Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-11 / 15. szám
6. oldal Amerikai magyar reformáíúsok lapja 15-ik szám AZ UR ÍGÉRETEI ÉS FELTÁMADÁSA _______________________________________J V*'----^ — Egy jó keresztyén ember meglátogatta egyik felebarátját, ki halálosan beteg volt. A látogató elővette a bibliát és a beteg vigasztalására János ev. 14-ik részét kezdte előtte olvasni. A második versnél “Az én Atyámnak házában sok lakóhely van___”, megszólal a nagybeteg: “Mily gyönyörű ez a vers, de ennél még szebb az a rész, mely a következő versben olvasható : Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket.... Mily üditőieg ható szavak ezek és mily boldogító Ígéret! És vájjon ki az, akinek ne volna szüksége az Er eme biztató szavaira, az Er Ígéreteire? Az ember földi létezésének két nagy stációja van: születés és haiál. Az egyik végtelen örömmel és reménységgel, a másik kimondhatatlan szomorúsággal és félelemmel tölti el a rövidlátó embernek szivét. Nincsen család, amely e két stációt meg ne járta volna már, öröm és fájdalom könnyeit hullatva. Ha bölcső felé hajoltál, ha örültél és boldog voltál: adj érte hálát az Istennek. Ha szenvedtél, ha keresztet hordoztál és Jézussal te is megjártad a Golgotha útját: tudod-e, mi lesz a te osztályrészed, mi következik számodra a halál után? Yan-e reményed arra, hogy Istennek kegyelmes ígéreteit örökölni fogod? Mert Ígért, sokat ígért nekünk az Isten az ő egyszülött Fia, az Er Jézus Krisztus által. Az Er pedig beteljesíti minden Ígéretét azokkal szemben, akik őbenne igazán hisznek és az ő parancsolatait betartják. Bizonyság erre a husvét ünnepe, a Krisztus feltámadása. Az Ur az ő szent igéjében tett Ígéretei között első helyen áll talán az az Ígéret, miszerint az őbenne igazán hívőkre nézve a halál elveszti félelmetes hatását és éles fulánkját. Mert, mondja Ő: “Aki bennem hiszen, ha meghal is, él az!” Az Er eme szavakkal fellebbenti előttünk a félelemnek ama fátyolét, melyet a halál borított az emberiség szivére, lelkére és elméjére, s kitörii szemeinkből a szomorúság és fájdalom könnyeit, mert egy uj életet tár fel a hivő lélek előtt. S ezen ígéret hűséges beteljesedésének a bizonyságát látjuk mi keresztyének nemcsak az Ur feltámadásában, hanem a Szentlélek kitöltetésében is. “Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.” A Husvét ezen ígéretnek beteljesítendő záloga az Ur követőinek a számára. Nem részesülhetnek azonban eme kegyelmi Ígéretben a hitetlenek, a megátalkodott szivüek. Ezeknek a számára nem létezik ilyen forrása a vigasztalásnak. Látják ugyan, látják, az ilyenek a természet feltámadását, de mert törpe- ségükben nem látják meg a húsvéti feltámadást, az Ur megnyílt koporsóját, melyből az örökélet trombitája harsan meg, kétségbeesve járják a földi élet tövises utait. Erről beszél az alábbi legenda is. A hindu mythologia szerint Boseesto bölcs ember volt. Fiának a halálakor végtelen fájdalom vett rajta erőt annyira, hogy el akarta pusztítani az életét. Az Északi Sark tetejéről dobta le magát, de a Föld hátán levő dombok, mindmegannyi puha bársonyszőnyegek felfogták őt esésében. Aztán nagy érdőket gyújtott fel és beledobta magát a nagy tűz lángjába, hogy ott vesszen el; de a tűz nem könyörült rajta, sőt még elevenebb lett a teste és sokkal jobban érezte a veszteség fájdalmát. Majd pedig nagy követ kötött a nyakába és belevetette magát a tengerbe; a tenger azonban nem fogadta be magába és habjai kidobták a kétségbeesett bölcset a tengerpartra. Visszatért hát remetelakjába, ahol fiát nem látva, ismét tovább ment öngyilkossági szándékával. így ért el egy nagy folyóhoz, melynek sebes folyású vizén sok apró bozót és kidőlt nagy fák rohantak az Óceán felé. Itt egy erős kötéllel összekötötte kezeit és úgy ugrott be a veszedelmes mély vízbe; de a kötél elszakadt és Bosee'o ismét száraz földön találta magát ,s tovább hordozta fia elvesztése feletti fájdalmát. Ez a hindu bölcs szigorú erénygyakorló, remete volt, s mégis a reménynek még osak egy halavány sugára sem volt a szivében, hogy megholt fiát biztonságban tudja és majd újra lássa, hogy igy nyugtalan lelkét megvigasztalja. Ennek a hindunak kétségbeesett helyzete a hitetlenek életét meghatóan példázza. Aki nem tud hinni a feltámadás tényében, az nem talál nyugtot, igazi békét, sem itt a földön, sem pedig a halálban, legkevésbé a halál után. De mi hiszünk benne “és hirdetjük mindennek nagy voltát kegyelmének”. Mi hirdetjük a Megváltó Ur Krisztust, aki “eltörölte a halált s örök váltságot talált Isteni erejével, hathatós érdemével”. Mi tudjuk, hogy Ő életet és halhatatlanságot hozott ki a halálból és ezáltal a mi halhatatlanságunk is biztosítva van örökre. Ennek a bizonyítékát pedig bírjuk az Ur evangvéliumában és feltámadásának történelmi tényében. Az Isten még sok megszámlálhatatlan módon hirdeti nekünk a halhatatlanságot. A körülöttünk levő természetben azt tanítja, hogy ami halálnak látszik ,valóban nem az. Ezt látjuk abban a parányi magban, mely a földbe esik, megrothad, csak azért, hogy újra kikeljen, virágozzék és gyümölcsöket teremjen. Ennek a bizonyságát tapasztaljuk abban a kicsi féregben, amelyből chrisalis lesz, hogy aztán élettelen gubójából mint szép pillangó támadjon fel uj életre. Ezt példázzák ősszel a megsárgult hulló falevelek és télben a kihaltnak látszó természet, ahol a nyugalom a tavaszi uj életnek az előkészi- tője. Az Ur Jézus ösmeri a mi szomorúságunk, kételkedéseink és félelmeink okát; tudja Ő, hogy a halál gondolatával senki sem tud egykönnyen megbarátkozni. Ezért beszél Ő hozzánk oly gyöngéden, annyi szeretettel az ő szent igéjében, biztatva bennünket, hogy az Isten kegyelme nagy és gondviselése kiterjed a legkisebb teremtményre, mennyivel inkább az emberre, annak lelki életére. Az anya elfe- ledkezhetik az ő gyermekeiről, de az Ur sohasem feledkezhetik el mirólunk. És ez a szeretet nemcsak ideig-óráig tart, hanem mindörökké megmarad. Ezért foglalkozik oly behatóan a halállal és azzal a túlvilággal, amelynek küszöbe a halál. Ezért kellett neki feltámadni a halálból, hogy ezen örökidőkre szóló történelmi ténnyel, a feltámadás tényével megmutassa az ő mindenkori követőinek, hogy Ő ura a halálnak is és azért nem kell attól félnünk. A Jairus leányának, a naini fiatal embernek és Bethániában Lázárnak halottaikból való feltámasztásánál Jézus a halált alvásnak nevezi. “Elmegyek — mondja tanítványainak — és felköltőm Lázárt álmából.” Áldás a fáradt testre nézve az álom, a pihnés; de mennyivel áldásosabb az az álom, amely teljesen elveszi a földi életünknek a fáradalmait és fájdalmait? ”Az Ur pedig megáldja az övéit, amig alusznak!” És miként a testi álomból, úgy a halálnak álmából is van felébredés. Előttünk megyen az Ur, az Élet Fejedelme és igy biztat bennünket: “Én ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” Egyesek kiszámítása szerint a bibliában ezernél több olyan Ígéret van, melyet az Ur, a mi Istenünk tett az Ő követőinek. És ezeknek az Ígéreteknek nagy része nem e földi életre, hanem a jövendőre vonatkozik és majd ott is fog beteljesedni. Erre a jövendő életre mutat a Mester, amikor azt tanítja: “Ne munkálkodjatok azért az eledelért, amely elromlik, hanem azért, (Folytatása a 13-ik oldalon.)
