Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-10-03 / 40. szám
40-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal bűnös lélek, csakúgy, mint a többi tanítvány ! Olvassuk csak tovább az idézett fejezetet: csak három versecskével tovább, ahol Jézus egyenesen Sátánnak nevezi Pétert a hitetlensége és engedetlensége miatt! (23. vers.) Egyedül Péter volt az, aki ilyen kemény feddésben részesült az Úrtól! — Ki volt Péter? Az, aki az Ur Jézust halálos órájában háromszor egymásután megtagadta, egy szolgálóleánynak a szavára átkozódva és káromolva azt állította ,hogy semmi köze sincs Jézushoz. — Ki volt Péter? Az, akit Pál apostol erősen megfeddett kétfelé sán tikáló magatartása miatt Antiochiában, mikor a pogányokból lett keresztyénekkel együtt étkezett addig, amig a zsidók nem látták, de mikor zsidók is jöttek be a terembe, ott hagyta a pogányok asztalát és nem akart leülni velük, mint “tisz- tátlanokkal.” — íme, ez volt Péter személye! Jobb volt e hát a többi tanítványoknál ? Semmiképen nem! “Kőszikla” volt csakugyan ? Épen nem, hanem ellenkezőleg nagyon ingadozó jellem. Tehát így az sem lehetséges, hogy Jézus Péter személyére mondotta volna, hogy “te kőszikla vagy és erre építem föl az én anyaszentegyházamat!” (“Petrosz” magyarul “kőszikla.”) Péternek egy erénye volt: hogy hitt az Ur Jézus Krisztusban. A 13., 14., 15. versekből meglátszik, hogy Péter nemcsak a maga nevében, hanem az összes tanítványok nevében kijelentette, hogy Jézust Isten fiának és a megígért Üdvözítő Krisztusnak tartja. Mivel hitt: ezért nevezte őt Jézus “Petrosz”-nak, azaz kősziklának. De a “kőszikla” alatt nem az ő személyét, hanem a hitét értette. És nem is csak Péter hitét ,hanem az összes tanítványok hitét, sőt minden embernek hitét, még az eljövendő nemzetségek hitét is értette a “kőszikla” elnevezés alatt, tehát a miénket is ! Vagyis nem Péternek, vagy ennek, vagy annak az embernek a személye, hanem a Krisztushit az a kőszikla, amire építi az Ur az ő anyaszent- egyházát. Bűnös, gyönge, de megtért és hivő lelkek hite és hűsége teszi az anya- szentegyházat oly erőssé, hogy a pokol kapui sem vehetnek rajta diadalmat. Értsük meg tehát, hogy Jézus nemcsak Simont, a Jón'a fiát nevezte el Péternek, hanem mindazokat, akik Benne mint Isten Fiában és Megváltójukban igazán hisznek és erről a hitükről bizonyságot tesznek. Ti is “kősziklák” vagytok, az anyaszentegyház pillérei és biztosítékai Jézus szavai szerint. De azok vagytok-e csakugyan ? És azok a “kulcsok”! Mi hát a menyország kapujának a kulcsa? A római pápa szavára megnyílik egyik lélek előtt, -a másik előtt meg bezáródik ? Nem úgy van, szeretteim! Neked magadnak kell megnyitnod azokat a kapukat, tehát kell, hogy meglegyenek nálad is, mindenkinél aki be akar menni, a “kulcsok.” Mástól hiába kérnéd kölcsön, mert úgy van az, hogy másnak a kulcsa a teszámodra nem nyitja a zárat. A menyország kulcsa ugyanis szintén nem más, mint á Krisztushit; másnak a hitével te magadat nem üdvözítheted. A római pápa ha hivő lélek, kezében tartja a menyország kulcsait, de csak maga-magát bocsáthatja be az ajtón, másnak hiába próbálná felnyitni. Testvérem, komoly tehát nagyon a kérdés: kezedben van-e már a kulcs neked is? Hiszesz-e Jézusban, mint a te személyes megváltódban és Üdvözítődben ? Ha úgy tudod, hogy még nincs a kezedben: kérd az Úrtól, mert Ő megígérte ,hogy neked adja! (19. vers.) Támaszkodjál Jézus ígéretére és kérd a kulcsokat, amig időd vagyon! Ami a “kötözés” és “oldozás” hatalmát illeti, emlékezzünk Jézusnak arra az utasítására, amivel tanitványait az első missziói körútra bucsátotta. (Máté 18:7, 8, 12-15.) Itt már világosan megmondotta az Ur, hogy akik az ő tanitványait befogadják és engednek az evangéliumnak, azokra leszáll a lélek békessége; akik pedig nem fogadják be és nem hallgatják örömmel, azoknak nehezebb lesz a sorsa az ítélet napján, mint Sodornának és Gomorrhának! Tehát akik a váltság evangéliumát hordozzák, azoknak kezében van a hatalom, hogy a hitetlenség és a bűn által megkötözött lelkeket az evangélium, azaz az Ige erejével feloldozzák; akik pedig ezt a felszabadulást elutasítják maguktól, ott a tanítványok kötelesek lábukról is lerázván a port, azonnal tovább menni s az ilyen lélek kötelei és csomói aztán megkeményednek és feloldhatatlanná válnak mind örökre! Nem a bűnök megbocsátásáról, vagy elengedéséről van itt tehát szó, sem nem a kárhoztatásról, a “pápai átokról,” hanem arról, hogy a szegény rablelkeket az evangélium által fel lehet oldani lelki kötelékeikből. Gondoljunk Mária Magdalénára, akiben hét ördög volt, akit tehát sok gonosz szenvedély által megkötött hitetlen, keményszívű, gőgös és or- cátlan asszony volt: Jézus társaságában eltöltött egy-két órát és attól kezdve — meghajtott fejjel, hulló könnyekkel, szentséges-tiszta életben követőjévé lett az Urnák egész a keresztfáig! így oldatnak meg a lelkek és akik igy megoldatnak a földön, a menyben is megoldottak lesznek azok! A Sátán által elvarázsolt, kővé vált emberek, kővé vált városok és falvak között járunk! Testvéreim: nálunk van a varázsoldó Ige, a könyörület evangéliuma, miért nem megyünk lelkeket oldoz- ni ? Ex tenebris lux! íme a hamis magyarázat le.plét félrevonva, milyen csodálatos, színes világosság ragyogott ki a letakart igékből! Óh álljatok hát elő református egyházunk “kősziklái”, kiki hordozván a saját üdvösségének kulcsát, induljatok a titokzatos, ádlott munkára: lelkek oldozására: Ámen. Imádság: Atyánk, legyen áldott a Te neved, hogy szent Igéd értelme kitárult előttünk s ezzel együtt a te isteni szived is kitárult előttünk! Amit a hamisság eltakart, azt szent Lelked által most felfedted nékünk; — óh hadd őrizhessük meg lelki ajándékodat egyházunk javára, magunk üdvösségére, embertársaink szabadulására és a Te szent neved dicsőségére, a Jézusért kérünk. Ámen. BENKŐ ISTVÁN. NEM VÁRT JUTALOM. New York államban van Rochester városa, melyen a Genesee folyó folyik keresztül, sziklás partok között. A város egyik lakosa egy alkalommal, amikor hosz- szabb útjáról a vasúton megérkezett, nagy sietséggel indult haa, hogy mielőbb szerettei között lehessen. Amint végigsiet a folyó mentén, látja, hogy az egyik helyen egy nagy csoport izgatott ember áll. Odasietve, megkérdezi az egyiktől, hogy mi baj van? Egy fiú belesett a folyóba — volt a válasz. Még eddig azonban senki sem mert megmentésére utána ugrani. A férfi nem habozott egy pillanatig sem. Útitáskáját ledobva, kabátját levetve, habozás nélkül a vízben vergődő fiú után vetette magát. Sikerült is megragadnia a fiút s hosszas küzködés után mindketten partra értek. Amikor az izgatott tömeg köréjük csoportosult és a fiú víztől csapzott haját elsimították arcából, megmentője mintha egyszerre kővé dermedt volna. Szent Isten, az ÉN fiam! — akkor tudta csak meg, hogy az, akinek életét a saját élete kockáztatásával megmentette, dacára annak, hogy idegennek gondolta, a saját fia volt. Jót tett s Isten külön is megjutalmazta érte. Sohasem tudjuk, hogy jó tetteinkért az Isten hogyan és mikor jutalmaz meg bennünket. De annyi bizonyos, hogy mindig nagyobb jutalmat kapunk, mint amekkorát remélünk. __
