Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-07-04 / 27. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 8. oldal 27-ik szám A VALLÁS HATÁSA A CSALÁDI ÉLETRE Amikor Isten az első embert teremtette, hogy az ne éljen egyedül, szerzett neki segítőtársat, őhozzá hasonlót. Ezzel szerezte a Gondviselő a házasságot, miáltal megvetette a családi életnek is az alapját. Tehát a házasság Isten akarata szerint is szent szövetség a házastársak között s nagy erkölcsi értékkel bir. És hogy ez a szent szövetség, valóban a Gondviselő által jelölt célt szolgálja, szükséges, hogy a házas illetve a családi élet, az ő iránta való szeretetben folyjon, vagyis az Istenbe vetett hit és bizalom hassa azt át egészen és az ő akarata érvényesüljön annak folyásában. Mert valódi boldogság, békesség, megelégedés csak ott lehet, hol a házastársak egymás iránt való szerelmét a vallásos hit avatja szent kötelességé. Ahol az egymás iránti kötelességek teljesítésében az Isten törvénye a szabályozó, a család tagjai ott tudnak a közös jólét megvalósításáért munkálkodni s a családot kedves meghitt körré, valódi szentéllyé avatják, mert a család tagjai ott szeretetben forrnak össze. Ha látunk családot, hol a mindennapi élet csendjét nem zavarja a békétlenség, hol a megértés tartja nyugalomban a legmagasztosabb emberi érzelem által ösz- szeforott sziveket; hol a férfi erejét megfeszítve lelkesedéssel végzi munkáját abban a tudatban, hogy a munkája nyomában fakadó áldás, elsősorban családjának jólétét biztosítja; hol a nő, mint a család lelke igyekszik a családi hajlékot minél vonzóbbá, minél meghittebbé tenni, hogy gondoskodó szeretetének melegét érezzék mindazok, kik szivéhez a legközelebb állanak; hol a gyermekek a szülők iránt szeretettel, tisztelettel és engedelmességgel viseltetnek s szüleik akarata ellen tenni, vagy őket bármiben is megsérteni megbocsáthatatlan bűnnek tartják: ha ismerünk ilyen családot s kutatjuk abban a megértés, békesség, a családtagok közötti szeretet és tisztelet forrását, azt fogjuk találni, hogy ott az Isten félelem, az Isten iránti szeretet és engedelmesség jellemzi a család belső életét s amit kívülről látunk, ami reánk is vonzó hatással bir, az a benső vallásos életnek a tükre. S viszont, ha látunk családot — s ma ilyet többet láthatunk — hol a házastársak között nincs meg a boldogulás alapját tevő megértés, hol a békétlenkedés állandó vendég a háznál s a civakodás, a családtagok közötti ellenségeskedés naponkénti eset; hol a gyermekek nem ismerik a szülői tiszteletet és az engedelmességet, sőt magukat a szülői fegyelem alól kivonva sokszor a legdurvább viselkedéssel hálálják meg a gondoskodást és idő előtt elfelejtik az ötödik parancsolatot: Tiszteld atyádat és anyádat! Ha ismerünk ilyen családot s megfigyeljük annak belső életét, azt fogjuk tapasztalni, hogy ott az Isten félelme és szeretete nem áll azon a fokon, ahol irányitó szerepe lehetne a család vallás-erkölcsi életének vezetésében. S az ilyen család életében nincs öröm, nincs megelégedés, mert hiányzik az erkölcsi erő, mely a vallásos élet kihatása- képen a családi életet megőrzi attól a sü- lyedéstől és lassan bekövetkező teljes romlástól, mely a vallásos élet hiányának természetszerű következménye. Világos tehát, mert a mindennapi élet is megcáfolatlanul bizonyítja, hogy a családi élet tisztaságát, emelkedettségét, — sőt ebben az anyagi jólétben való előrehaladását is — a vallásnak benne való érvényesülése biztosítja. Nem lényegtelen kérdés, hogyan emelhetjük a családi életet arra a fokra, hogy abban a vallás vezető szerepet foglaljon el s a család tagjai annak irányításával teljesíthessék úgy egymás iránti, mint foglalkozásbeli kötelességüket? Hogy erre a kérdésre feleletet adhassunk, először körvonaloznunk kell, nekünk, mint keresztyéneknek Istenhez, mint Atyánkhoz való viszonyunkat s vele szemben teljesítendő kötelességünket. Először is el kell ismernünk azt, hogy Isten nekünk nemcsak Teremtőnk, de állandó Gondviselőnk is, kinek kegyelméből és irántunk való kifogyhatatlan sze- retetéből van mindenünk, amivel bírunk és az Ő akarata és hatalma alá vagyunk vetve. Édes atyai szeretete a mi üdvünk és boldogságunk megvalósítását célozza, életünk minden változatában. Ezeket elismerve, vele szemben teljesítendő kötelességünk azonnal nyilvánvalóvá lesz előttünk, s annak teljesítése adja meg vallásos életünk tartalmát. S e vallásos élet folytonos fejlesztése, életünkben a lelkiélet vezető szerepre jutásában csúcsosodik ki. Az a tény, hogy minden életnek Isten szabja meg a célját, azt a követelményt állítja fel, hogy: “minden élet őneki szenteltessék” s a neki szentelt élet nem lehet más, mint vallásos élet, tehát a vallást élnünk kell, mert csak igy ösmerhetjük meg annak szépségeit s tapasztalhatjuk közvetlenül áldásait. Itt felelhetünk most már a fentebb feltett kérdésre, hogyan lehet a vallásnak irányitó szerepe a családi életben? A vallásos élet által, amire szoktatni és nevelni kell a családnak tagjait. “Minden jól vezetett háznak megvan a maga vallásos, a maga keresztyén szokása.” S a legszebb vallásos szokás gyakorlása, elsősorban a szülők kötelessége, mert ők tartoznak a család vallás-erkölcsi életének irányitói is lenni s hogy valóban azok lehessenek, mindenekelőtt a saját leikökben kell ápolni és erősíteni azokat az érzelmeket, melyek közvetlen viszonyba állítják az örök jóság és örök szeretet kutforrásával s engedelmesekké teszik az Ő akaratának teljesítésére. Mert az az apa, vagy anya, ki maga nem sok súlyt fektet arra, hogy a mindenek Atyjával való viszonyát állandóan szorosabbá tegye, nem sok gondot fog fordítani arra sem, hogy gyermekeinek olyan kincset is szerezzen örökségül, melytől őket semmi földi zsarnoki erő, sem az életnek semmiféle megrázkódtató vihara, soha meg nem foszthatja. Tehát a szülők vallásos életének kellő színvonalon való tartása s példaadása a család valláserkölcsi életének legbiztosabb alapja. A vallásos élet központjában az imádság áll. A lelki élet erősítésére olyan mindennapi szükséglet az, mint a kenyér a test fentartássra. Az imádság Istent kereső érzelem. És nekünk azért szükséges imádkoznunk, hogy Istent keresve, lelki erőket nyerjünk Tőle és a Vele való érintkezés által, a szívnek és léleknek nemes érzelmeiben gazdagodjunk és ennek következtében nyerjük meg mindazt, ami zavartalan örömet és valódi boldogságot biztosit számunkra. Az imádkozásra való szoktatás, a vallásos élet megindítására az első teendő, melyet a keresztyén szülőknek teljesíteni kell. És ezt meg kell kezdeni már a kisdednél, amikor beszélni megtanul. Sok szülő ezt azzal a kifogással hanyagolja el, hogy a kis gyermek még nem érti meg az imádságot. Nem is az a fő, hogy megértse, hanem, hogy megszokja azt s az édesapa és édesanyai név mellett már kicsi korában megtanulja a mennyei Atya nevét is s később ha előbb megszokta, meg is fogja érteni az imádságot, az lelki szükségletévé válik és tapasztalni fogja azt is, hogy: az imádság áldás, az imádság élet, mig a jó Istennel szemben merünk állni, minden gonosz ellen lelünk menedéket. A vallásos elemet a ma ázületett gyermek szivébe is Isten maga helyezi el, annak felkeltése és erősítése szent kötelességük azoknak, kiknek gondjaira a gyermeket Isten rábízta. A szülők tehát felelősséggel tartoznak Istennek gyermekeikért. S az ő iránta való szeretet és tiszteletet szivükben erősíteni a legfontosabb teendőjük. Korunkban e tekintetben is szomorú tapasztalataink vannak. Sok gyermek hamarabb megtanul káromkodni, mint imádkozni, ami sohasem a gyermeknek, hanem a szülőknek a hibája, vagyis a bűne. Közvetlen tapasztalatból nem egy példát tudnék felhozni annak bizonyítására, hogy 4-5 éves gyermekek még nem tudják el-
