Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-07-18 / 29. szám
é. oldal Amerikai magyar reformátusok lapja 29-ik szám. VASÁRNAPI ISKOLA A JERUZSÁLEMI GYŰLÉS. Csel. 15:1—11. 30. LECKE. JULIUS 26. Az anyaegyház. A tanítványok a jeruzsálemi gyülekezetét tekintették anyaegyháznak. Itt érezték magukat otthon az apostolok, akik három éven keresztül kitartottak Jézus mellett s véle együtt munkálkodtak földi életében. Csak egész természetes, hogy úgy az apostolok, valamint a jeruzsálemi testvérek felelősséget éreztek az evangyéliom terjedését illetőleg s úgy gondolták, hogy1 nékik őrködniük kell a Krisztus tudományának tisztasága fölött s vigyáz- niok kell arra, hogy milyen tudományt hirdetnek a prédikátorok az Ur Jézus nevében az egymásután alakuló uj gyülekezetekben. Ezek a gyülekezetek el is ismerték Jeruzsálem fennhatóságát és még csak nem is gondoltak arra, hogy Jeruzsálem illetéktelenül avatkozik az ő dolgaikba, amikor bizottságokat küldött ki a végből, hogy a különböző gyülekezetek egyházi életét felülvizsgálják. Egy fontos elvi kérdés. A jeruzsálemi gyülekezet elöljárói úgy tekintettek a keresztyén vallásra, mint a zsidó vallás mellékágára. Ezzel szemben Pál és társai meg voltak arról győződve, hogy a keresztyén vallás a zsidó vallásnak betöltése. “Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” Máté 5:17. Amazok úgy1 gondolkoztak, hogy a keresztyéneknek be kell tartani Mózes minden törvényét, még a körülmetélést is. Nem jó szemmel nézték tehát, hogy Pál és Barnabás, különösen Antiók- hiában, pogányokat is felvettek a gyülekezetbe s teljes jogokkal ruházták fel őket a nélkül, hogy megkívánták volna tőlük a körülmetélést. A jeruzsálemi gyülekezet tagjai közül aztán némelyek komoly zavarokat okoztak e miatt főként Antiókhiá- ban. így történt aztán, hogy Antiókhiából egy küldöttség jelent meg Jeruzsálemben a végből, hogy az apostolok gyűlése döntsön abban a fontos kérdésben, hogy szükséges-é a pogányoknak a körülmetélkedés, vagy sem? A nagy kérdés. Lehet-é üdvösséget találni a nélkül, hogy előbb zsidóvá legyen a pogány, s csak miután körülmetéltetett, azután lehet igaz keresztyén? Ez a kérdés izgatta most az egyház vezető férfiait. Az ellentétek annyira kiélesedtek már, hogy valósággal szétszakadás fenyegette az egyházat. A szigorú felfogású zsidó férfiak meg voltak arról győződve, hogy Isten országa romba dől, ha a mózesi törvények be nem tartannak. A küldöttség Jeruzsálembe érkezik. Ha a zsidó atyafiak meg voltak győződve arról, hogy nékik igazságuk van, viszont amazok sem engedtek álláspontjukból. Nem volt semmi reménység arra, hogy egymás között megegyezzenek. Annak rendje és módja szerint tehát kinevezték a küldöttséget s Pál apostollal élükön elindultak Jeruzsálembe, hogy ott orvoslást találjanak. A gyülekezet nagy része egy darabig elkisérte őket. Mikor aztán Jezuzsálembe érkeztek, az atyafiak örömmel fogadták őket. Persze, hogy a beszélgetés nyomban a nagy kérdésre terelődött s követelték tőlük, hogy metélkedjenek körül. Ez még a gyűlés megnyitása előtt történt. A nagy kérdés tárgyalása. Az antiókhiai küldöttség megérkezése után nem mindjárt ült össze az apostolok tanácsa. Ez alkalmat adott Pálnak arra, hogy személyesen tárgyalhasson egyes vezető férfiakkal. Amikor aztán a tanács egybegyült, nyomban megkezdődött a vita. Az apostolok hajlandóságot mutattak arra, hogy Pál apostol eljárását jóvá hagyják. De néhányan azok, akik azelőtt farizeusok voltak, igen erősen ellenezték. Végre felállott Péter apostol és azt mondotta: “Mit kisértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Ur Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.” Erre az egész sokaság elhallgatott s Pál és Barnabás elmondották, hogy mily nagy dolgokat cselekedett az Ur ő általuk a pogányok között. A döntés. Ennek a hosszas és beható tárgyalásnak az lett az eredménye, hogy a jeruzsálemi apostolok és vének tanácsa levelet adott a küldöttségnek, hogy vigyék vissza Antiókhiába. Ebben a levélben sajnálatuknak adnak kifejezést a fölött, hogy nem hivatalos tanítók megzavarták köztük a rendet. Pál apostol álláspontját a körülmetélkedést illetőleg magukévá teszik s ezt a pogányoktól nem kívánják meg. Kineveznek egy két tagú bizottságot maguk közül, hogy ezek élőszóval is adják át az antiókhiai gyülekezetnek a jeruzsálemi tanács határozatát. Mikor aztán ezt a határozatot az antiókhiaiak meghallották, nagy volt az ő szivük öröme. * * Gyakorlati alkalmazás. Ma is vannak emberek, akik folyton a szabályokat, meg a törvényeket emlegetik. Külsőleg talán be is tartják, de lélekben igen távol állanak a Krisztus szellemétől. A Krisztus szelleme az is, hogy a jogos és észszerű fennsőbbséget mindig elismeri, mint azt az antiókhiaiak tették a jeruzsálemi gyülekezettel kapcsolatban. A nagy és igazi jellemre Példa: Pál apostol, aki szívesen beleegyezett abba, hogy a felmerült nézeteltérésre Jeruzsálmben, az anyaegyház véneitől kérjenek orvoslást. Ha nem lett volna Pál lelke a Krisztus szellemétől annyira átitatva figyelmen kívül hagyta volna az anyaegyházat, mert hiszen nem lett volna rá szüksége. Ő az anyaegyház nélkül is gyönyörű eredményekre mutathatott rá! A csökönyösséget meggyőzni igen nehéz. Pál tapasztalta ezt Antiókhiában és Jeruzsálemben is. Mi a csökönyösség? Vannak-é manapság csökönyös atyafiak? Persze hogy vannak. Rá kell mutatni néhányra! Egyszer egy hajóskapitány aki jó keresztyén volt, arra kért egy katholikus lelkészt, hogy tartson prédikációt hajója legénysége előtt. A pap azt mondta, hogy nem teszi, mert azok reformátusok és még olyant találna nékik mondani amiért sértve éreznék magukat. A kapitány azt mondta, hogy ő nem arra kéri őt, hogy beszéljen nékik a katholikus vallásról, hanem arra, hogy prédikáljon a Sátán ellen. Ez a fő: kimenteni az embereket a Sátán hatalma alól. Hajdanában s nem is olyan régen az emberek úgy csináltak tüzet, hogy egy darab acélt egy darab kovakővel hoztak érintkezésbe, egymáshoz dörgölték. Egymagában egyik sem tudott szikrát adni, de egymáshoz érintve a kettő együtt már tüzet adott. Évezredeken keresztül az emberek ép igy kezdik a veszekedést. Ahol két ember van, ott már az érdekösszeütközés megtörténik s kész a veszekedés. Egy ember egymagában még soha sem veszekedett. A veszekedéshez két ember szükséges, de ha mindkettő enged egy kicsit, nincs veszekedés. Minden kérdés megoldásának van egy békességes módja és mindig ez a legjobb és leghelyesebb ut. Nézzük meg a jeruzsálemi gyűlésen az atyafiakat! Milyen szépen megtalálták a békességre vezető utat! A külsőségeket, amit a zsidók rá akartak kény- szeriteni a keresztyénekre, eltörölte a Krisztus keresztje. Az Ur Jézus Krisztussal szemben tanúsítandó szeretetünket nem azzal fogjuk megmutatni, amit cselekszünk, csupán csak azért, mert kénytelenek vagyunk véle, hanem bennső lelki életünkkel. Ha igazán szeretjük a Jézust mutassuk meg azt életünkkel A külső formák, a törvényeknek betüszerinti betartása nem ad üdvösséget, nem ad életet. A lélek az, mely megelevenít. Az evangyéliomnak lüktető eleme ez: a Krisztus kegyelme által tartatunk meg! ARANYIGE-. Sőt inkább az Ur Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is. Csel. 15:11. TÓTH MIHÁLY. TUDAKOZZÁTOK AZ ÍRÁSOKAT JULIUS 19, vasárnap. Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. János 8:12. Hivhat-e bennünket Jézus gyönyörűségesebb ígérettel? íme, ha őt elfogadjuk Mesterünknek és Királyunknak, világosságban já- runk-kelünk. Mit jelent ez ? Azt, hogy az életünk telve van bizonyossággal. Tudjuk, békességünk van az Istennel. Tudjuk, van számunkra győzelem a kisértésben, amelyet csak meg kell ragadnunk, tudjuk, mienk az Isten szere- tete s minden-minden javunkra szolgál. Tudjuk, nincsen hatalma fölöttünk a halálnak, mert miénk az élet. Milyen csudálatos, hogy mégis annyi ember a sötétséget választja. Ennek is megvan a maga magyarázata. Aki ragaszkodik a sötétség cselekedeteihez, az gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedesse- nek. (Ján. 3:20.) JULIUS 20, hétfő. Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé. Zsolt. 37:25. A zsoltáriró megfigyelését a történelem bizonyságtétele támogatja. Isten hűségesen és következetesen kitart az övéinek adott Ígérete mellett. Aki szive teljességével, egész életével az Ur mellé áll, az megtapasztalja Istennek kegyelmét az Ő kenyérkereső munkájában is. Micsoda jómódra tettek szert a francia hugenották és milyen vesztesség volt az ő kiűzetésük a francia iparra nézve. A kegyes hurrnhu- tiak telepei mindenütt a jómódnak és boldogulásnak tanyái, aminek egyik bizonysága ennek a kicsiny egyháznak hatalmas munkája a pogány misszió terén. Ma is mindenütt, ahol a pogány világban az evangélium diadalmaskodik, megindul a munka, a munkára Isten áldását adja és elvonul a szükség és a nyomorúság. Neked mi a tapasztalatod e tekintetben? Figyeld az életet. Ha talán csalódottan mutatsz rá a te életed kudarcaira, akkor azt ajánlom vesd föl a kérdést, vájjon mindenben engedelmes vagy-e s reábizod-e magadat teljes hittel? Csak ha erre a kérdésre igennel felelsz, várhatod, hogy Isten is melléd áll. JULIUS 21. kedd. A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketürés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Gál. 5:22. Mintha az összehasonlításnál használt kifejezésekből is kiéreznénk valamit. A test dolgai — a Lélek gyümölcse. Abban fárasztó, emésztő erőlködések s nyomukban szerteszét pusztulás, ellenben a lélek, mint a termő fa, természetszerűleg hozza gyümölcseit. Amazo