Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-07-18 / 29. szám
29 ik szára. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3. oldal A SZENT ÉV A most folyó 1925 esztendő római katholikus atyánkfiái számára szent esztendő és szerintük mindazok, akik az év folyamán Rómába zarándokolnak és ott elvégzik az előirt ájtatosságokat, különös kegyelmekben részesülnek. Nem lesz tehát érdektelen, ha e helyütt is szólunk egyszer a szent esztendőről. A szent esztendő intézményének nincs semmiféle bibliai alapja. Ez is egyike a római katholikus egyház azon intézményednek, melyek helytelen gyakorlat folytán gyökereztek meg, aztán a pápaság nemcsak nem kárhoztatott, hanem ellenkezőleg, céljai elérésére alkalmasnak találván, előmozdított, sőt még, ha mindjárt nem is egészen ráillő passzusokkal, a Bibliából is igazolni igyekezett. Az a hiedelem, hogy bizonyos helyeken hatásosabban lehet imádkozni, mint egyebütt, ősrégi és ez vezetett a zarándoklatok intézményéhez, mellyel szinte minden népnél találkozunk. Hogy más népekről ne szóljunk, a zsidóknak szent kötelessége volt a nagy ünnepeken, de különösen husvétkor felmenni Jeruzsálembe. (Deut. 16:5., 6.) Ezt a szokást megtartotta Jézus, valamint az őskeresztyének is egész a jeruzsálemi templom pusztulásáig. t A keresztyén zarándoklatok eredetét azonban nem itt, hanem a martirok tiszteletének kialakulásában kell keresnünk. Különösen a pogányokból keresztyénné lettek közt korán elterjedt az a hit, hogy a martirok sírjai és a mártíroktól származó ereklyék (testrészek, ruhadarabok [Csel. 19:12. Pál köténye is gyógyít], kin- zóeszközök) különös gyógyító, üdvhozó erővel bírnak és szokásba jött egyrészt az ereklyéknek gyűjtése, másrészt különösen az üldözések gyengülésével a martirok sírjainak felkeresése, mely szokás, amint azt az újabb kutatások kiderítették, egyenes folytatása az Aesculapius kultusznak. A zarándoklatok, bár több egyházatya, pl. Aranyszáju Szent János hangsúlyozta céltalan voltukat, annyira elterjedtek, hogy már a IV. században Nyssai Gergely tiltakozik ellenük, mint amelyek sok visszaélésre adnak alkalmat. Érdekes, hogy e kegyhelyek sorában Jézus sírjához és általában az ő életével összefüggő helyekhez való zarándoklás csak a IV. században kezdett szokásba jönni, amit bizonyít az, hogy Eusebius (Vita Constant. III. 25—40.) szerint valóságos csodának tekintettek, mikor 326- ban Ilona császárnő felfedezte a szent keresztet és a szent sirt, azelőtt tehát ezek ismeretlenek voltak. Ellenben már nagyon korán szokásba jött. a Rómába, a két főapostol, Péter és Pál sírjához való zarándoklás. Hogy Pál járt Rómában, kétségtelen. Innen irta, hogy a vitás efezusi, filippibeli, kolossei és Timoteushoz irt második levelet ne említsem, az Oneimos érdekében Filemonhoz intézett kedves levelét, valószínű, hogy itt is halt meg, a Nero-féle üldözéseknek esvén áldozatul. Péternek római tartózkodását a katho- likusok, sőt a protestánsok közül is az u. n. orthodoxok: ténynek veszik, mig a szigorú kritikai irány hívei kétségbe vonják. A kérdésnek egész irodalma van. Kétségtelen bizonyítékunk nincs Péter római tartózkodására, sőt igen súlyos okok ellene szólnak, mégis tény az, hogy az őskeresztyének közt ez a hagyomány nagyon régi volt, aminek bizonyítéka az, hogy az uj-testamentumban Péter neve alatt szereplő első levelet, mely a II. század elején keletkezett, Írója Rómából keltezheti, továbbá a szent Pudentiana templom, mely ősi hayomány szerint azon ház helyén épült, melyben az apostol által megtérített Pudens szenátor két leányával, Puden- tianával és Praxedisszel Pétert vendégül látta s amelynek Péter római szereplésére vonatkozó mozaikjai kétségtelenül a IV. századból származnak. Mellékesen megjegyezve, ebben a templomban van a legrégibb szakállas Krisztus-kép is. A zarándokok olyan tömegei keresték fel Rómát, hogy már a IV. században külön zarándokházat kellett felálitani. Mikor pedig a római birodalom kétfelé szakadt, a hires országutak elpusztulásával a közlekedés egyre nehezebb lett, majd végül a Szent Földet a mohamedánok elfoglalták, Róma hovatovább teljesen elfoglalta Jeruzsálem helyét és az a nagy kegyelem, melyet az emberek hite a római zarándokláshoz fűzött, nagyban hozzájárult a pápaság megerősödéséhez is. A római zarándoklás nagy elterjedtségét mutatja, hogy a késői latin nyelvben a zarándoklás kifejezésére használt romáré szó Róma nevéből származik, a zarándokot jelölő romerius szóból pedig keresztnév lehetett (Romeo). A zarándokoknak Rómában igen régen kialakult gyakorlat szerint hét ősi bazilikát kellett felkeresni, melyeket épp ezért egyszerűen a “hét templom”-nak szokás nevezni. A zarándokok által a hét templom bejárása alkalmával követni szokott útvonal egy része még ma is: i hét templom útja (Via della Sette Chiese) nevet viseli. A zarándokok az egész középkor folyamán jártak Rómába, de az 1300 esztendő elején külöuösen nagy számmal jelentek meg s mikor tudakolták tőlük jövetelük okát, azt felelték, hogy tudomásuk szerint minden századforduló alkalmával Rómában rendkívüli kegyelmeket lehet nyerni s ők is evég'ből jöttek. Megerősítette állításukat egy 107 éves savoyai aggastyán, aki elmondta, hogy száz évvel azelőtt, mint egész kis gyermek járt atyjával Rómában s atyja a lelkére kötötte, hogy ha megéri a következő századfordulót, el ne mulassza az örök városba való zarándoklást, hogy elnyerje az ezzel járó kivételes búcsút. VIII. Bonifác pápa kutattatok a levéltárban, de nem találtak semmiféle feljegyzést, sem arról, hogy akár 1200-ban, akár a korábbi századfordulók alkalmával különös búcsút osztogattak —volna. De ez a nagyravágyó pápa belátta, milyen nagy erkölcsi és anyagi előnyt jelent a pápaságnak, ha minél több zarándok keresi fel Rómát. Ezért 1300. február 22-én kiadta Anaiqu- orum kezdetű bulláját s ebben, amint mondja, avégből, hogy Szent Péter s Szent Pál apostolok annál inkább tiszteltessenek és templomaik annál inkább látogattassa- nak, teljes búcsút igér mindenkinek, aki az 1300. valamint minden következő százados évben, ha római lakos 30, ha idegen lakos, 15 napon át napjában legalább egyszer felkeresi az apostolok sírjait. Több mint 200,000 zarándok kereste fel Rómát s ez a pápának azonfelül, hogy alkalmat adott magát mindkét egyházfői és legfőbb világ uralkodói minőségben mutogatni, mérhetetlen jövedelmet jelentett. Szent Péter oltáránál éjjel-nappal két klerikus állt gereblyével és nem győzték begereblyézni az adományokat. A századfordulói bucsujárásból Rómára háruló nagy haszon arra indította a város vezetőségét, hogy a búcsúk sűrűbb tartását kérjék. Ezért VI. Kelemen pápa 1349-ben elrendelte, hogy a zsidók szent évének mintájára minden 50-ik esztendő legyen szent vagy a zsidó Jóbei szó után, jubiláris esztendő. Mózes ugyanis (Lev. 25:10.) elrendelte, hogy a zsidók szenteljék meg az 50-ik esztendőt s ebben a szent évben a rabszolgák visszanyerték a szabadságukat, minden adósság elengedtetett, az elzálogosított birtok visszaszállt régi urára. Jóbei, azaz Kürtölési évnek hívták pedig a szent évet, mert az előző év 7 hónapja (Tisri) első napján a Jóbeinek nevezett kosszarv kürtök megfuvásával hirdették ki. 1350-ben meg is ülték a második szent esztendőt vagy máskép Jubileumot, de a pápa is, a római nép is, még sűrűbben akart részesülni a jubileum hasznaiban. Ezért VI. Orbán 1389-ben elrendelte,
