Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-01 / 31. szám
4. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 31-ik szán! CSENDES ÓRA A CÉL. L-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------j ELŐIMA. “Dicsér téged teljes szivem, Én Istenem hirdetem neved.” Te vagy, aki semmiből teremtettél mindent, ki beváltod Ígéreteidet, ki az Ínségben a könyörgőt megszabadítod, ki bár magasan országolsz, de azért nyilván látsz minden alattvalókat, ki amit elvégzcsz, az jól megyen véghez mindig. Azért a dicséretet egyedül te érdemied. íme most is szent egyházadban imádkozván, neved tiszteljük, jóságodat áldjuk, atyai szerelmedért tenéked hálákat adunk. Kérünk óh felséges Isten, vedd kedvesen e mi erőtelen tiszteletünket. Ha a mi énekünk és imádságunk gyenge is arra, hogy a te dicsőségedet öregbítse, pótold ki ennek fogyatkozásait kegyelmes Ígéreted megtartásával, légy itt mi közöttünk szentlelkeddel, építsd a mi lelkünket szent igéddel s vezess minket a jóra szent Fiad a Jézus Krisztus által. — Amen. TANÍTÁS. I. Kor. 9:24-27. Görögországban minden négy esztendőben országos nagy ünnepeket tartottak az olympiai mezőn. Ez alkalommal tartották a hires olympiai versenyjátékokat. Összegyűlt itt a nemzet ifjúságának szine-virága, hogy bemutassa erejét, ügyességét, kitartását, tudományát. Versenyeket rendeztek a futásban, ugrásban, vívásban, birkózásban, azonkívül a szónoklatban, versírásban, zenében is. Nem volt nagyobb dicsőség, mintha egy ifjú első lett az olympiai versenyen. Ez volt akkor négy esztendeig az ország legelső legénye, s ugyancsak iparkodott, hogy a következő versenyen le ne verjék, hanem ismét győzzön. De győzelemre számított s arra törekedett minden valamire való görög ifjú. Ez volt valamennyinek az életcélja s aki erre nem törekedett, azt nem becsülték semmire. Úgy tartották, az ilyennek élni sem érdemes, mert nincs célja az életének. Naponként erő- gyakoraltokat tartottak, hogy fejlesszék erejüket és ügyességüket. Különösen nagy súlyt fektettek arra, hogy a napi kiszabott gyakorlatot pontosan elvégezzék, mert ha csak egy napig tétlenül hevertették izmaikat, már érezték, hogy nehezen jön bele aztán a régi kerékvágásba. Mindentől tartózkodtak, ami testüket elgyengítette volna. Az az ifjú, aki komolyan készült az olympiai versenyre s ott csakugyan győzni akart, nem pedig csak a levegőt vágni, az rendes időben feküdt le, nem éjszakázott, mértékletesen evett-ivott, tartózkodott minden kicsapongástól s éveken keresztül törte, edzette magát, szinte sanyargatta testét a sok tornával, gyakorlattal, csakhogy az olympiai játékon ő legyen a gy 'ztes, ő kapja a babérból font győzelmi koszorút. Erre a görög szokásra céloz Pál apostol a fölolvasott szent leckében. A korinthusiak bizonyára maguk is érdeklődtek az olympiai versenyek iránt, tehát Pál apostol híveinek érdeklődési köréből veszi a hasonlatot, hogy a keresztyén ember magasztos hivatását előttük megvilágítsa. A keresztyén ember élete is bizonyos cél felé való futás. Éppen ebben különbözik egyebektől, kik nem tudják miért élnek, miért szenvednek, mi lesz tengődésük vége. A nem keresztyén ember élete ide-oda való lézengés, tétova ingadozás, amelynek nincsen semmi jelentősége, semmi határozott célja. A keresztyén ember életének azonban felséges hivatása a hitnek nemes harcát megharcolni, a pályát kifutni, a célt elérni, győzedelmeskedni. az örök életnek hervadhatatlan koronáját elnyerni! Arra hiv fel tehát Pál apostol minden keresztyént, hogy vegyenek példát azokról a versenyző olympiai iíjakról és — úgy mond — “fussatok, hogy a jutalmat elvehessétek!’’ Rámutat a versenyre készülő görög ifjak példájára, hogy ime azok mennyit sanyargatják magukat, hogy tusakodnak, milyen kitartással, önmegtartóztatással készülnek elő a küzdelemre egy hitvány zöld koszorúért, mely elhervad, mint a dicsőség, mely velejár négy esztendőre. Szembeállítja ezzel a keresztyén ember nemes harcának jutalmát, mely rothadatlan korona s örökké megmarad. Hivatkozik aztán önmagára is, ki annyi kitartással, oly nemes igyekezettel és szilárd reménységgel fut, mint aki biztos győzelmében, biztos abban, hogy nem hiába vágja a levegőt. Azért ő is aláveti testét a legszigorúbb önmegtartóztatási gyakorlatoknak, jó példával akar előljárni, nehogy az élete ellenkezzék a predikálásával. Testvéreim, határozott cél és irány nélkül élni nem érdemes e földön. Dolgozni, szenvedni, fáradni s nem tudni miért? kétségbeejtő állapot. Addig nem vagytok keresztyének, mig életeteknek nincs meg a határozott iránya: mig rá nem léptek arra a pályára, melyen a futás végbe megy; arra a keskeny útra, melyen kevesen járnak, de bizonyosra mennek. Hogy ez kényelmetlen eleinte, mert megszokott kedvteléseink (bűneink) elhagyásával jár, ez nem jöhet tekintetbe. Fő a cél s a jutalom! Az a görög ifjú is szigorú volt a testéhez s igy készült elő a győzelemre. Pál apostol is megsanyargatta magát s indulatait rabság alá vetette, hogy ne hiába fusson. így kell tenned néked is. A keresztyéni élet gyakorlatából egy napra sem szabad kizökkenni, mert ez már a győzelem rovására eshetik. Lépj rá a keskeny útra, fuss kitartóan a cél felé azért a rothadatlan koronáért, melyet készen tart számunkra a pálya végén amaz igaz Biró, nemcsak nékünk pedig, hanem mindeneknek, kik várandják amaz ő dicsőséges eljövetelét. — Amen. UTÓIMA. Uram Isten! milyen gyámoltalan, tanácstalanul lézengő teremtések vagyunk mi mindaddig, mig szent igéd fénye mellett meg nem találjuk életünknek bizonyos irányát, határozott célját. Hálával emeljük fel orcánkat hozzád, hogy megkönyörültél e mi elhagyatott cél és irány nélkül való tévelygésünkön s elküldöt- ted szent fiadat az Ur Jézus Krisztust s ezáltal utat nyitottál s megtanítottál a szűk és göröngyös, de egyenes ösvényen biztos cél felé haladni, a mennybe menni. Ur Jézus Krisztus, utunk, igazságunk és életünk! Jöjj segítségül a mi erőtlenségünknek szent Lelked erejével, hogy a te akaratodnak s nyomdokaidnak biztos cél felé haladó útját kitartással és önmegtagadással járhassuk. Tudjuk, hogy pályafutásunkban el nem kerülhetjük a veszedelmeket, mert a te ösvényeden kerülő utak nincsenek. Kérünk óh áldott Idvezitőnk, neveljed ilyen kisértetek között a mi csüggedő hitünket, önts uj erőt a mi haldokló reménységünkbe és majd: “Midőn kifutjuk pályánkat Várt pálmánkat kezeinkbe add,” hogy a megváltottaknak seregében mi is tégedet örökké dicsérhessünk az égi karral. — Amen. Dr. ÁGOSTON SÁNDOR. Uj magyar egyház Az amerikai magyar református egyházak száma szaporodott eggyel. Régi tervez- getése és álma teljesedett be a himleryillei reformátusságnak, amikor a nagy presbite- riánus egyház meghallgatta kérő szavukat s lelkészt küldött ki körükbe. Évek óta próbálkoztak már egyház alakítással a himlervillei- ek, meg is fordult körükben néhány lelkész, de segítség nélkül nem voltak képesek rendes egyházi életet kezdeni. A magyar bányavárosban nem él nagy számú reformátusság, de él annyi, hogy egy szép kis egyház fejlődjön ki körükben. Meg is van minden remény arra, hogy ez ki is fog fejlődni. Az alakuló gyűlésen a legnagyobb egyetértés és áldozatkészség szelleme mutatkozott, öröm volt részt venni ezen a gyűlésen. Tisztviselőknek egyhangúlag a következőket választották: gondnok Kosa Ede, pénztárnok: Csizi Antal, jegyző: Domokos Mózes, kollektorok: Erdélyi Lajos és Wass István. A fentebbiek alkotják a presbitériumot. Énekvezér lett: Nagy János. Trusteek: Kosa Ede, Csizi Antal és Domokos Mózes. Az uj egyház lelkésze: Dienes Barna. Az egyházi élet nagyon szépen megindult, a vasárnapi iskolába 40-en felől vannak a gyerekek minden vasárnap, a Nyári Iskolába 100-nál többen járnak. Minden remény megvan egy békés, áldásos egyházi életre. HASONLATOK AZ ÖRDÖGRŐL. Az ördög hasonlít a rablóhoz, aki ha ébren találja annak a háznak a gazdáját, amelyet ki akar rabolni, nem árulja el szándékát, hanem alázatosan köszön és eloldalog. Ha azonban a ház gazdája alu- szik, akkor könnyűszerrel végbeviheti szándékát. Jeromos, a hires igehirdető, az ördögöt egy éhes kutyához hasonlítja, a- mely odalopódzik az asztalhoz, azt remélvén, hogy az asztalnál ülők vetnek neki valamit. Ha dobsz neki egy darab kenyeret, vagy egy darab csontot, akkor megint csak visszajön és várja^ hogy adj neki; ha azonban semmit sem adsz neki, megunja a várakozást, odébb áll és másvalakinél próbál szerencsét. Br. Podmaniczky Pál.
