Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-29 / 35. szám
VOL. XXVI. ÉVFOLYAM PITTSBURGH, PA., AUGUSZTUS 29. No. 35. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformái 1ífccr p'j k Lapja Entered as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8,1879, Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. A MEGSIRATOTT ÚRVACSORA Az idén tavasszal történt. Megtörtént a böjti úrvacsora, fölemelő, áhitatot keltő módon, bár mint rendesen minden egyházban, a hívek jó része nem járult a szent asztalhoz. Majd husvétkor! — ez volt a jelszó, pedig a husvét még messze volt s a böjti és a húsvéti úrvacsora között az ember élete épen olyan esendő, mint máskor. Ki tudná megmondani, hogy hány olyan keresztyén nem érte meg a husvétot, aki pedig a böjti úrvacsorát ezzel a jelszóval ütötte el? A lelkipásztori kötelesség egy családhoz szólitott az úrvacsorát követő héten. Az Isten keze súlyosan nehezedett erre a jó keresztyén családra, talán próbaképen. Könnyes szemek, elfogódott szavak fogadtak. A baj, mint valami sötét felleg, ott gubbasztott az egyszerű hajlék fölött, de mégis úgy éreztem, hogy akármilyen sötét is az a felhő, a család tagjainak igaz hite meglátja a mögötte lakozó isteni kegyelem sugarait. A családanya és egy nagyobbacska fiú fogadtak, aki tavaly konfirmált. Értelmes, ügyes fiú, kiről nem nehéz megjósolni, hogy szép jövő áll előtte. Olyan gyermek, aki valóban átérzett, keresztyéni nevelésben részesül otthon is, aki eleven cáfolata annak a közkeletű téves nézetnek, hogy: Amerikában nem lehet vallásos szellemben, jó gyermekeket nevelni. Pár perc múlva az édesanya csendes szóval megkérdezi, hogy mikor lesz a böjti urvacsoraosztás ? Meglepett a kérdés. Mikor megadtam a felvilágosítást, hogy már az elmúlt vasárnap megtörtént, az anya tágra nyitott szemekkel, valódi megdöbbenéssel nézett reám. A sok baj között templomba sem tudtak jönni s abban a hiszemben voltak, hogy a szent alkalom csak a jövő vasárnap lesz. Alig, hogy elhangzott ez a pár szó, látóra, hogy a másik asztalnál ülő fiú leborult az asztalra a fejét karjaiba hajtva zokogni kezd. Valami hirtelen előtörő, visszatarthatatlan zokogás volt, amely megrázta egész testét. Mi baja ennek a fiúnak? Hiszen előbb még mosolygott s a szobában semmi sem történt, ami okot adott volna neki a sírásra. Vagy talán mégis történt volna valami ? Igen, történt. Az édesanya megmagyarázta, hogy mi. Fia megfogadta, akkor, amikor konfirmált, hogy életében soha, egyetlen egy úrvacsorát sem fog elmulasztani. Komoly, szent, őszinte elhatározás volt, amely önként fogamzott meg a serdülő fiú szivében. Készült ehez az alkalomhoz is, várta híven, imádkozó lélekkel — s most megtudta, hogy elkésett tőle. A szent alkalom, ez az egy, nem jön vissza többé. íme, csorba esett a szív fogadalmán, ha akaratlanul is. Megértettem, hogy ennek az ártatlan szívnek olyan fájdalma született most, amit nehéz lesz az időnek begyógyitani. “Most egész nap sírni fog szegény” — mondta az anyja, akinek a lelkében még mindig ott volt a megdöbbenés, hogy ő is elmulasztotta a szent vacsorát. Ez az egész történet. Mikor elhagytam a hajlékot s a tavaszi napfényben úszó utcára léptem, tudtam, éreztem, hogy megszentelt helyről léptem újra ki, a bűnös világba. A kimondott csendes szavak még a fülembe csengtek s szakadatlanul magam előtt láttam az asztalra boruló zokogó fiú szőke fejét, aki megdöbbenve, keserű bánattal a szivében sirt, mert elmulasztotta az úrvacsorát. Egy úrvacsora, amit megsirat valaki... Úrvacsora, amely mindennél szentebb, mindennél drágább egy fiatal serdülő életnek... Úrvacsora, amely mellett annyi keresztyén megy el közömbösen, amelynek elmulasztása után olyan kevesen érzik a lélek vádoló szavát... Úrvacsora, amit a gyarló hiedelem szerint olyan könnyen lehet pótolni—majd husvétkor. Most is az úrvacsorák megszentelt idejében vagyunk. Sok helyütt már megtörtént, sok helyütt most lesz. Református keresztyén, neked mondódott el ez az egyszerű kis történet, aki valamikor magad is serdülő ifjú voltál, aki konfirmáltál s aki bizonyosan emlékszel reá, hogy milyen szent fogadások születtek akkor a szivedben. Megtartottad-e őket? Olyan szent, mindenekfölöttvaló alkalom-e számodra is az Ur vacsorája, mint akkor volt? Vá- gyódol-e utána, úgy mint ez a tiszta lelkű fiú, akinek bűne még alig van s aki az elmulasztott alkalmat mégis meg tudja siratni ? Ha elmulasztottad most, ujkenyérkor, mozdul-e meg a szivedben valami, ami azt mondja, hogy borulj le te is keserű sírással, te, akinek a leikéhez már annyi gyarlóság tapad, a kinek annyira kellett volna már a megtisztulás a Jézus áldozata által ? Ha pedig készülsz hozzá, tudsz-e úgy készülni, úgy vágyódni utána, mint ez a gyermekifju? Bár sohasem lennének ilyen megsiratni való mulasztásaink! (V. Ö.) !