Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-06 / 27. szám
4-ik oldal. amerikai magvar reformátusok lapja 27-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Published weekly by the Board of Home Missions of t'he Reformed Church in the U. S. Editor in chief: Rev. G. Takaró, 344 E. 69th St. New York, N. Y. Associated editor: Rev. Sig. Laky, 737 Mahoning Ave. Youngstown, O. Managing editor: Rev. J. Melegh, 134—8th Ave. McKeesport, Pa. Subscription terms: $2.00 per year, sent anywhere. Entered as second class matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, P!a. under the act of March 8, 1879. Publication office 4829 Second Avenue. — Pittsburgh, Pa. A magyar ref, Egyház mai problémái. Egy nemzet vivja több, mint egy ezredév óta a létéért való nagy küzdelmet, egyszer Kelet, máskor Nyugat ellen, Európa keletének kapujában, a közép Duna medencéjében. Egv sereg nemzet próbált már itt előtte hazát alkotni, de egy se tudott. Ez a nemzet a Magyar, mely századokon át védte testével Nyugat keresztyénségét a tatár és a török hódítási törekvésekkel szemben. Egy evangéliumi egyház küzd Európa keletének kapujában négy század óta Rómával szemben, mint a. világ protestantizmusának legkeletibb bástyája: a magyar református egyház. A Rómával való több százados küzdelemben csaknem egészen eltűntek körülötte a többi protestáns egyházak: az osztrák, a cseh, a lengyel; csaknem egymagára maradt a sokkal gyöngébb magyar evangélikus és a számra nézve csaknem egészen elenyésző magyar unitárius egyházzal együtt. Alig tulzunk, ha azt állítjuk, hogy ez az egyház többet küzdött fönmara- dásáért, mint minden más evangéliumi egyház: többet, mint a francia hugenották, a holland “koldusok,, (gueux) a skót presbiteriánusok, a puritán “zarándok atyák.’’ Isten kegyelméből mégis fenmaradt! Ennek az egyháznak a mai problémáiról kivánok a világ külömböző tájairól egyhegyült testvérek előtt röviden megemlékezni. Az első és legnagyobb problémánk óriási veszteségünk a háború után. Tíz évvel ezelöft nagy megpróbáltatás szakadt ránk. Hazánknak a trianoni békével történt földarabolása folytán elvesztettük egyháztagjaink kétötöd részét. A háború előtt, 1910-ben, 2.603.381 lélek tartozott egyházunkhoz, 1920-ban már csak 1,670.144 lélek. Gyülekezeteinknek csaknem a felét elveszítettük: 1910-ben 2073 gyülekezetünk volt, 1920- ban már csak 1012. Mi nem a századik juhot, nem a tizedik drachmát veszítettük el! Csudálkozhatik-e valaki, ha sirva keressük és várjuk vissza őket, akikkel jóformán csak igy, a külföldön találkozhatunk? Ennek a legnagyobb problémánknak a megoldását az igazságos Istenre bizzuk. Testvéreinktől csak azt kérjük, hogy jöjjenek és nézzék meg saját szemeikkel, mit vesztettünk és milyen sors vár különösen Erdélyben a mi többszázados iskoláinkra és intézményeinkre?! Csak azt mondjuk nékik, amit Fülöp mondott Nathá- naelnek, amikor kérdezősködött tőle Krisztus felől: “Jer és lásd meg.’’ (Ján. 1:47.) Es még valamit: azt, hogy imádkozz értünk .... A második nagy problémánk a római egyháznak egyre agresszivabb harcmodora. Százados küzdelmek után a római egyház 1848-ban elvesztette Magyarországon “államvallás”-jellegét. Az 1848-ik évi XX-ik törvénycikk 2. paragrafusa kimondotta az összes bevett keresztyén felekezetek teljes egyenlőségét és viszonosságát, a 3. paragrafus pedig azt, hogy az egyházak és az iskolák szükségletei állami forrásból íedezendők. Ennek a törvénynek az első része valóban megvalósult. A kiegyezés után a bevett vallásfelekezetek egyenlőek lettek. Az egyházunk élén álló szuperintendenseket az egyenlőség jeléül állami törvényeink is püspököknek kezdték nevezni. Az egyházunk élén álló három lelkészi és három világi vezető emberünk hivatalból bekerült a főrendiházba. Evangéliumi hite miatt senki se szorult háttérbe. Magyarország miniszterelnökei évtizey deken át leggyakrabban református emberek voltak, dacára a’nnak, hogy az ország lakosságának egy negyedét semi alkottuk. A törvény második része azonban csak részben módosult formában valósult meg. Mivel a római egyház századokon át óriási állami eredetű földek birtokába jutott és több földbirtoka van ma is hazánkban, mint a világon bárhol, ennek ellensúlyozásaként az evangéliumi egyházak is kezdtek különböző cimeken államsegélyeket kapni. A római egyház most egyfelől épugy odatartja kezét segélyért, mintha századokon át mitse kapott volna, m:'síelői vissza akarja szerezni 1848-ban elvesztett államvallás jellegét. Nem akar sehol sem velünk közösen szerepelni Az összeomlás utáni időszak nagyon kedvez a római egyház hatalmi törekvéseinek, épugy, mint száz évvel ezelőtt a napóleoni háborúk utáni idő. A római egyház azt hiszi, hogy ezentúl megint csak az ő számára fog sütni a nap, pedig akinek jó szeme van, az látja, hogy nem a napnak, hanem a romok fölött feltűnő holdnak a fénye világit csak rájuk. A római egyház egyre agresszivabb magatartást kezd tanúsítani, különösen a vegyes házasságból származó gyermekek kérdésében. Ez nem nagyon aggaszt minket, mert most már egyre rosszabb eredménnyel kezd járni rájuk nézve a nagy lélekha- lászás: mi kezdünk a vegyes házasságok folytán nyerni. Másfelől azért sem félünk, mert nagy igazság van abban a közmondásban, hogy a magyar református ember olyan, mint a dob: mennél jobban ütik, annál jobban szól! Olyan emberek, akik azelőtt alig törődtek a vallásukkal, a római egyház támadásaitól szinte felébresztve, egyházunk buzgó tagjaivá válnak. A versenytől sem nagyon félünk: amikor igazi embert keresnek egy-egy fontos őrhelyre, nem véletlenség, hogy csaknem mindig református embert találnak. Hogy mást ne említsünk, református a kormányzónk, a miniszterelnökünk, a leg'főbb biránk, a hadseregünk feje. A harmadik problémánk már sokkal súlyosabb: az összeomlást követő nagy gazdasági nehézségek. Az egyházi intézmények anyagi erőket is kívánnak. Nemzetünk anyagi erőforrásai nagyon megapadtak. Elvesztettük a nagy Alföldön kivül csaknem mindenünket: erdei nket, érceinket, ásványainkat. Ez mind megdrágította nálunk az életet. Másfelől egy sereg testvérünket kiűztek az utódállamokból: ezeket sem hagyhatjuk elveszni, ezeket is el kell tartanunk. így viszont megsokasodtak az adó-terheink. Az adók alatt roskadozó népünk az egyházi terheket nehezebben hordozza. Hisszük, hogy Isten kegyelme ezen a téren sem hagy el mi nket: Szegényen és koldusán is hűek akarunk maradni Hozzá! Rendkívül fontos problémánk a Léleknek diadalmaskodóvá tétele egész egyházi életünkben. Amikor feldarabol ták országunkat, összeszoritottak és elzártak minket mindenfelé. Egy utat hagytak csak számunkra: a fölfelé vi- 'vő utat. Ezt egyre többen kezdjük érezni és ezt az utat szélesitgetjük Isten segítségével évröl-évre ' egyházunk életében. Tavaly megnyílt törvényhozó zsina-
