Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-24 / 4. szám

il oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 4-ik szám EGYHÁZI HÍREK ALPHA, N. J. Ünnepek után. Egyházi életünk elevenségét, életképességét szem­betűnően tükrözte vissza hiveinek szivében lakozó ama szépséges hit, mely már az adventi vasárna­pokon mindég megtöltötte tem­plomunkat az áhitatos hívek buz­gó seregével. Hogy az adventi va­sárnapokon a szokottnál sokkal többen jelentek meg híveink a templomunkban, fogamzott test- reinknél az a gondolat, hogy jó­volna karácsony hetében minden este tartani istentiszteletet. Meg is hirdettük ezt, de hétfőn csatto­gó hidegre fordult az idő, semmi reményünk nem volt arra, hogy csak valaki is eljöjjön, mégis meg­szólaltattuk templomocskánk ha­rangjait és a legnagyobb megle­petésünkre, mire beharangoztunk, igen szép gyülekezet volt együtt. Kedden már kétszerié többen vol­tunk, mindenki örült, mindenki boldog volt és mert ezeket láttuk az arcokon, a szemekben, szivünk megtelt örömmel, hogy ily hitbuz­gó, egymást szerető testvéreknek lehetünk vezet i. Másnap szerdán este, gyermekeink karácsonyfa ün­nepélyével egybekötve volt a bűn­bánati istentiszteletünk megtart­va. Templomocskánk megtelt, el­jöttek a gyermekek, de eljöttek a szülők nagyrésze is. 105 gyermek kapott ajándékot. Sajnos, hogy itt egy pár szülő megneheztelt, mert az ő gyermekük nem kapott aján­dékot. Előre megvolt mondva, hogy csakis azok kapnak ajándé­kot, kik eljárnak a vasárnapi isko­lába, tehát nincs miért érzékeny­kedni, haragudni! Tessék gyerme­két elküldeni az iskolába és akkor jövőre ő is kap. Ilyen előkészület­tel virradtunk fel karácsony első napjára, mely szent napon együtt voltunk mind, mint egy jó család­nak szerető s jó tagjai. Az Urasz- talánál többen voltunk együtt ez alkalommal, mint bármikor eddig. Testvéreim, elmúltak az ünnepek, mire e sorokat olvassátok, tán már hetekkel is utánna leszünk. Ne feledkezzünk el Krisztusról fo­gadalmat tenni a hétköznapok fo­lyamata alatt sem. Cselekedeteink, sőt életünk legyen az, amelyet kö­vetendő példaképen oda állítunk, kicsinyeink és ifjaink elébe. Fogd kicsiny gyermeked piciny kacsóját s vezesd el ct a vasárnapi iskolába, gyere vele az Ur házába s gyer­mekeid, kiket igy tanítottál járni az élet utain, midőn csontjaid ott porlanak majd a megásott sírban, áldani fognak akkor is a te haló­porodban. Évi közgyűlés. — Gondnoki je­lentés. Kedves Testvéreink! Az Ur jóvoltából ismét végére jutottunk egy esztendőnek, melyben élvez­hettük az Ő gazdag áldását, hoz­zánk való kegyelmét, a szivekben lakozó szeretet, egymás iránti jó­akarat, egyetértésben való buzgó munkálkodásunk, megteremtette számunkra a maga örvendetes és gazdag áldását. Mint az , egyháznak gondnoka, rövid jelentést tartozom tenni az elmúlt évi munkálkodásunkról. Mig ezt teszem, kérem testvéreim szives türelmét. örömmel jelentem először, hogy egyházi benső életünkben a legna­gyobb szeretet és egymás iránti jóakarat uralkodott az elmúlt év­ben. A már meglévő tagok közül senkit harag, rágalom, békétlen­ség, vagy .meg nem elégedés miatt el nem veszítettünk, sőt számunk újakkal szaporodott, barátainknak, pártfogóinknak száma időről-időre több. Ezen állításom valódiságát bizonyítja, hogy mindennéven ne­vezendő kiadásainkat, sőt még meglevő adósságunkat is kitudtuk fizetni, nem bálok, piknikek jöve­delméből, de közadakozásokból. Másodszor. Vasárnapi Iskolánk szépen fejlődik, abban a tanítást nagy szorgalommal és példás rendben végzik: Nt. Szabó And­rás, kedves tiszteletes asszonyunk, Varga Idácska, ki nyári iskolánk­ban is nagy igyekezettel tanitotta a kicsinyeket, Simon Gáspár és Ráski József. Hogy gyermekeink mit is tanultak és tanulnak a va­sárnapi iskolába, arról testvéreink meggyőződhettünk itt vasárnapról vasárnapra, mikor is gyermeke­ink, minden egyes vasárnap és ün­nepekkor külön, együtt és csopor­tokban is énekelnek s bizony nem egyszer csalták már ki az öröm könnyeit szép énekeikkel szeme­inkből. Harmadszor. Ifjúsági körünk megfelelő hely hiánya miatt, csak szükebb keretek között mozoghat, de igy is igen értékes és hasznos munkát végez. Egyházunkat $300 segítette ez éven, mely összeg szi- nielőadásokból folyt be. Az alnha-i hirek fo'ytetása hely­szűke miatt a következő számban. ÁRPÁDHONI REF. EGYHÁZ Közli: Bartus Sándor, lelkész Egyházunkban az elmúlt esz- tend í volt a legáldottabb minden tekintetben. Az egyháztagok oda­adással dolgoztak s bőségesen adakoztak. Az ünnepek alkalmával mindig szép számmal voltak a templomban. A vasárnapi iskola karácsonyfa ünnepélye, Szilvesz­terkor a szeretet yacsora és uj év napján a mulatság szépen sike­rült. Vasárnapi iskolánk osztá­lyozva lett s a gyermekeket a lel­készen kívül a következő vasárna­pi iskolai tanítók tanítják: Erdei Mihály, Beregi József, Király Sán- dorné, Kovács István, Szalaji And- rásné, Makláry Bálintné, Beregi Róza, Beregi Erzsébet és Farkas Lina. A közgyűlés január 11-én volt megtartva, s miután az évi jelen­tés megtörtént, a következő tiszt­viselők lettek megválasztva erre az esztendőre: Elnökök: Beregi József és Erdei Mihály. Gondnok Varga János. Jegyző Makláry Bá­lint. Pénztáros Magyar Bertalan. A tisztikar többi tagjai Kovács István, Bartus Sándor, Béréi Sá­muel, Panczák József és Zbugyela József. DAISYTOWN ÉS VESTABURG, PA. Közli: Maksay Albert, lelkész. Karácsony első napján mindkét gyülekezetben urvacsoraosztás volt. A karácsonyi önkéntes ado­mányok kimutatása a következő: A daisytowni gyülekezetben 1-1 dollárjával adakoztak Bodnár Ist­ván, Kajatin Sándorné, Ádám Jo­lán, Kovács Erzsébet, Kovács Ju­lia, Debreceni Sándor, Gyüre Jó- zsefné, Tímár Istvánná, Kajatin Lajos, Hajc^i Sándor, Illár Gyula, Illár Lajos, Kovács Sándor, Kaja­tin Lajosné, Medve Istvánná, For­téi Károly, Kiss Jánosné, Bóka Áronná, Szilágyi Dániel, Kajatin Sándor, Bodnár Mihályné, Ádám Ferenc, Danes József. 50-50 cent­jével adakoztak: Bóka János, Boka József, Pécsik Elek, Kajatin Mar­git, Medve Mihályné, Kovács Lila, id. Kajatin Sándor. Névtelen ado­mányokból begyült $1.88. Persely­pénz $3.81. A vestaburgi gyülekezetben $11. 11-et tett ki a perselyes adomá­nyok összege. Daisytownban január 4-én tör­tént meg az egyházközségi tisztvi­selői karnak az 1925. évre való megválasztása. Gondnok: Demeter Bálint, algondnok Danes József, jegyző Szilágyi Dániel, pénztáros Debreczeni Sándor, kollektorok Gergely András és Danes József, presbyterek Bodnár Lajos, Hajdú Sándor, Illár Lajos, Kajatin La­jos, Kovács Miklós és V. Kovács Sándor. A vestaburgi tisztújító közgyű­lés január 25-re van összehiva, a mely alakalommal a már egyszer elhalasztott választás a megjelent egyháztagok számára való tekin­tet nélkül meg fog ejtetni. Kívána­tos azonban, hogy az egyháztagok lehetőleg teljes számmal legyenek jelen a közgyűlésen. FAIRPORT, OHIO Közli: Krivulka Károly, lelkész. Ünnepek után. A karácsonyi ün­nepek alatt nagyon szépen nyilvá­nult meg a hívek egyházunk iránti vonzódása és áldozatkészsége. Úr­vacsorával 111-en éltek, mely al­kalommal a kenyeret és bort Nyisztor János és neje ajándékoz­ták. Ünnepi bevételünk összege 200 dollár volt. Karácsonyfa ünnepélyünk szé­pen sikerült. A gazdagon feldíszí­tett karácsonyfa ünnepi érzést kel­tett a gyermeki szivekben. A gyer­mekek szépen énekeltek és szaval­tak s mindezekért gazdagon lettek megajándékozva a karácsonyfa alól. Népmozgalmi adatok: Keresz- teitetett 19 gyermek. Konfirmált 9 gyermek. Házasságra lépett 2 református pár. Elhalálozott 3 fel­nőtt. Egyházunktól eltávozott más vidékre 3 család 10 taggal. Uj ta­gokul felvétetett 3 tag. Lélekszám 1924 január 1-én volt 403. Lélek­szám 1924 december 31-én 412. — Szaporodás 9 lélek. Úrvacsorával élt 6 alkalommal 488 egyén. Egy­házunk fenntartásához 1924-ben hozzájárult 78 családos, 46 magá­nos és 28 pártoló tag. Lslkészi jelentés kivonata. Egy­házi munkálkodásunk példásan ha­ladt előre az elmúlt esztendőben. A hívek szeretető és áldozatkész­sége nagyban hozzájárult egyhá­zunk előhaladásának s a nemes munka folytatásában versenyre keltünk a nagyobb egyházakkal. Gyermek istentiszteleteink nagy­ban emelték a gyermekeknek az egyházhoz való ragaszkodását. Példás számban jelennek meg a gyermekek a templomban. Vasárnapi iskolánk 6 tanítónője teljes ereje /el és tehetségével a szép, jó és nemes tudományokban szakértelemmel oktatják a kicsi­nyeket. Általánosan 70 tanuló vesz részt a tanulásban minden vasár­nap reggel 9 órakor. Szombati magyar iskolánk is méltó eredmények mellett munkál­kodik, ahol a tanitást az egyház lelkésze végzi. Nyári magyar iskolánk kitűnő eredmények felmutatásával mun­kálkodott 2 hónapon keresztül, a hol a tanitást a lelkész és neje vé­gezték. Egyházunk presbitériuma s va­lamint egyházunk összes tagjai az elmúlt évben példásan munkálkod­tak egyházunk előhaladásán,

Next

/
Oldalképek
Tartalom