Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-09-15 / 37. szám

2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 37-ik szám. EGYESÜLÉSBEN VAN A ERŐ! Oldott kévék vagyunk. Egyik Pálénak, a másik Appolósénak nevezi magát, ho­lott egyeknek kellene lennünk a Jézus Krisztusban. Szétszakadozottságunknak önmagunk vagyunk az okai. Nekünk magunknak kell arra törekednünk, hogy ezeket az okokat lassan kiküszöböljük s ha teljes egységet nem is lehet megteremtenünk, legalább azt munkáljuk, hogy együtt- egymás mellett dolgozzunk. Végezve ki­ki a plántálásnakés az öntözésnek a mun­káját a legjobb tehetsége szerint, a leg­messzebbmenő odaadással. Istennek a munkatársai vagyunk s így csak arra a fundamentumra építhetünk, amely egy­szer megvettetett, amely a Jézus Krisz­tus. Ezt a célt tartottuk szemelőtt akkor, amikor Március hó 14-ikén a new yorki magyar református templomban gyűlést tartottunk s megalapítottuk a Reformá­tus Lelkészegyesületet. Teljesen tisztába voltunk azzal, hogy nem leszünk mindnyájan együtt egy aka­rattal. Ma már olyan magasak az elvá­lasztó falak, hogy azokat egyszerre nem lehet ledöntenünk. De a kürtöket meg kell fújnunk és bizonyos, hogyha úgy engedelmeskedünk Isten parancsola­tának és olyan pontosan betöltjük Isten­nek akaratát, amint a Józsué seregei be­töltötték: akkor ezek a falak lefognak dőlni s mindnyájan bent lehetünk Jeri- chóban! Az a kérésem ihát lelkész társaimhoz, hogy mindazok, akik tisztában vannak azzal, hogy azokat a nagy feladatokat, amelyek erre a mi nemzedékünkre vá­rakoznak, csak úgy tudjuk megvalósíta­ni, ha együtt leszünk mindnyájan egy akarattal; hogy csatlakozzanak a Lel­készegyesülethez, A megoldásra váró feladatok olyan nagyok, a munkamező olyan széles, hogy azon egy-egy ember­nek a munkája nem vághat mély baráz­dákat s feladatainkat együttesen lehet megoldanunk! Itt van mindjárt az evangelizálásnak a kérdése ! Bizonyos, hogy mi ha hivatásunknak a magaslatán állunk: Istennek a munkatár­sai vagyunk. De mint Isten munkatár­sainak különböző talentumaink vannak. Nem mindenki képes arra, hogy az egyet len fundamentomra aranyrat, ezüstöt, drágaköveket hordjon. Jézushoz pedig csak ezek méltók! Ezért helyeztük az első feladatok kö­zé az evangélizálásnak a kérdését. Az evangélizálás nagy eredményeit a megkezdése alkalmával már láttuk! Csudálatos hatást gyakorolt népünkre ez a munka mindenütt, ahol ezzel a mun­kával komolyan foglalkozták. Sajnos, hogy evangélizálási munkánk nem ma­radt azon a színvonalon, amelyen állott. Ezért gondolta néhai Bogár Lajos már régebben, hogy uj módszert kellene al­kalmaznunk ezen a munkamezőn. Mé­lyebbre kellene engednünk a szántóvasat, hogy a lelki életnek legmélyebben fekvő, rétegei kerüljenek felülre és az őstele- vény' hatását gyakorolják az egyház éle­tére. Bogár Lajos készítette elő Nt. Mura­köz}- Gyulának a kijövetelét, akit Főtisz- teletü Ravasz László ajánlott ennek a munkának a köztünk való elvégzésére. Nt. Muraközy már régen megérkezett volna, ha nem jött volna közbe Bogár La­josnak a halála. Ám ami késik, nem mú­lik. Az a lelkészi kar, amelyik részt vett Bogár Lajosnak a temetésén úgy határo­zott, hogy Muraközy- Gyula, mihelyt te­heti, induljon a nagy útra ! Muraközy Gyula a meghívást ismétel­ten elfogadta és e hónap 17-én meg is ér­kezik az Egyesület Államokba. Muraközy Gyulának az útjához nagy remény-ségeket füzünk! Azzal legyen tisztába minden lelkész- testvérem, hogy- semmiképen nem va­gyok hajlandó arra, hogy ez a tisztán evangélizálási munka, egyházpolitikai célokat szolgáljon. Ezt ennek a lelkészegyesületnek a mun kájából ki kell küszöbölnünk. Lássák meg ezt a túloldalon is. Nem azokat ke­ressük, amik szétválasztanak, hanem azokat, amik összekapcsolnak! Muraközy- Gyulát azért köszöntjük mint a békességnek a követét, aki bizo­nyára nem akar mást tudni, mint egyedül Jézus Krisztust! Nagy feladatnak az elvégzésére vál­lalkozott ! Tudom, hogy az elvállalt feladatot meg is fogja valósítani! De nekünk melléje kell állanunk egy szivvel-lélekkel! “Munkára fel, munkára fel! Ki nézné tétlenül az aratást? Amig körülte leng a dús kalász!? És sorba szól az Ur szolgáihoz: “Menj és dolgozz, menj és dolgozz 1” Munkára fel, munkára fel! El gyáva kétség, hitvány félelem! Szolgálhat itt bármily erőtelen, A legkisebb is a legnagyobb lehet: “Az Ur veled, az Ur veled!’’ Munkára fel, munkára fel! Munkád gyönyör, dicső a jutalmad, Boldog, ki mindhalálig hív marad! Mily- nagy öröm és béke várja őt: “Az Ur előtt, az Ur előtt!” Kalassay Sándor. A MEGSZOKÁS HATALMA. Péld. 22:6. A példabeszédek írója ismerhette az élet törvényeit. Ad nekünk igen sok olyan tanácsot, amit minden ember ha­szonnal követhet. Úgy látszik, hogy is­merte a megszokás hatalmát és felfogta a jó szokások kialakulásának szükséges- szégét is. Már Pál apostol is azt mondja: “Va­lamit az ember vet, azt aratándja is.” Volt idő, amikor az emberek borzalom­mal gondoltak Pál apostolnak erre a mondására, mert csaknem minden prédi­káció, amit ennek alapján hallottak, a bűn aratásáról szólott s alig lehetett e mondással kapcsolatban a jó, a nemes a szép és szent dolgokról hallani. Pedig tán itt nemcsak gonosz cselekedetekről lehet szó, hanem jó cselekedetekről is. Éppen úgy-, mintha az ember rossz magot vet, csak egész természetes, hogy rossz magot is arat. Pál apostol mondásában a hangsúlyt az első szóra: “Valamit” kell helyezni. Most már alkalmazzuk csak ezt a ké­pes beszédet önmagunkra. Napnál vilá­gosabb, hogy épp oly könnyű megszokni a jó dolgokat, mint a rosszakat, csak akarni kell. A mi erényeink nem egye­bek, mint lelkűnkben megrögzött szoká­sok, csak éppen úgy, mint apró bűneink sem egyebek, mint-megrögzött szokások. Sőt maga az egész ember sem egyéb, mint egy halmaz megszokás. Persze, amikor emberről beszélünk, nem értjük magát a testet, hanem a testtől elsza­kítva magát az igazi Ént, a jellemet, azt a tulajdonságot, amelynek alapján meg lehet Ítélni, hogy ki micsoda? Ha az em­ber már ifjú korában megindul a jó utón és azon kitart, végül már nem is tudna más utón még járni sem. Annyira meg­szokja. Viszont, ha elindul a gonosz utón és azon makacsul kitart, a gonosz szo­kások hatalmába kerül. Jelleme a szerint fog kialakulni, kijegecesedni, amilyen szó kásoknak a hatalma alatt áll. Hogy mi a jellem? Nem az, amit az emberről mások mondanak. Mert ez csak a hirneve. Lehet ez is igaz, de az embe­rek sokszor tévednek és mást hisznek és mást hirdetnek az emberrel kapcsolatban, mint ami az ő jellemének szilárd alapját képezi. Sokszor egy igazán nagy és fenn- séges jellemű embert egészen félre ismer a közvélemény s ilyenkor a hirneve rosz- szabb, mint amilyen ő a valóságban. Vi­szont máskor meg egy egészen értékte­len jellemről nagy és fennséges közvéle­mény alakul ki. Ilyenkor hamis a hirnév. Az ember jelleme nem is az, aminek az ember önmagát mondja, vagy mutatja mások előtt. Ez csak az, ami lenni sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom