Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1925-06-27 / 26. szám

KI AZ IGAZI KÁLVINISTA?

26-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3. oldal

A “kálvinista” névnek úgy Magyar- országon, mint Amerikában még mindig nagy becsülete van. Ez a becsület nagy érték, amit meg is kell őriznünk. Mert arról tesz bizonyságot, hogy a kálvinizmus szelleme, tengeren túl és tengeren innen,

nemcsak az egyes lelkeknek tett nagy szolgálatot és nemcsak egyházi téren szolgálta Isten dicsőségét; hanem áldására vált a nemzeti életnek is. így érthetjük meg azt, hogy miért büszkék mindkét földrészen az emberek a kálvinista névre

és miért törekszenek sokszor más vallá- suak is arra, hogy kálvinisták legyenek.

Ennek a névnek azonban nemcsak történelmi értéke van, hanem valóságos is. Olyan, mint a tiszta arany, amely az értékéből nem vészit akkor sem, ha századok múltak el fölötte. Ma már nem is abban van a baj, hogy a kálvinista név a maga jelentőségéből valamit veszitett volna, hanem abban, hogy az emberek mind jobban és jobban kezdték elfelejteni azt, hogy a kálvinizmusnak mi a lényege, hogy a református keresztyénség szelleme miben áll és hogy a kálvinista szónak mi a gazdagsága a valóságban? így állott azután elő az a helyzet, hogy a kálvinista névre ugyan még ma is büszkék az emberek, verik is sokan a mellüket, hogy ők kálvinisták, de sajnos, ma már sem azt nem ismerik, hogy mi a református keresztyénség, sem arra nem törekesznek, hogy egész életüket a tiszta kálvinizmus szelleme irányítsa.

Mert kálvinizmus alatt értjük azoknak az elveknek, tanításoknak, igazságoknak összeségét, amelyek szerint az igazi református keresztyénnek gondolkoznia és élnie kell. A kálvinizmus tehát nem egyetlen egy gondolat, amelyet, mint valami számtani vagy természettudományi, vagy történelmi igazságot elfogadunk ugyan, de amellett az életünket úgy rendezzük be, ahogyan akarjuk, hanóm a kálvinizmus jelenti az egész keresztyénséget, a keresztyénség legtisztább formájának, a református keresztyénség szellemének az egész életre való alkalmazását.

Nálunk Magyarországon azonban, fájdalom, ma már igen sokan nem tudják, hogy mi az igazi kálvinizmus és hogy ki az igazi kálvinista? Sok hamis fogalom van már forgalomban s nagyon jó lenne egyszer már részletesen megírni, hogy mild a nem igazi, azaz az ál-kálvinizmus ismertető jelei a református egyház életében is.

Mert hányán vannak, akik az igazi kálvinistaságot abban látják, hogy mindenben ellenzékieskedni, veszekedni, nya- kaskodni kell! Ezek a szegény emberek azt hiszik, hogy ha nyakaskodnak, a presbitériumban kötekednek, a papválasztások alkalmával öblös hangon korteskednek, a korcsmákban hősködnek és a legjobb verekedők, akkor már kálvinisták is egyszersmind. Szerencsétlen lelkek! Nem tudják, hogy a régi hires kálvinista nyakasság nem valami rövidlátó és engedelmeskedni nem tudó és nem akaró forradalmár “csak azért is” szellem volt, hanem eredetileg az elvhiiséget, a meggyőződéshez való sziklaszilárd ragaszkodást, a nagy eszmék hűséges szolgálatát és az Isten törvényeivel szemben való alázatos engedelmességet jelentette. Az] igazi kálvinisták még vallották és vallják a Biblia szavait:

“Istennek kell inkább engedni, hogy nem az embereknek....” (Csel. 5., 29.)

A mai magyar ál-kálvinisták ajkáról pedig, fájdalom, oly sokszor halljuk az istenkáromló kifakadást: “Még az Istennek se engedek!” Szörnyű dolog még csak elképzelni is, hogy hová sülyedtek ma már a kálvinisták ezrei, akik templomba sohasem járnak, a Szentirást sohasem olvassák, soha nem imádkoznak, solia úrvacsorával nem élnek, de annál istentelenebb életet folytatnak, hitetlenek, káromkodók, veszekedők, fösvények, önzők, az egyháznak nem adakozók, verekedők, aljas bűnökben élnek és mégis a legborzasztóbb lelkiismeretlenséggel kálvinistáknak merik magukat nevezni; sőt követelik, hogy presbiternek azért megválasszák őket s a gyülekezet azért tűrje meg őket a maga kebelében! Sőt, ami még borzasztóbb, vannak ma már nagy számmal olyan ál-kálvinisták is, akik egyenesen azt hiszik, hogy a református keresztyénség olyan vallás, amelyben a hit már nem is fontos és a református egyháznak úgyis lehet valaki a tagja, hogy semmit sem hisz és legföljebb a pápistákat szidja.

A tanultabb emberek közöttt meg az a szerencsétlen felfogás van elterjedve, hogy az igazi kálvinizmus a liberálizmus- ban áll. Aki liberális, az már jó kálvinista is egyszersmind. A liberálizmus azonban ma már általában azt szokta jelenteni, hogy valaki a vallás iránt közömbös vagy azzal keveset törődő. Az ilyen emberek rendesen szégyenük a vallásosságot; az imádkozást feleslegesnek, sőt a büszke emberekre nézve megalázónak tartják; igazi öntudatos bibliai hittel sem igen bírnak és a saját egyházukért lehetőleg semmit sem tesznek, sem nem áldoznak, nehogy reakciósoknak látszanak.

Hát az ilyen kálvinizmus is ál-kálvinizmus és a józan magyar református nép jól teszi, ha ezekre az emberekre nem hallgat. Mert az igazi kálvinista nem

szégyenli a Krisztus evangéliumát, szeret

és tud alázatosan imádkozni s Bibliát olvasni és még az életét is feláldozza az Isten dicsőségéért és az anyaszentegyházért, ha kell.

Mert kálvinistának lenni annyit jelent, mint a hatalmas, kegyelmes, örökkévaló Istent szolgálni egész életünkben a teljes Szentirás tanítása szerint. Hogyan szolgálhatjuk az élő Istent igazán? ügy, ha ismerjük az 0 akaratát, törvényeit, parancsolatait, szóval egész kijelentését, amely a Szentirásban van meg a legvilágosabban. ügy, ha hűséggel szolgáljuk a mi Urunkat, a Jézus Krisztust s ha alázatos, templombajáró, áldozatkész tagjai leszünk az ő Anyaszentegyházának. Az igazi kálvinista tehát mindig imádkozó, komoly bibliás ember. Neki a Szentirás az élet kenyere és az üdvösségre vezérlő kalauza.

Ebből a Szentirásból ismerjük meg azután, hogy mily nyomorult bűnösök vagyunk mi mindnyájan s mily csodálatosan kegyelmes volt a jó Isten, hogy az Ur Jézus Krisztust elküldte a mi megváltásunkra és a világ ujjáteremtésére. Mert mi a keresztyén élet? Ujjáteremtés a Krisztus által a bünbánat és az újjászületés kapuin keresztül. Ezért van az, hogy az igazi kálvinista mindig Krisztust szolgálja és az 0 királyságának leglelkesebb katonája. Krisztus a kálvinista életének világossága, mert Krisztus nélkül nincs élet, nincs keresztyénség, tehát nincs kálvinizmus sem!

Látjuk tehát, hogy az igazi kálvinista élete nem hogy Isten nélkül való élet nem lehet, hanem éppen a felséges Isten tökéletes, önfeláldozó és alázatos szolgálatában áll. A felséges Isten nemcsak az egész mindenségnek, hanem az emberi életnek középpontja is kell, hogy legyen s a mi életünknek nem a magunk hasznát és érdekeit, hanem egyedül csak az Isten dicsőségét szabad szolgálnia! Aki tehát igy él, az az igazi kálvinista.

A kálvinista élet tehát hivő, munkás, bibliás, Krisztust szolgáló és az élő Istent élettel és munkával szakadatlanul dicsőítő élet. Az igazi kálvinista tehát nemcsak várja a Szentlelket, hanem annak vezetésére is bízza magát s keresi és cselekszi is az Isten akaratát; nemcsak imádkozik és nemcsak kesereg a világ romlottsága miatt, hanem a Lélek fegyvereivel bele is megy a világba, hogy ott harcoljon az Isten dicsőségéért és a Krisztus megcsufol- tatását soha és sehol meg ne engedje.

Az igazi kálvinisták azután, akik a Krisztus fehér zászlója alá gyülekeznek, azért, hogy a Szentirás legyen a világitó lámpásuk, az Anyaszentegyházban lesznek igazi testvérekké és a Krisztus testének