Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1927 (28. évfolyam, 2-53. szám)
1927-01-08 / 2. szám
VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM PITTSBURGH, PA. JANUARY 8, 1927. No. 2. SZÁM. 'jjt'JK ?rj AMERIKAI MAGYAR —« n Reformátusok Lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER L ntcred as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879 Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. MEGHÁTRÁLÁS ÉS HIT. Egy esztendő van ismét mögöttünk. Kicsiny történetei lefolytak, mint a réti ér. Nagy eseményei lezajlottak, mint a nagy aratás vagy a pusztitó viíhar. Beléptünk az uj esztendőbe. Nézzünk vissza, “mint a felhő az áthaladt vidékre néz.” Nézzünk előre, mint a versenyfutók. S ez a hátra-előrenézés életirányunknak megfelelőleg két ellentétes lelkiálapotot támaszt bennünk. “Anyagi számításom nem vált be. Befektetésem elveszítettem. Bántalmat szenvedtem.' az emberektől. Nem tudtam viszonozni a bántalmat, vagy a viszonzás közben uj sérelem ért. Örömöm kevés volt s az is múló. Fájdalmam sok és tartós. Mit hozhat az uj esztendő! Uj veszteséget, bántalmat, fájdalmat és halált. Nem érdemes élni! Nem jó reménykedni! Legjobb lemondani!” — Ez á meghátrálás. “Veszteségem volt, vagy a kelleténél kevesebb nyereségem. De vájjon mi az oka? A kiszámithatalan körülmények. A helytelen számítás. A túlzott remények. A ki nem használt alkalmak. Az erők pihentetése. Nos, a hibák elhagyásával, az összes erők felhasználásával megpróbálom az uj évet szerencsésebbé tenni. A bántalmat én kezdtem. Az örömet én keserítettem meg. A fájdalomra nem, vagy nem jó helyen kerestem gyógyszert. Reménységem szebb jövőt mutat. Testi s lelki erőim megfeszítésével ott alkotok boldog életet!” — Ez a hit. “Imádságom meghallgatásra nem talált. Az Isten beszéde sem fejtette meg az élet talányait. Nem adott lelkemnek nyugalmat a hit. A bünbocsánat sem tette tisztábbá szivemet. Ott folytattam a vétkezést, ahol ezelőtt abbahagytam. Ember- szeretetemet hálátlanság jutalmazza. Az embert nem tudtam megjavítani. Magamat nem tudtam boldoggá tenni. Tehát minden úgy jó, ahogy van. Vagy ha jobbá akarjuk tenni, még rosszabbul lesz dolgunk. Menjen minden, ahogy mehet. Jöjjön, a minek jönni kell.” — Ez a meghátrálás. “Igaz, van sok testi s lelki gyengeségem. De soktól megszabadított Az, a kiben nincs bűn. Imádságom csak akkor tért vissza meghallgatás nélkül, mikor nem üdvös, szükségtelen, sőt káros dolgokat kértem. Az örök evangélium fényt szór az élet útjára és a halál árnyékának völgyére. A mit nem értettem meg belőle, azért van, mert csak futva hallgattam rá, nem egész szívvel, csak fél szívvel követtem, mint a gazdag ifjú. Minden megbocsátott bűn után hajlandóbb lettem én is bocsánatra és tisztább s erősebb a bűn ellen való szakadatlan* küzdelemre. Embertestvéri szeretetemért jutalmat nem vártam. Nem az érte adott hála, hanem maga ez az édes szeretet tett boldoggá. A hála csak ráadás. Az ember javításban Isten munkatársa voltam. Szivemben, életemben, az egész elmúlt és jelen életben, az evangéliumban, a Jézusban, megtaláltam Istenem s Atyám. Napról-napra teljesebben látom arca fényét, tökéletesebben érzem atyai forró szerelmét. Kit tudásom meg nem ismert, példája követése mindinkább felfedett nekem: “Nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség-.” Égve Fii istenért s az Ü gyermekeiért, embertestvéreimért irdemes élni. Ebben van az egyéni s a társadalmi üdv. “Jöjjön el a te országod !” „— Ez a hit. És “mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesz- szünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk!” Elég volt már a meghátrálásból s a nyomában járt egyéni és társadalmi, anyagi és szellemi, nemzeti és egyházi veszteségből! Már mi is megelégelhettük! Isten pedig már régen megmondotta: És aki meghátrál, abban nem gyönyörködöm. Jöjjön már végre a hit korszaka, “a K isztus teljességével ékeskedő kor. Jöjjön nyomában a megnyert élet: a meghátrálás embereinek a hit embereivé való újjászületése, a családi élet megerősödése, társadalmi haladás, az egyház megújhodás, a világtestvériség, a világüdvösség. “Mi Atyánk jöjjön el a Te országod!” TÉKOZLÓ FIÁK. Mind azok vagyunk, tékozló fiák. Isten javait könnyen pazarló Bűnös gyermekek. Örökségünket maga-biztunkban Hamar kikérjük s két kézzel szórva Szivünk nem remeg. Nem félünk, hogy majd ha minden elfogy S az életünkből kihullnak végkép Öröklött javak: Koldus élettel, mámorban égett Tépett lélekkel hová mehetünk Tékozló fiák .....?! Mindazok vagyunk, tékozló fiák..... S a mikor mindent eltékozolva Semmink nem marad: Magunk alázva, a porban csúszva Haza indulunk, hol édes Atyánk Tárt karral fogad. Solymosi József.