Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-01-07 / 1. szám

1-ső szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal megállapítása szerint úgy dogmatizálnak, mintha a SZABAD AKARAT tényleg lé­teznék. Intellectuáliter pedig tagadják <azt, de moraliter 'és vallási értelemben hisznek benne. Darrow jogtudós, ügyvéd felfogása szerint tdhát NINCS SZABAD AKARAT, — az ember csak bábu, csak játékszer a SORS kezében, szerinte te­hát egy rablógyilkos felelősségre nem vonható, mert be nem számithátó, de mi azt iz énjük néki, amit a 'hollandi kálvi­nisták feleltek a felelősséget nem vállaló tolvajnak: “Te azt mondod, az ember bábu, a SORS által lettél kiválasztva a gonosz tett végrehajtására. Jó, tehát le­gyen érte 'felelős a SORS, de akkor arra is a SORS jelölt ki, hogy törvény elé ál­lítsunk és akasztói ára kerülj, tehát elité­lünk.” Az önálló szabadakaratról való lemon­dás az Istenben hivő ember számára nem terhes, nem fájdalmas, sőt ez segíti át a reá parancsolt kötelességek kellemetlen­ségein. A KÁLVINIZMUS tanítása a szabad­akaratról, szakadatlan munkára és 'küz­delemre hiv, és köttelez, hogy keressük az ISTEN akaratát, megértsük ŐT és egyedül csak az ő dicsőségét szolgáljuk. Az Isten kijelentett akarata: törvény; -ez az Evangélium. Egyházi tanításaink­ban a bűnt mindig a lelkiismeret fényé­nél kell bemutatnunk, s ha vannak az életben érte'hetelen kérdések, miért en­gedi meg az Isten a rosszat, a bűnt, a kárhozatot ? azt kell felelnünk amit Pál apostol és Augusztinus egyházi átya, a mit KÁLVIN tanít: “DEUS VOLUIT”: Isten akarata. Legyen meg az Ő szent akarata! A BUDAPESTI REF. PRESBITEREK KONFERENCIÁJA. Ravasz püspök felszólalása. Változatlanul nagy érdeklődés mellett ■tartották meg a dunamelléki egyházke­rület székiházában a budapesti reformá­tus egyházközség presbitereinek folyta­tólagos konferenciáját, melyen ezúttal is Ravasz László dr. püspök és Némethy Károly dr. titkos tanácsos, főgondnok el­nökölt. Közének és Haypál Béla budai lelkész imája után az öngyilkosságok és a házassági elválások ügyének tárgya­lására tértek át, amelyeknek okait Bernát István dr. A Magyar Nemzeti Bank al- elnöke ismertette érdekesen. Hamar Ist­ván tiheológiai tanár felszólalása után Ravasz László dr. püspök szólott a kér­désihez. — Az elválások, öngyilkosságok — mondotta — az erősebb idegéletet élő emberek között jó talajt lelnék. A meg­szállás, az expairiálás főként a fajma­gyarságot, s benne a reformátusokat zi­lálta meg összességében és egyéneiben egyaránt, ezért sok köztük az elvált is, az öngyilkos is. A magyar kálvinistában éppen fájóbb 'és keményebb a moralitás, rátartóbb, önérzetesebb, konokabb, haj- lithatatlanabb. Jellemében az az elem, amely a melegséget adja, kisebb mérték­ben van meg. Akár az öntött vasban, a kálvinista leiekbe is került valami mere- vitő-elem s ez a zordon, nem közlékeny, magános lélek hamar megroppan. Nem gyónni-szerető ember. Évszázadokon át az evangélikusoknál ez még a nagyon régi iidőkben sem 'éreztette hatását. Mindebből az következik, hogy a kálvi­nista lélekkel többet kell foglalkozni. Gyökeres etikai váltakozás kell, mert a trágár beszédből következik a trágár mű­vészet, a kétféle művészetből a kétféle morál, a kétféle morálból az egyféle iför- telem! Az egész református társadalom­hoz azt a kérést intézem, hogy ugyan akkor, amikor keményebb, szigorúbb er­kölcsi törvényeket állítson fel önmagával és a világgal szemben, érezzen több fele­lősséget etnbertásai iránt. Türjük el és gyógyítsuk egymást! Bernát István dr. zárószavában még felemlítette, hogy nézete szerint a .mai házasságijogi intézkedések nem felelnék meg még a 90-e‘s évek törvényhozói in­tencióinak sem. Kéri a konferencia tör­vényihozó tagijait, (hogy ezt tegyék szóvá az országgyűlésen is. Némethy Károly dr. meleg szavakkal köszönte meg Bernát István és Ravasz László fejtegetéseit. A mai konferencia második főelőadását Szabó Imre budapesti fasori lelkész tar­totta és rendkívül érdekes, lelkes beszé­det mondott az áttéréseknek, reverzális kötéseknek társadalmi, jogi pásztori és egyházfegyelmi orvoslásáról. EGYHÁZI HÍREK. Leechburg, Pa. Leedhburgban a szó moru munkaviszonyok dacára is kelleme­sen teltek el az ünnepi napok. Lelkész úr­vacsorát osztott három helyen: Leech- burgban, Yatesboron és Homer Cityben. Leedhburgban gyermekünnepély is volt szép sikerrel. Legátusunk Fejes József theológus volt. Az ünnepi offerák összege megközelíti a 400 dollárt. Leechburgbán a két színdarabban ját­szottak 44-en. Ősi szokás szerint ünnepi köszöntéssel sokat fáradoztak: Id. Cso- bádi József egyházi pénztárnok, ifj. Cso- bádi János, Csobádi Lajos, Tóth Imre, Ákos Lajos és Gáli Miklós presbyter. Munkájuk eredménye 120 dollár lett. Nő­egyletünk ajándéka volt 75 dollár. Leedhburgban kenyeret és bort az Ur- asztalára Ponsetto Lajosné, Bécsi István és neje, Yatesboron Kish Mihály és Dosz- poly József családjaik, mig Homer City­ben Nagy Károly és neje ajándékoztak. Az urvacsorázók száma most is azt bi- bonyitja, hogy sokan nem ott és nem úgy töltik a testVérek az ünnepet, mint azt Isten elrendelte a mi lelkünk üdvösségé­re. Bajaink: munkanélküliség, vendéges­kedés. Milyen ellentétek! Egy nehézbeteg testvérünk Kalmár Sándor háznál részesült a Sákramentom- ban. A lelkészcsalád is sok szép értékes ajándékban részesült. Ezekért is itt mondunk hálás köszönetét a jótestvérek­nek. Vintondale, Pa. Bornesboron múlt év december hó 11-én vasárnap délután te­mettük el nagy részvét mellett Magyar Imrénét, a barnesboroi leányegyház buz­gó tagját. Özvegyen maradt férje, 4 élő gyermeke, unokái, közelebbi és távolab­bi hozzátartozóinak nagy száma gyászol­ja. Isten vigasztaló kegyelmét kérjük rá­juk. Alpha, N. J. Az önfentartási alapra a következő testvéreink adakoztak: 10-10 dollárt adtak Ifj. Vigh József, Pócsa Já­nos és neje, Veres Márton 'és neje, Tóth József és neje, Nagy Endre és neje, Kiss István és neje, Szántó János és neje, Sin- kó János és neje, Id. Holtz János és neje, T. Szabó András és neje, Kői István és neje, Varga Endre és neje, Gróf Baty- thyányi Egylet. •— Kiss András és neje 6 dollár. — 5-5 dollárt: Tóth Balázs és neje, Remport János és neje, Mátyás Ká­roly és neje, Bencsetz József és neje, Gyurkovics József és neje, Fülöp Kálmán és neje, Novák Erzsiket k. a., Szőnyi Kál­mán és neje, Smith Henrik és neje, Gyü- rősi Dezső, Szászi Menyhért és neje, Gyarmati Péter és neje, Puskás Ferenc és neje, Markus Dénes és fia Özv. Ráski Józsefné és fia, Spivák Jakab és neje, Woodmen of the World, Wharton N. J. Ev Ref. Egyház, Nagy Gyula és neje, Verhovay Egylet 234-ik Fiókja, Gergely János, Illés József és neje, Horváth Im­re és neje, Tóth Péter és neje, Szabó Lajos és neje, Takács Mihály és neje, Kardos István és neje. — 3-3dollárt ad­ták : Vida József és neje, Özv Fazekas Já- nosné. Mindazoknak nevét 'és adományát, kik e célra január elsejéig adakoznak a jegyzőkönyvben is megörökítjük. Ajándék: Mátyás Károly és neje egy­házunk buzgó tagjai egy minden tekin­tetben jókarban lévő értékes orgonával ajándékozták meg egyházunkat. Fogad­ják ezúton is mindnyájunk hálás köszö­netét a nemes szivü adakozók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom