Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-12-01 / 47. szám
47-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik oldal. Zsoltáros Nagy Sándor házatáján vagyunk. A gazda nincs itthon. Hord a fiaival, cséplésre készülnek. Az uj góré mellett tornyos kis házából nagy komondor vakkant, de a gazdasszony szavára elhallgat, aki a búbosba rakja a venyigét, merthogy sütés készül, buzacipó sütés. Barátságos szóval tessékel be az első szobába, ahol kellemes, jó, hűvös levegő. Fehér abrosszal van terítve" az asztal, a falon Kálvin-kép, körülötte fényképek. Rend, tisztaság honol szerte mindenfelé. A hangos beszédnek nincsen itten hire. S mikor kipattan, hogy a harangra jöt- iünk pár filllérkét kérni, ünnepélyes arccal megyen a ládához zsoltáros Nagy Sándor derék 'életpárja, kiveszi az öreg, kopott, vén bibliát, lapjai közül kihalász ■egy borítékot, ezt olvasni róla: “Az uj ^harangra, Nagy Sándor és neje”, benne simul két darab száz pengős. —Csák ennyi jut reá, — szerénykedik Nagyné, de mi szeretettel szorítjuk meg kezét. Ilyen eredménye van a tiszta életnek, amely Istennel és és Istenben remél. íNem igyekszik magát kivonni az áldozat alól, hanem kész öröménél nyújtja, amit Isten adott. S mikor eltávozunk, elvisszük magunkkal a házvégi kiskert rezeda illatát, elvisszük a gazda házatájékának hírét, csendességét, boldog megelégedését, elvisszük az Úrhoz, hogy áldja meg. Meg is áldja. Mennyi áldás szerte, amerre csak nézünk. Tisztaság, egészség, munkaszeretet és békesség mindenütt. Szemben a pusztulás, itt a ragyogó, harmatos élet. Magor Árpád. BETHLEN GÁBOR-KÖR. Sok néven nevezendő köröket olvasunk egyházi híradásokkal kapcsolatosan, de keveset hallunk és olvasunk olyan ifjúsági körről, amelyik a régi, nagy igényű programmal lépne ki, célul tűzve ki: a református magyar ifjúságnak Bethlen Gábor hazafias, vallásos és tudományos szellemében való egyesítését és e szellemnek a társadalom minél szélesebb- rétegében való terjesztését és ápolását. Hogyan lehetne ezt a hármas irányú célkitűzést megvalósítani? Vagy van-e erre szükség általában? A magyar nemzet történetében nincs még egy más kiemelkedő egyéniség, akiben ez a három fővonás olyan határozott vonalakban alakult volna ki, mint Bethlen Gáborban. Szinte érezzük már neve kiejtésénél azf a kiáradó jellemvonást, azt a mindnyájunkat rabul ejtő lebilincselést, mely igaz magyar református szivéből felénk ragyog. Magyarnak, vallásosnak, műveltnek lenni a legmagasabb célkitűzés, amit csak egy ifjúságikor programmjába tűzhet. És nagyon helyes volna, ha az egyházaknál szerveznének ilyen irányú kört s mihelyt megkonfirmáltak azonnal beléphetnének tovább képzésre a szervezetbe. Ezeknek a köröknek volna aztán hivatások a magyar könyvtárat is fenntartani és gyarapítani, ismertté és ked- veltté tenni a magyar ifjúság előtt. Ha a nagy fejedelem nyomdokaiba lépnének a mi ifjaink, akkor erős hatalmas egyházak fejlődnének ki, mert erős volna az egyéniség, az öntudatosság, a felelőség érzet, a kötelesség tudás az egyházzal szemben. MI LEGYEN ÉS MI NE LEGYEN A TEMPLOME kérdésre egy holland lap a következőkben felel: A templom lehet olyan épület, ahová az ember az utolsó pillanatban rohan be, hogy ahonnan elkésik; ahol az ember a prédikáció vagy egy felolvasás alatt elszunnyad s az énektől fel- riak; divatszalon: hol nő testvéreink kalapjai és kabátjai vannak szemlére kitéve, bírósági tárgyaló terem: ahol az ember annyira elmerül a mások szemeiben levő szálkák és gerendák keresésének gyönyörűségébe, hogy a saját szemében levőkről elfeledkezik, -napközi otthon: ahová a szülők gyermekeiket elküldik, amíg ők maguk otthon maradnak — mindez nem lehet a templom! Ellenben legyen a templom Istenháza, ahová az ember imádkozó lélekkel tér be, azzal a külön szándékkal, hogy ott Krisztussal találkozik, imádságháza, ahol az egész gyülekezettel együtt Isten trónjának zsámolya éllé rakjuk le népünk és a saját lelki szükségeinkért való könyörgésünket, Ítélet helye, ahol komolyan hallgatjuk Isten igéjét -és mélységesen megalázkodunk saját bűneink súlya alatt s beismerjük a bűnbánó publikánussal. Isten, légy irgalmas nekem — bűnösnek, vigasztalás háza, ahol az összeroskadt szív megnyílik a kegyelem evangéliumának Ígéretei előtt a gazdag Krisztusnak, a szegény bűnös számára tett ígéretei előtt, hálaadás helye, ahol az Ur gyülekezete ünnepelhet és örvendezhet mindennapon a nekünk adott nagy kegyelem fölött! illilllllilltlIlilllillllllllllíiüilíiiEiílSHi KERESZTLEVÉL, ismét kaphatók a Reformátusok Lapjánál. 12 darab ára 60 cent. — Megrendelhető e cimen: SüRGÖNYl PÉ^ZKÜLDES AZ ÓHAZÁBA CSAK $1__ Európai bankösszeköttetéseink rendszerint az elküldéstől számított 12 óa alatt kiutalják a SS’ PÉNZKÜLDEMÉNYEKET. Reformátusok Lapja Box 448, KISS EMIL Bankháza 4th A ve.—9th St. Homestead, Pa. CASCARA GYOMOR ÉS VÉRTISZTITÓ PIRULÁT egy doboz vese erősítő teával együtt 1 DOLLÁRÉRT bárhová küld HOFFER ROBERT a Budapesti Orvos Egyetem kitüntetett gyógyszerésze 8104 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. GYŐRBEN 1570 ÓTA a KISS CSALÁD folytonosan HENTES és MÉSZÁROS üzletet tartott fenn Legrégibb MAGYAR REAL ESTATE Michigan államban FERENCZY JÁNOS 7908 W. JEFFERSON AVE., DETROIT, MICH. KISS ÉS FIA 8301—8306 W. JEFFERSON AVENUE DETROIT, MICHIGAN Bábás Music Store 8149 WEST. JEFFERSON AVE, DETROIT, MICHIGAN. Magyar lemezek, rollok é* kották nagy raktára. Kérjen ingyen árjegyzéket. Húsz éves hús és füszerüzlete, vágóhid és kolbás^gyár. Nagybani kiárusítás. Füstölt husnemüeket felelősséggel vidékre is szállít.