Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-02-07 / 6. szám
2. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 6-ik szám r-----------------------------------------PUBLICATION COMMITTEE: Rev. Alexander Ludman, Rev. Géza Takaró, Rev. Julius Melegh, Rev. Francis Újlaki, Rev. Louis Bogár, Rev. Gabriel Dókus jr., Rev. Francis Kovách, Rév. Charles Papp, Rév. Sigismund Laky. EDITOR IN CHIEF: Rev. MICHAEL TÓTH, 8016 Vanderbilt Avehue Detroit, Mich. Tel. Cedar 4237 BUSINESS MANAGER: JULIUS FODOR, 7911 West Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER PUBLISHED WEEKLY — MEGJELENIK MINDEN HÉTEN SUBSCRIPTION TERMS: $2.00 PER YEAR SENT ANYWHERE ELŐFIZETÉSI ÁR: BÁRHOVA KÜLDVE 2 DOLLÁR EGY ÉVRE Mindennemű közlemény a felelős szerkesztőhöz küldendő. Előfizetési és hirdetési dijak az üzletvezetőhöz küldendők. Publication Office: 7911 W. Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 Editor’s Address: 8016 Vanderbilt Ave. Detroit, Mich. = Tel. Cedar 4237 Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at the P. O. at Detroit. Michigan, under the Act of March 3, 1879. , —_______________________________________________________________________________.______________/ KIADÓ BIZOTTSÁG: Ludmán Sándor, Bridgeport Takaró Géza, New York Melegh Gyula, McKeesport Újlaki Ferenc, Lorain Bogár Lajos, Toledo Dókus Gábor, Canton Kovách Ferenc, Bloomfield Papp Károly, Lackawanna Laky Zsigmond, New Brunswick FELELŐS SZERKESZTŐ: TÓTH MIHÁLY, 8016 Vanderbilt Avenue Detroit, Mich. Tel. Cedar 4237 ÜZLETVEZETŐ: FODOR GYULA, 7911 West Jefferson Ave. Detroit. Mich. Tel. Cedar 0414 V___________________________J Történetek és gondolatok Élt egy nagy városban két semmirekellő tolvaj, kikről mindenki tudta, hogy lopásokból és embertársaik megkárositásából élnek, de ezek a haszontalan emberek oly ügyesen végezték a dolgukat, hogy soha tetten nem érték őket és soha semmiféle bűntény elkövetését nem tudták rájuk bizonyitani. Mindaz- által az egész város tudta, hogy ez a két ember — nevezzük őket Péternek és Jánosnak — hamis utakon jár és emiatt mindenki óvakodott tőlük, egy ember sem bízott bennük, senki sem becsülte őket. Egyszerre csak a mi két emberünk kezdte észrevenni, hogy az őket környező megvetés és gyanú ólomsulylyal nehezedik az életükre. Lassankint annyira vigyázniok kellett, hogy semmihez sem foghattak anélkül, hogy ne figyeljék őket, ne gyanakodjanak rájuk. — Emellett feltámadt bennük a becsületes élet, a megbecsültetés utáni vágy is, amellett, hogy elégedetlenek voltak az őket környező bizalmatlanság miatt, mely minden üzelmüket eleve meghiúsítani látszott. Történt egy napon, hogy János igy szólt Péterhez: „Úgy veszem észre, hogy mindenki gyanúval vesz bennünket körül és emiatt semmi nagyszabású rablást nem kísérelhetünk meg, mert elcsipnek bennünket.” „Igazad van, János, — felelt Péter, — de hogy segítsünk a dolgon?” — „Az egyetlen mód, melyet én helyesnek látok, — felelte János, — az, hogy próbáljuk meg egyidőre becsületesek lenni s majd, mikor mindenki megbízik bennünk, egyszer csak egy nagy „fogást” csinálunk, a mikor senki sem gyanítja.” — „Az sokáig tartana, — mondta Péter, — talán három-négy hónapig is. Addig mi nem tudjuk a becsületes ember szerepét játszani.” — „Nem három hónapig, de legalább öt esztendeig kell a játékot folytatnunk, ha azt akarjuk, hogy megnyerjük az emberek bizalmát, — felelte János. — Hosszú idő lesz, de meg lesz érte a jutalmunk.” Végül is elhatározták, hogy megpróbálják a dolgot. Ha sikerül — sikerül, ha pedig nem — akkor sem lesz veszíteni valójuk. A megegyezést betartották és hamarosan kezdték észrevenni, hogy az emberek először csodálkozással, azután fokozódó bizalommal és rokonszenwel kisérték őket. Tehetségük gyümölcseit a tisztességes munka is szépen meghozta, rövidesen családot alapítottak és egészen tetszeni kezdett nekik a tisztességeskedő játék. Megszokták, megszerették és egész komolyan vették a becsületes életet. Az ötödik év vége felé aztán szégyenkezve bár, de kölcsönösen megvallották egymásnak, hogy (két egészen kielégíti a tisztességes élet, a meleg családi otthon, a polgári megbecsülés nyugodalma és békessége. Meghatódva és boldogan határozták el, hogy ezutánra is becsületesek maradnak, mert becsületesnek lenni végeredményben nemcsak szép, de okos dolog is és jobb üzlet, mint a hamis utón szerzett javak örömtelen és bizonytalan élvezete. (Péld. 22:1.) * * * A legtöbb embernek az élet bajaival és megpróbáltatásaival szemben az a hibája, hogy vagy előre megijed és visszalép a küzdelem elől, vagy elcsügged az élet harcában és elveszti hitét, lelkének eleven nyugalmas- ságát. Ne feledjük azonban azt, hogy az acél tűzben edződik és az ember életét is a munka és küzdelem ruházza fel a nagy, alkotó, szellemi erőkkel. Egy fiatal ember számára a biztosított kényelem és jómód sok esetben szerencsétlenség, mert elpuhitja a lelkét. A nagy emberek mind alacsony sorsból, a porból emelkedtek fel az ő erős akaratuk és a magasabb- rendü hivatásukban való hitük által. o o o A tehetséget csendes, nyugodt élet is kifejleszti, de a jellemet csupán az élet viharai tudják erőssé kovácsolni. o o o Sok embernek van egy nagy hibája, mely miatt minden igyekezetük, minden tervük hajótörést szenved. Ez pedig abban rejlik, hogy az illető emberek a nyelvükre nem tudnak vigyázni és az alkalmatlan időben, helytelen modorban kiejtett szavaikkal elrontják az emberek irántuk táplált jó véleményét. Az ilyen emberek számára a beszélő-képesség nem áldás, hanem akadály. OOO A világban minden, a mit magunk körül látunk, Istennek áldása. S ha valami mégis átkos és átkozott következményekkel jár, azért minden egyes esetben csak az embert lehet hibáztatnunk. Isten mindent áldásképen ad; a baj csak az, hogy az értelemmel és szabad akarattal is felruházott ember a legáldásosabb dolgokat is sokszor az ő önzése szolgálatába állítja és szerencsétlenségek forrásává teszi. A világban nem volna semmi baj, semmi hiba, ha az emberek, kik a világban élnek, — jobbak volnának. OOO Milyen nagy azoknak a száma, kiknek ajkáról nap-nap után halljuk az ilyen kijelentéseket: „Keresem az Istent, mert szeretném Benne nyugalmamat, boldogságomat feltalálni, de nem tudom Őt megtalálni sehol!” Az ilyen embereknek jusson eszébe, hogy Isten a teremtett világok milliói között, e kis föld másfélezer milliónyi lakosságában fel tudja lelni, meg tudja tartani azokat, a kik őt igazán és helyes módon keresik. Miért nem tudják <k, a végtelenül apró teremtmények, az egyetlen Istent megtalálni? Hol keressük Istent? Hogy keressük Istent? OOO Egyik ember a templom csendes mélyén a festett ablakok, vagy az orgona árát számolgatja, a másik pedig egy apró kis nyíló virágban, egy haldokló megtörő tekintetében, vagy az ő saját életének nemes ambícióiban meglátja és megtalálja a kegyelmes Istent. OOO Két ember beszélgeti együtt a világ hiábavalóságáról. Az egyik megállapítja, hogy minden törekvés hasztalan, a világ nem válik jobbá és szavait igy fejezi be: “eddig törekedtem, de úgyis minden hasztalan. Most már én is megállók és hagyom a világot, hadd botorkáljon.” A másik feddőleg válaszol neki: “maradj hát. sülyedj vissza a haszonta- lanságok mocsarába; én nem azt nézem, hogy mit csinál a világ. Én úgy érzem, hogy az én életemnek célja van és én megyek előre az utamon. Álljon meg bár az egész világ, én tovább haladok.” Testvérem, te melyiknek adsz igazat? És melyikkel akarsz egy utón járni ? * * * Sokan azt mondják, hogy a modern civilizáció és ösmeretek az ember lelkét eltompit- ják, érzésvilágát el lik. Hát ez olyasféle állítás, mintha azt mondanánk, hogy a kasza élét tönkreteszi a fenés. Valóban igaz az, hogy ügyetlen kézben a fenőkő tönkreteszi a legjobb kasza pengéjét, aminthogy civilizáció és ismeretek is sokszor káros hatást gyakorolnak egyes emberekre. De ez mindig azért van, mert az illető emberek lelkében van a hiba, a ferdeség. Jó a tudás, csak az emberek ritkán használják azt jól és a jóra.
