Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-20 / 16. szám
16-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal. szobrában istentisztelet alkalmával tüzet gyújtottak s azután gyermekeket dobáltak be a tűzbe. Bizony szeretet nélkül való világ volt ez, mely csak félelmes ellenséget látott a felettünk urakodó szellemi világban s' nem ismerte azt a felséges igazságot: az Isten szeretet. Igaz, hogy voltak már olyanok ebben az időben is, akik megsejtették, megismerték azt a nagy igazságot, hogy csak egy Isten van, aki lélek. Voltak nagyeszű bölcsek, akiknek lelkében megszületett ez a sejtelem s ott volt Istennek választott népe: a zsidó, melynek maga az Ur jelentette ki: “Nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem.” De még • a zsidó nemzet sem zárta szivébe azt a nagy igazságot, amit prófétái pedig már hirdettek: hogy ez az Isten, könyörülő, irgalmas, bűnbocsátó Urunk. Félve, rettegve gondolt Istenre s még a nevét sem merte kiejteni. De nem csak az Istenhez való viszonyból hiányzott a szeretet, hanem — a mi természetes — az igazi, önzetlen, önfeláldozó, szolgálatkész szeretet hiányzott nagy mértékben az embereknek egymáshoz való viszonyából is. Sok szépet, sok nagyot alkotott a Krisztus előtti emberiség, de ezeknek az alkotásoknak ragyogó emlékeire sötét árnyat vet a rabszolgaság szörnyű intézménye, mely emberek millióit kárhoztatta oktalan állatok sorsára. A rabszolgaságban csak tárgyat látott az a régi világ, amellyel tehetett azt, amit akart és nem látta meg az Istentől lel- kedzett halhatalan lelket, nem látta meg a testvért, Istennek gyermekét. Sötét árnyat vet arra a ríégi világra a nőnek, a gyermeknek sorsa is. A nőben alsóbbrendű lényt láttak, rabszolgafélét, akinek az a hivatása, hogy gyönyörködtessen és szolgáljon, de lelki értékét nem látták meg, lelki szükségeivel nem törődtek. A gyermeket csak önző szempontból értékelték s a beteges, vagy fölösleges gyermekeknek kitételét nem tekintették bűnnek. Szeretet nélkül való volt ez a világ: erről beszél annak a kornak társadalmi és politikai élete s egész gondolkodásmódja. A szegények, a nyomorultak, az özvegyek, az árvák, a betegek nyomorúságával nem sokat törődnek, s ha van is nyoma néhol a jótékonyságnak, ez inkább dicsőségvágyból, mint szerétéiből fakad. Az ellenségeskedés, a bosszú, megengedett, sőt természetes dolgok, s néha politikai pártharcokban szörnyű vérengzések formájában jelennek meg. Még a nemesebb gondolkodásúak is messze vannak attól, hogy a megbocsátás, az ellenség szeretetének szent követelményei irányában egy lépést is tegyenek. És ez a szeretet nélkül való világ nem volt boldog. Vágyakozott, óhajtozott valami után, ami hiányzott belőle. S ez a vágyakozás, óhajtozás abban az időben nyilvánult meg a legcsodálatosabb erővel, amikor Jézus Krisztus megszületett. A zsidók közül sokaknak a szivében ott élt a Messiás várása. Sokan voltak ,akik az öreg Simeonnal együtt várták az Izrael vigasztalását. A pogá- nyok közül némelyek a zsidó vallásban, mások a keleti népek vallásainak titkos szertartásaiban, mások uj bölcsészet elvont okoskodásaiban kerestek meg- nyugvást. Hiába való volt azonban minden vágyakozás és keresés mindaddig, amig az Ige testté nem lett, az Istennek tökéletes szeretete fel nem ragyogott a szeretet nélkül való világ közepette a mi Urunkban, a Jézus Krisztusban. ŰRNAPJA. (6—8. kérdés.) Textusok: Jer. 17:9 és Péld. 4:23. A bűn eredetiét megérteni akarni any- nyi, mint “a sötétséget látni s a csöndességet hallani akarni.” Ne fürkésző értelemmel, hanem alázatos szívvel álljunk meg hitünk ezen, valamennyi között legtitókzatosalbb tanítása előtt. Mert ez a “tudomány” nem az elmének szól, hanem a szívnek; nem az értelemnek, hanem a hitnek s az életnek. A szívnek, mely egyfelől csalárd ugyan és gonoszabb mindennél, — de másfelől mégis minden élet forrása — s ezért Isten, e tudomány által, meg akarja őrizni azt. 1. A világ fiai épen itt hibáznak. Értelmi megfejtés és bírálat tárgyává akarják tenni azt, ami nem az értelemnek adatott. Az értelem, a maga tudományos eszközeivel, okláncolatokat, hiánytalan összefüggéseket keres mind a természeti, mind a szellemi életben. Az ember és az emberiség erkölcsi életében is csak fokozatos fejlődést talál, lassú kiemelkedést a vadság, a természetiség állapotából. És mégis, az a tudós, aki azt mondaná: átkutattam az emberiség egész fejlődését és sehol sem találtam meg a bűnesetet — az éppen abba a hibába esnék, mint az, aki igy szólott: átkutattam műszereimmel a mindenséget, a végtelen nagynak és 'kicsinynek világát — de sehoisem találtam Istent. Egyik sem azzal az eszközzel dolgozott, mely itt egyedül vezet célhoz: hittel: 2. Mélységes szava az apostolnak: A bűn ellen vagyon a hit. Bűnről csak ott lehet szó, alhol már a hit álláspontjára helyezkedtünk: ahol elismerjük egy élő, szent, jó Isten iföltlétlen valóságát. Amig ez előtt meg nem hajiunk: addig csak kihágásról, hibáról, vétekről, terheltségről, züllésről, degenerációról lehet beszélni. “Ami nem a hitből jő, 'bűn az.” A bűnt épen az teszi bűnné, hogy Isten iránti engedetlenségből, lázadásból fakad, — ennek a lázadásnak végső oka viszont az Isten helyett a teremtményben való bizás — hitetlenség. Ez van örök időkre felejthetetlenül elénk tárva, kijelentve a paradicsomi bűneset történetében. Magához a történethez meglepően hasonlót más ősi népek (sumir) mytíhologiájában ás lehet találni. De ez csak azt mutatja, hogy minden népnek a szivét égeti a bűn rettentő talánya és minden nép próbálkozott e kérdésben valamiféle kijelentett igazságra eljutni. Ez az igazság azonban csak a mi bibliai elbeszélésünkben van benne. Mert csak itt van teljes és megrázó világosságban feltárva az, ami a többi hasonló elbeszélésekben homályban marad: a bűn lényege (Isten elleni lázadás) és a bűn ereje (hogy szüli rögtön ez az ősbün a bűnök egész nemzetségét.) 3. Ha pedig a bűn ez: akkor megértjük azt is, miért eredendő. Az élet Ura ellen való lázadás szükségképen meg kell hogy rontsa magát az életet. Az élet pedig: minden ember. Mert az élet nagy közösségében minden ember végzetesen és szükségszerüleg, úgy térben, mint időben összefügg egymással. A hibát ki lelhet reparálni, kihágást, vétket levezekelni, tévedést jóvátenni: de a bűnnel szemben nem segít más, csak egy uj teremtés. Az emberi életnek drága kincsekkel megrakott vonata lesiklott gyémántsineiről a mélységbe: a saját erején jutott oda, de onnan már csak a kegyelem daruja emelheti ki. A “miért” helyett (amely nem a hit kérdé'se) áldjuk Istent, aki e kiemelkedésre lehetőséget adott és erőt nyújt — ki úgy alkotta a szivünket, hogy bár egyfelől csalárd és gonoszabb mindennél, másfelől, hogyha ő megőrzi és mi engedelmeskedünk az ő, Krisztusban nyilvánított, megőrző akaratának: akkor élet és megújulás forrása lesz. R. I. FENELON NAGYSZERŰ TANÁCSA. Feneion, egy anyának, aki panaszkodott, hogy fia keményszivüen fogadja, amit néki Istenről mond, ezt válaszolta: “Tanácsolom önnek, hogy inkább Istennek beszéljen a fiáról, mint a fiának Istenről.”
