Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-06-27 / 26. szám
6. oldal Amerikai magyar reformátusok lapja bereknek még csak mintegy egyharmada keresztyén (kb. 600 millió), azért, mint Pál és társai elmentek mindenfelé és hirdették a Jézus evangéliumát, nekünk is tennünk kell valamit azokért, akik még nem ismerik a Jézust. Ha mi el nem mehetünk, legalább segítsünk másokat a missiói munkában. KEDD, junius 30. — Szenvedni a Jézusért. Olvasandó Máté ev. V. 10-12. Alapige: “Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.” (Máté V. 11.) Pál apóstól s általában az Ur Jézus amaz első tanítványai, akik elmentek, hogy tanítványokká tegyenek minden népeket, sokat szenvedtek, mert az emberek nem csak, hogy nem akarták bevenni az üdvösség evangéliumát, hanem üldözték, szidalmazták és háborgatták őket, kik azok javát akarták. De a tanítványok azért nem hagytak fel a nemes munkával, nem keseredtek meg, szivükben a szenvedések miatt, mert tudták, hogy ha az Ur Jézusért szenvednek, boldogok lesznek. — Azért nem sajnálták életüket sem, azt is feláldozták az Űrért. Hát mi sajnálhatjuk-e filléreinket, amelyekkel a pogányok megtérítéséhez hozzá járulunk; nem érezzük-e a boldogságot, ha áldozhatunk valamit az Ur Jézusért? SZERDA, julius 1. — Jónás engedetlensége. Olvasandó Jónás könyve I. 1-10. Alapige: “Aki velem nincs, ellenem van.” (Lukács ev. XI. 23.) Az Isten látta, hogy Ninivé bűnös népe az ő bűnei miatt el fog veszni, azért Jónás prófétát elküldé, hogy a jó útra térítse őket. De Jónás, a szűkkeblű zsidó, aki semmit sem akart tudni a pogányokról s inkább azt kívánta szivében, hogy azok elvesszenek, nem engedelmeskedett az Isten parancsolatának. Tudta azonban, hogy mivel Isten ellen cselekszik, büntetés vár reá. azért, hogy elkerülje a büntetést, Társisba akart menekülni az Isten elől. De Isten elől nem futhatott, még az útban megkapta büntetését és végre mégis engedelmeskedett a parancsnak. Sokszor mi is azt gondoljuk, hogy büntetés nélkül szegülhetünk ellene Isten parancsolatának, mig a saját kárunkon tanuljuk meg, hogy nekünk mindig Vele kell lennünk, engednünk kell Istennek. CSÜTÖRTÖK, julius 2. — Mi kell a világnak? Olvasandó Pál ap. levele a rómaiakhoz. I. rész 1-17. Alapige: “Krisztus evangéliuma Istennek hatalma minden hivők üdvösségére.” (Róm. I. 16.) Akármerre megyünk, akárkit kérdezünk, mindenütt csak azt látjuk, azt halljuk, hogy az emberek boldogtalanok. És nemcsak a szegények, a betegek és a szolgaságban élők, hanem a gazdagok, az egészségesek és szabad emberek is panaszkodnak. A boldogtalanság látása, a panaszok hallása azt a kérdést veti fel előttünk, hogy mi. az oka az emberek e betegségének, a boldogtalanságnak. Akármeny- nyit okoskodunk és bölcselkedünk, nem kapunk más feleletet, mint a miről Pál apóstól beszél a rómaiaknak. Azért boldogtalanok az emberek, mert nem ismerik igazán a Krisztus evangéliumát, vagy ha ismerik is, nem cselekszik annak parancsolatait. Ismerjük meg azért a Krisztus evangéliumát és cselekedjük annak parancsolatait, hogy boldogok legyünk e földön s üdvösséget nyerjünk az egekben. PÉNTEK, julius 3. — Isten segítsége. Olvasandó Ésaiás könyve XLII. 1-13.Alapige: “A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki.” (Ésaiás XLII. 3.) Ha mi őszintén igyekszünk is a boldogságra s azért törekszünk az Ur Jézus evangéliuma szerint élni, tudjuk, tapasztaljuk, hogy sokszor megbotlunk, gyakran elesünk az élet kisértései között. De a jó Isten segítsége ott van mellettünk, nem enged elvesznünk a bűn miatt, felemel kegyelmével és támogat erejével, hogy előre mehessünk az ő utaiban, az Ur Jézus követésében. Azért sohasem csüggedjünk, annál kevésbé esünk kétségbe; jusson eszünkbe, hogy az Isten, a mi jó Atyánk nem kegyetlen és irgalom nélkül való, haragos és bosszúálló Jehova, hanem hosszutürő, kegyelmes és irgalmas Atya, aki nem hagy elvesznünk, hanem azt akarja, hogy elestünkből felkeljünk, bűneinkből megtérjünk s boldogságot és üdvösséget nyerjünk. SZOMBAT, julius 4. Az uj világ. Olvasandó Ésaiás könyve XI. 1-9. Alapige: “Uj egeket és uj földet teremtek...” (Ésaiás LXV. 17.) Mikor lesz vége az emberek boldogtalanságának; mikor jön el az uj világ; mikor lesz e föld az Isten országa? Amikor minden ember hinni fog az Istenben és akit küldött, az Ur Jézus Krisztusban; amikor mindenki az Isten parancsolatai, az Ur Jézus evangéliuma szerint fog élni; amikor a szeretet fog egyedül uralkodni az emberek között. Akarjuk-e, hogy ez az uj világ, az Isten országa eljöjjön s mi is tagjai legyünk annak? Ha meguntuk a boldogtalnságot s uj egeket és uj földet akarunk látni: ismerjük meg és szeressük az Istent, engedelmeskedjünk akaratának; ismerjük meg és szeressük az Ur Jézust és kövessük Őt mindenkor. AHOGY AZ ISTEN RENDELTE Úgy történt, hogy Bán Zsigmondot derékon csapta a nagy Bükk hátán egy kivágott tölgy törzse, úgy hogy azonnal kinyujtózko- dott és felesége, Tankó Eszter, a kis Zsiga .fiával özvegyen és árván maradtak. A Zsiga gyerek még az utcán mezítláb őrizte a libákat s az iskola felé csak félő tisztelettel pillantgatott, mikor édesanyja megunta á nehéz özvegyi sort és Tar Gergely házához költözött. A kis Zsiga uj apát kapott a régi helyett. Nem sokat zavarta az uj apa a Zsiga gyerek játékait. A nap ezután is oly melegen sütött a pástra, a falu utcáján a por csak olyan puha meleg volt, mint azelőtt. A patak színes kavicsai sem változtak meg. A kenyér is ott volt az abrosszal leteritve az asztalon s a hoz. zá való kés is ott pihent az asztal fiókjában. Zsigának pedig nem kellett egyéb. Egyszer azonban a kis Zsiga beteg lett. Barna arcára piros rózsákat rajzolt a láz. A faluvégi javasasszony azt mondta himlő. S a kis Zsigán végig próbált minden kuruzsló szert, mig csak a sok maró méreg ki nem ette a kis Zsiga mindkét szeme világát. A gyerek mégis felgyógyult, de nem látott egy cseppet sem. Apró lábacskája tapogatva kereste az utat az udvaron. Két kis kezét maga elé tartva, az útra is kimerészkedett. Egyszer nesztelen léptekkel, akkor óvakodott a konyha elé, mikor a mostoha apja igy szólt az anyjához: — Hallod-e ? Mi lesz azzal a Zsigával ? — Abból már sohasem lesz dolgos ember! Jobb volna, ha magához szólítaná az Isten! Elég gondot ad megélni az ép embernek is. Kinek a 26-ik szám nyakán marad majd ez a jóétvágyu gyerek ? A Zsiga édes anyja a kötője sarkába törölte a szemét és csendesen megszólalt: — Az én egy darab kenyeremet kétfelé töröm. Ha egyik fele a Zsigáé lesz, a másik felével megérem magam. Ne bántsa Gábor a kis szerencsétlen Zsigát! — Jó, jó, hiszen én nem bántom, de jobb volna, ha magához venné az Isten! Az udvaron, a kis világtalan Zsiga szeméből hullott a köny. Lassan, tapogatózva megindult a pást felé. Lépésről-lépésre ment. A pást szélén a Bükk hatalmas fái néztek le a völgyre. Zsiga fátol-fáig haladt. Egyszerre eszébe jutott valami. Átkarolta a fa törzsét s csendesen mászni kezdett felfelé. Izmos két kis karja sebesen húzta fel könnyű testét. Apró keze egymásután tapogatta az ágakat. — örömmel kiálltott fel, mikor kezének nyomása alatt letört egy száraz galy. Azután a második, harmadik, negyedik, tizedik. A Zsiga gyerek elégedetten tapogatódzott le a fáról, összegyűjtötte a száraz fát. Arcát imagasra emelte és egyenes irányban tapogatódzva indult a pást felé. Kis hátán himbálód- zott az összekötött száraz galy. Rátalált az útra. Otthon az édes anyja kötőjébe temette az arcát s csak annyit mondott: — Ne féljen édes anyám! Látok én az erdőben is, az utón is. A kezemmel, a lábammal, a fülemmel látok. Meglátja édes anyám, hogy ember lesz belőlem! ősz volt. A Tar Gergely megszaporodott családjának sok minden kellett télire. Az egyiknek csizma, a másiknak nadrág, ujas lajbli, báránybőr sipka. A Tar Gergely vastag két szemöldöke egymáshoz szaladt. Előkereste a kis baltát a kamarából és egyet kiáltott: — Zsiga te! — Itt vagyok apám! — Az erdőre megyünk fáért — mondta a mostoha. Magában pedig gondolta, hátha leesik a fáról a kis Zsiga. Akkor aztán már nem kell neki sem csizma, se sipka. — Tegnap hoztam egy hát fát, apám. Nincs most arra szükség — szólt Zsiga. — Ami mondat, az mondat! Vedd elő a kötelet! — intette le Zsigát az öreg. Kiballagtak az erdőre. A nagy vízmosás hatalmas fái alatt megállóit Tar Gergely. Szálegyenes, hatalmas tölgyfa volt mellette, melynek koronája messze, a magasba simult a környező fák lombjai közé. Rászólt a gyerekre: — Zsiga te! A gyerek előbbre lépett. — Eredj föl erre a fára! Sok száraz galy van rajta. Szedd le! Zsiga a fához tapogatódzik. — Ez az? — kérdezi a fát átölelve. — Ez ám, sok száraz galy van rajta. — Könnyen törik. A Zsiga gyerek a fát tapogatja. Egyszerre megszólal: — Nem jól lát apám! — Ejnye te vak, te beszélsz nekem? — kiált fel a mostoha. — Ezen nincsen száraz galy, apám! — erősködött a Zsiga gyerek. Hiszen tegnap szedtem le róla. Még haza sem bírtam vinni mind. Itt van, amit nem bírtam, a bokorban. Azzal kézen fogta a mostohaapját s elvezette a vízmosás szélén elterülő galagonya bokorhoz. Széttárta az ágakat. Csakugyan a bokor alján ott volt szépen rendben rakva egy csomó száraz, tördelt galy. Tar Gergely megdöbbent, mintha szivven ütötték volna és csendesen szólalt meg: — Ahogy az Isten rendelte fiam! Ahogy az Isten rendelte.... úgy legyen! A tágas udvaron két ember fűrészel. Egy fiatal és egy fehérhaju öreg.
