóval az Isten képének a tőke és pénz rabságából való felszabadítására . . . Tietek minden, ti a Krisztuséi, Krisztus pedig az Istené.” * “A magyar református egyház a gazdatársadalmat 400 esztendőn keresztül nagyszerűen pásztorolta. Igehirdetésében, pásztorságban, népjóléti és kulturális munkában a falusi társadalomnak természetes vezetője lön ... A kisgazda társadalom kialakulására legdöntőbb befolyással a mi zsoltáros iskoláink voltak. A magyar nemzeti demokráciának óriási horderejű ténye, ma is alig túlszárnyalt első nagy eredménye az volt, amikor a református egyház a földesur mellé a tanácskozó asztalhoz leültette a jobbágysorsu presbitert. Azóta a magyar gazda és a református pap élete és sorsa elválaszthatatlanul összefüződik. Jóban, rosz- ban együtt voltak és ez a két tényező értette meg legjobban egymást és ez a két tényező segítette a legjobban egymást.” * “Egyházunknak annyira össze kell forrnia az ipari munkásság életével és világával, mint ahogy összeforrott a gazdatársadalom életével és munkásságával. Ki kell alakulnia egy olyan igehirdetési módszernek és praxisnak, amelyik épugy táplálja, ihleti, vigasztalja és felfele emeli az ipari munkást, mint ahogy ezt eddig a gazdával tette. Olyan tőről metszett tipikus alakká kell válnia a szervezett munkásból lett presbiternek, kurátornak, egyházfinak és gondnoknak, amilyen tipikus ilyen alakok teremtek a gazdák között.” * “A szociális problémának érvényesülnie kell az igehirdetésben, a vallás- tanitásban, legfőképen pedig a pásztori munkában.” * “Ez a magyar református egyház történetének uj fejezete és mi vagyunk a felelősök azért, hogy győzelmes fejezete legyen.” A MUNKA. (Lapunk múlt heti számára elkésve érkezett.) Csudálatos valami az Isten jósága, bölcsessége és szeretete. Az a jóság, amely bűneinkben is szeret bennünket, az a bölcsesség, amely még büntetésünkben is javunkat akarja, az a szeretet, amely már ezen a földön boldoggá akarja tenni életünket. Az Isten azt akarja, hogy mint az ő fiai és leányai: élünk olyan életet, amely méltókká tesz bennünket erre a méltóságra. Az Isteni akarattal szemben ott él bennünk a Sátán akarata, amely arra törekszik, hogy forduljunk el az Istentől, hogy eltakarja előlünk azokat a magasztos célokat, amelyeket Isten állított elibünk. E két, egymással ellenkező akarat. a test és a lélek küzd életünkben, amely élet tehát ennek a küzdelemnek jegyében folyik le. A Lélek diadala attól függ, hogy mennyiben ismerjük föl Istennek céljait s azt, hogy az Isten a maga jóságában még azt is javunkra teremtette, amit mi rossznak gondolunk s hogy az Isten még akkor is javunkat akarja, amikor büntet ben nünket. Az Isten büntetést mért reánk már első szüléinkben, az első vétekért, az első engedetlenségéért. “Orcád verejtékével egyed a te kenyeredet”. De gondoskodott arról, hogy a büntetésből is visszasugározzék az Ő jósága s amikor a munkát büntetésül szabta ki reánk: ugyanakkor, ugyanazt áldássá is tette s úgy alkotta meg, hogy abban találjuk föl a mi boldogságunkat. Idő kellett azonban ahhoz, hogy az ember a munkában ne csak Isten büntetését, hanem ugyanakkor az Isten által nekünk adatott alkalmat lásson saját boldogságunk megteremtésére. Idő kellett ahhoz, hogy a munka az embervilág szemében ne úgy tűnjön fel, mint büntetés, hanem úgy, mint áldás. A keresztyén ember ma már csak áldást lát a munkában. Nem volt ez mindig igy. Eleinte csak úgy lebegett az az emberek előtt, mint az Isten által reánk mért büntetés. Nyűg és teher volt az ember életében, amely alól szabadulni törekedett mindenki, aki csak tehette. Nyűg és teher ma is azoknak szemében, akik nem tudják fölismerni benne az Isten jóságát és legböksebb céljait. Ez a felfogás eredményezte a “rabszolgaság” fogalmának kialakulását. Amikor az erősebb elnyomta a gyengét, rabigába fogta s mind azt a munkát, amely reá várt: a rabszolgával végeztette el. Az erősebb, a gazdagabb csak henye tétlenségben élt s nem vette eszébe, hogy ezáltal éppen attól fosztja meg önmagát, ami földi életének legnagyobb áldása lehetne. Mennél jobban elközelgett az “idők teljessége”, mennél jobban megismerte az embervilág magát az Istent és az
