Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-19 / 51. szám
VOL. XXVI. ÉVFOLYAM PITTSBURGH, PA., DECEMBER 19, 1925. No. 51. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reform/, ‘O ‘unq^qsY •is £>iqis hi lAuCS-ICJ-J -A3V '1 'Pi0 *£Z6I ok Lapja Entered as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. 0. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879 Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. Rev. David A. Souders, D. D. 1855—1925 Erről a helyről, ahonnét ma a karácsonyi örömhírnek kellene szétmennie a magyar otthonokba, a íegszomorubb hirt közöljük az Amerikában élő reformátusokkal: 1925 december 11-én pénteken reggel meghalt Dr. David A. Souders, a Reformed Church missziói felügyelője, az Amerikába szakadt magyar reformátusok legnagyobb barátja, legjobb ismerője, atyai jóakarója. Nagyon nehéz szavakat találnunk annak a gyásznak és szomorúságnak kifejezésére, amit ez a hir egyházi életünkben jelent. Nagyon nehéz épen most a karácsonyi tiszta örömök előestéjén lehajtott fejjel, nehéz szívvel jelenteni be a legnagyobb csapást, a mely egyházi életünket érhette. Úgy érezzük, hogy a gyászhir mély őszinte szomorúságot jelent egyházainknak, hiszen az a férfiú ment el közülünk, a kinél többet egyházainkért senki sem tett, akinél jobban senki sem nőtt hozzánk, akinél jobban senki sem szeretett bennünket ebben az idegen országban. Apostoli hitü, apostoli buzgóságu, apostoli egyszerűségű férfiú volt. Egyike azoknak a keveseknek, akiknek életében a magyar egyházakért, a magyar népért való mindennapi munka, gond, aggodalom, sőt: eget ostromló imádság volt a középpont. O volt az egyetlen ember ebben 9 nagy országban, aki amerikai részről csak velünk törődött, csak érettünk munkálkodott, aki huszonkét hosszú esztendő alatt mindig csak azzal a gondolattal ébredt és tért nyugovóra, hogy mit tehetne egyházainkért, népünkért, hogyan vezethetne bennünket mindig közelebb és közelebb Megváltójához, Mesteréhez: az Ur Jézushoz. És aki érettünk élt, higyje el mindenki, érettünk is halt meg. Akik látták a hajszolt, megállást nem ismerő, örökös gonddal telt életet, amelyet az utolsó esztendőkben folytatnia kellett, azok tudják, hogy a nagy halott a magyar munka áldozata lett. Körülbelül két esztendeje, hogy a hatvannyolc éves ősz apostolt elhagyta a testi ereje, amely pedig két évtizeden keresztül minden munkán, minden fáradságon, minden hajótörésen, minden korbácsütésen diadalmaskodni tudott. Az összeroppanás akkor következett el, amikor életének legnagyobb munkáját legfőbb célját, a magyar egyházak legnagyobb részének egyesítését elérte. Nagy, emberfeletti munkát végzett, rengeteget utazott, beszélt, irt, tanácskozott s mikor a munka bevégződött: összeomlott ő maga is. Magyar lelkészek tartottak gyűlést épen abban az iskolában, a hóimét az ősz apostol is kikerült. Könnyes szemmel, nehéz szívvel imádkoztak érte, kérvén a Mindenhatót, hogy adja vissza erejét. Nem azért imádkoztak, hogy hitét tegye erősebbé, hogy buzgóságát tegye nagyobbá, hanem azért, hogy adjon még neki a Mindenható erőt, ugyanennek a munkának folytatására, hogy a bevégzett munka eredményeiben lelke gyönyörködni tudjon .... És a Mindenható meghallgatta az imádságot. Ősz apostola újra fölkelt, kezében a Pál apostol egy könyvével, vállán az egy viharvert köpönyeggel s újra nekiindult széles Amerikának, magyar református lelkek útját egyengetni az Isten örök városa felé. Boldog volt, mert dolgozhatott, lelke túláradt az örömtől, hogy Isten még többre bízta. Dolgozott, tanított, buzdított és imádkozott tovább — érettünk, az Isten országáért. Egyszer aztán, egy hideg decemberi reggelen, sötét árnyék suhant el az irwini kis faház fölött. Egy láthatatlan kéz intett feléje némán, szótlanul: “Kövess!” És a hü szolga engedelmeskedett. Kikelt az összeomlott porsátorból, hogy megszabadulva mindattól, ami földi, szabadon, tisztán szárnyaljon a mennyei Jeruzsálem felé. David A. Souders, öreg barátunk, hűséges, atyai vezérünk, Isten veled! \
