Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-29 / 35. szám
35-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik oldal Az uj-kenyér zsengéje. HOGY TUD HINNI AZ IGAZ MAGYAR REFORMÁTUS? 1912 második felében történt, hogy az •erdélyi Bethlen család bensőséges családi ünnepet rendezett annak az örömére, hogy az egyik grófkisasszony konfirmált és először urvacsorázott. A konfirmálást és urvacsoraosztást maga Kenessey Bé la, az akkori református püspök végezte. A kedves családi alkalomra az egyik rokon ,gróf Tisza István is leutazott, pe- -dig akkoriban rengeteg dolga volt. Akkor történt az élete ellen elkövetett ismeretes országházi merénylet is. Amikor a grófkisasszony készen volt a konfirmálási vizsgával, a püspök kiosztotta az úrvacsorát, még pedig úgy, hogy amikor a kenyeret átnyújtotta, mindenkihez külön egy-egy biblia mondást intézett. Gróf Tisza István miniszterelnök nek ezeket mondotta Ézsaiás könyvének 40. részéből (31. vers): “De akik az Urban bíznak, erejök megújul; szárnyra kelnek, mint a saskeselyük; futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” Gyönyörűen megválasztott szavak voltak, amelyek híven jellemezték Tisza pályafutását. Mikor a bucsuzás ideje elérkezett, a család tagjai marasztalni próbálták Tiszát, sőt arra kérték, hogy hagyjon fel a politikával, mert életébe fog kerülni valamikor. Tisza csendesen mosolyogva hallgatta a szerető szivekből jövő szavakat, majd a püspökre nézve, igy szólt: “De akik az Urban biznak, erejök megújul ; szárnyra kelnek, mint a saskeselyük; futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” Szóról szóra elmondotta ő is ugyanazt a csodálatosan szép biblia verset, amit a püspök hozzá intézett pár órával azelőtt. Még mondott pár szives, közvetlen szót, elmondta, hogy a kötelesség hívja. Nem marasztalták többé. Mintha megszégyenültek volna az aggódó lelkek, amikor ennk a nagy embernek még nagyobb hitét és Istenben vetett rendületlen bizodalmát látták. A püspök, aki hamarébb elutazott a kastélyból, hamarébb találkozott Tiszával, mint gondolta. Másnap, vasárnap volt s Kolozsvárott a püspök prédikált. Beszéde közben észreveszi, hogy a hallgatóság soraiban Tisza is ott ül, a há- tulsó padsorok egyikében. Istentisztelet után hozzáment s érdeklődött ottléte felől. Tisza elmondta, hogy a vonat csak pár óra múlva indul Budapest felé s ő a rendelkezésére álló időt az Isten házában akarta eltölteni. Ilyen volt gróf Tisza István református hite. S lelki nagyságának igazi titka, igazi forrása ez volt. Bár minden magyar református tudna ilyen hittel hinni! Nincs gazdagabban terített asztal, mint a kegyelem asztala. Nincs elégedett lélek, csak az arról táplákozóké. A természet temploma hálaadásra kulcsolja az emberi kezet. Elvezet a mezők ékes virágai közül, oda, ahol zeng az ajkon a buzgó fohász, feltör a dicsérő ének Ahoz: “kihez nem járul változás.” Az év kenyerét megadta az Ur! Mi pedig észre sem vettük a körülöttünk óriási zajjal rohanó világban, hogy a mezők arany kalásszal ékesített táblái, kincseket raktak el a mi számunkra is. Pedig a magyar lélek előtt nincs szentebb ünnep az aratásnál, benne az élet legtökéletesebb kiábrázolását tapasztalja. Hiszen az élet Mestere is örökké maradandó példabeszédében tanított a magvetésről, a búzáról, a konkolyról, az aratásról. Azért amikor az ujkenyér zsengéjét feltesszük a szent asztalra, imádkozó gondolataink behatolnak a mezők templomába a buzakeresztekhez és aszta- gokhoz, a melyek mint áldozati oltárok ékesitik a letarolt mezőt, a honnan nagy gazdaság és áldás forrása indul meg és a hol találkozunk az aratás Urával. És látjuk, hogy mig szaporodnak a keresztek a tarlón, kevesebb a szenvedés, a nyomorúság keresztje az életben. Nem mindenkinek egyformán fizet az aratás. Aminthogy a föld sem egyforma, a munka sem az. Némelyik ember csak úgy könnyedén akar átsiklani a szántás-vetés nagy munkáján. A vetéshez szánt magot meg épen a selejteséből vitte ki a mezőre. Mégis ha szűk aratásra ébred, az isteni gondviselést okolja. Ki mint vet, úgy arat. És ez igy van az életben mindenhol nemcsak a földmi- vesnél. Az aratás arra tanit bennünket, hogy szélben ne vessünk, mert silány lesz az aratásunk. A szél elsepri kezünkből a tiszta magot, az utszélre és kősziklára pereg s terméketlen marad. S mégis hányszor akarunk vetni-épiteni az indulatok hullámos fergetegében! Ne csodálkozzunk aztán, ha jövőnk sikertelen lesz. Az ujkenyér zsengéje feltárja előttünk a munka és jutalom közötti ' összefüggést. Szántsuk mélyen, ha magunk erőtlenek vagyunk, fogjunk össze együttesen és végezzünk jó munkát. Válogassuk meg a jól megrostált, tiszta magot és az alkalmatos időt. A nyár áldása egyetemes, kihat a föld minden népére, dolgozzék az ember a bányák elrejtett mélyén, vagy a zakatoló gyárak, tüzet fújó, füstös fellegében. Az egyszerű buzakalász megmarad az élet ábrázolójának; ereje ott lüktet mindenütt, a hol ember szív dobban a föld kerekségén. Az uj kenyér zsengéje feltétetik a szent asztalra. Álljuk körül, hálát dobogó szivünkkel, bouljunk le az aratás Ura előtt, aki annyi áldást, annyi könyö- rületet, szeretetet, életet, üdvösséget kínál ott a mi számunkra. (H. S.) A MAGYAR IRODALOM REFORMÁTUS NAGYJAI. Maguk a reformátusok is alig tudják, hogy a magyar irodalom legtündőklőbb alakjai között igen sok volt a református. A régiek között ott volt Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Méliusz Juhász Péter, Bessenyei György, a gárdista költő, Kazinczy Ferenc, a nagy nyelv ujitó, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Tompa Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Lévay József, Jókai Mór, Gyulai Pál és mások. Kossuth Lajos .Mikszáth Kálmán, lutheránusok voltak. A politikusok között Tisza Kálmán, Tisza István, Bánffy Dezső báró reformátusok s az a mai miniszterelnök, gróf Bethlen István is. Még igen hosszú névsort lehetne felsorolni. A magyar tudományos akadémiát sokszor megvádolták, hogy a kálvinisták uralkodnak benne. Ez a vád természetesen a legszebb dicséret a reformátusokra, akik a tudomány fáklyáját mindig magasan lobogtatták. A budai koronázó templomot, amelyet Mátyás templom néven ismernek Schu- lek Frigyes, a nagy protetáns művész építette újjá és Székely Bertalan és Lotz Károly, szintén protestáns festőművészek ékesítették föl gyönyörű festményeikkel. A Bibliát, a világirodalom e legértékesebb könyvét igazi népkönyvvé a reformáció tette hazánkban. Amint reformátoraink tették a Bibliát magyarrá, úgy ők tették kultúránkat is magyarrá, nemzetivé. “Ha Magyarország a reformáció századában teljes egészében protestáns országgá lehetett volna s az is maradt volna akkor a kulturális fejlődésnek kétségtelenül magasabb fokán állana, mint amelyen jelenleg áll s az idegen nemzetiségek megmagyarositása már jóval a világháború előtt befejeztetett volna.” (Harsá- nyi István: “A reformáció hatása a magyar közművelődésre.”) Magyarországon a protestánsok között sokkal kevesebb az irni-olvasni nem tudó ember, mint a többi felekezetek tagjai között.
