Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-04 / 14. szám
2. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 14-ik szám r-----------------------------------------PUBLICATION COMMITTEE: Rev. Alexander Ludman, Rev. Géza Takaró, Rev. Julius Melegh, Rev. Francis Újlaki, Rev. Louis Bogár, Rev. Gabriel Dókus jr., Rev. Francis Kovách, Rév. Charles Papp, Rév. Sigismund Laky. EDITOR IN CHIEF: Rev. MICHAEL TÓTH, 8016 Vanderbilt Avenue Detroit, Mich. Tel. Cedar 4237 BUSINESS MANAGER: JULIUS FODOR, 7911 West Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 V___________________________J AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER PUBLISHED WEEKLY — MEGJELENIK MINDEN HÉTEN SUBSCRIPTION TERMS: $2.00 PER YEAR SENT ANYWHERE ELŐFIZETÉSI ÁR: BÁRHOVA KÜLDVE 2 DOLLÁR EGY ÉVRE Mindennemű közlemény a felelős szerkesztőhöz küldendő. Előfizetési és hirdetési dijak az üzletvezetőhöz küldendők. Publication Office: 7911 W. Jefferson Ave. Detroit, Mich. Tel. Cedar 0414 Editor’s Address: 8016 Vanderbilt Ave. Detroit, Mich. = Tel. Cedar 4237 Entered as second class mail matter on the 16th of October, 1924 at the P. O. at Detroit, Michigan, under the Act of March 3, 1879. v----------------------------------------------------------------------------------------------------------' KIADÓ BIZOTTSÁG: Ludmán Sándor, Bridgeport Takaró Géza, New York Melegh Gyula, McKeesport Újlaki Ferenc, Lorain Bogár Lajos, Toledo Dókus Gábor, Canton Kovách Ferenc, Bloomfield Papp Károly, Lackawanna Laky Zsigmond. New Brunswick FELELŐS SZERKESZTŐ: TÓTH MIHÁLY, 8016 Vanderbilt Avenue Detroit, Mich. Tel. Cedar 4237 ÜZLETVEZETŐ: FODOR GYULA, 7911 West Jefferson Ave. Detroit. Mich. Tel. Cedar 0414 V_____________________________________J Történetek és gondolatok Egy született amerikai s egy olasz származású őszes ember beszélgettek egymással New Yorkban, az egyik avenue lüktető forgatagában. Az öreg olasz pár éve volt még csak Amerikában s midőn a beszélgetés az országok és nemzetek közt levő különbségekre terel dött, ezt mondta amerikai ismerősének kissé tört angol nyelven: “Amerika nem dicsekedhetik évezredes múlttal és fényes, nagy emlékekkel, sem művészettel, vagy zenével, mely formáiban és jellemében kifejezetten amerikai volna. Hiszen láthatjuk, hogy az ország legkiválóbb művészei, tudósai nagyrészt bevándoroltak, vagy azoknak a gyermekei közül kerülnek ki. Egyet azonban csodálattal állapitok meg: Amerika embereket nevel. A fiamból, ki otthon léha és könnyelmű fiatalember volt, Amerika nevelt munkás férfit." Tudjuk, hogy ez nem mindig igy van. Ennek oka ellenben majdnem minden esetben abban rejlik, hogy az illető embert még Amerika sem tudja megváltoztatni. Nagy általánosságban pedig igaz az, hogy ezer és ezer esetben Amerika embert nevelt azokból, kiknek számára talán az európai szülőhazájukban az anyagi nehézségek, az ósdi gondolkodás, vagy a társadalmi kényszer lehetetlenné tette volna az érvényesülést, vagy képességeik teljes kifejtését. * * Egy kis gyermeket virágvasárnapján szülei elvittek a templomba. A gyermek csodálkozva látta, hogy a máskor egyszerű templom most telve van illatos, szép tavaszi virágokkal. Istentisztelet után megkérdezte a papáját, hogy miért volt az a sok virág a templomban? Az apja azt felelte neki, hogy ?zért, mert az Ur Jézus a mai napon vonult pe Jeruzsálembe, hogy most már ő legyen a világ Királya s részletesen leirta neki az első Virágvasárnapi bevonulás szépségét. A gyermek lángoló arccal, szemekkel hallgatta apjának szavait, majd egyszerre kissé elborult tekintettel, de a reménység és a vágyakozás kifejezésével arcán, megszólalt: "‘Apukám, de szép is ez a virágvasárnap!... És... és most már... ugy-e, sohasem lesz fekete nagypéntek?” * * A gyermek szavaiban egy, szépség és örök értékek után epedő, mélységes emberi vágyakozás: a megváltás vágya csendül meg. — Nincs közöttünk senki, kit meg ne rendítene a nagypéntek, a Bűn és a Kereszt iszonyú egybefonódásának szimbóluma. Az emberiség élő, történelmi leikéből kicseng a szabadulás vágya s az emberiség életének történelmi folyamata, mégis, még mindig, nagypénteket nagypéntekre halmoz. Csak az a reményünk, hogy a megváltási hét szimbolikájában a kezdet virágvasámap, a maga fiatalos, tavaszi bájával, a vég hus- vét, a feltámadás győzelmi himnuszával s közben a nagy hét s főként a nagypéntek nem más, mint egy rettenetes, de csupán ideig tartó epizód. A keresztyén életnek s minden igaz és teljes emberi életnek a legboldogitóbb igazsága, hogy a múlandóság formáiban lejátszódó, kereszttel terhelt bün-tragédia epizód csupán s a végtelenség, az örökkévalóság mezejét az örök Husvét sugarai ragyogják be. * * Browningnak, a hírneves és keresztyéni életér"! ismert nagy angol költőnek a temetésén jelen volt egy egyszerű angol ember. Mikor a temetésnek vége volt s a néptömeg eloszlott, ez az ember is hazament. Otthon aztán egy barátja megkérdezte őt, hogy milyen hatást gyakorolt rá a temetési szertartás. “Semmit sem ért, — szólt emez, — bánom, hogy ott voltam. Csak az a szerencse, hogy a halott nem tudta már, hogy mit csináltak vele.” “Miért? — kérdezte barátja, — talán nem adták meg neki a kellő tisztességet?” “Nem, — szólt a mi emberünk. — A temetés komor és száraz volt, mint a rut, ködös őszi idő. Miért nem tudtak egy-két zászlót odavinni, miért nem szólalt meg egy harsona, hogy zengésével szétverje a felhőket ?... ” Ebben a különösnek tetsző gondolkodásban sok igazság rejlik. A temetés, különösen egy olyan temetés, mint a Browningé volt, kell, hogy elsősorban az örök élet reménységét, a lélek felszabadulásának diadalát fejezze ki. * * Mikor Cyrus, a hires perzsa király fiatal legényke volt még, elment látogatóba nagy- atyjához. Média királyához, kit Astyages. nek hívtak. Történt egy napon, hogy a fiatal herceg jókedvében volt és megkérte nagyatyjának pohárnokát, hogy helyette az öreg királyt kiszolgálhassa. A mint uj szerepét átvette, a király egy pohár bort kért. Az ifjú herceg előkelő mozdulattal megtöltötte a serleget s átadta azt az agg uralkodónak. A király megelégedését fejezte ki az ügyesség és kecsesség fölött, melylyel unokája a boros poharat kezelte, de tréfásan kifogásolta, hogy az ifjú elfelejtette az udvarban divó szokás szerint a bort mcgizlelni, mielőtt azt átadta volna. A fiú azt válaszolta, hogy nem feledé- kenységb-1, hanem készakarva hagyta el > kóstolási ceremóniát. “De hát akkor miért hagytad el?” — kérdezte az öreg király kiváncsi várakozással. “Mert attól féltem s most is azt hiszem, hogy méreg van abban a pohárbanu. ” — felelt Cyrus, az ifjú herceg. “Fiam, hogy gondolsz ilyet? Méreg az én poharamban ?... És ha úgy volt, miért adod oda mégis?” “Igen, nagyapám, — felelt az ifjú, — tudom ugyan, hogy ettől a méregtől nem halsz meg, de azért csak méreg az és árt mindenkinek, a ki használja. Ezért nem akarom én azt megkóstolni.” “De mi vitt téged erre a gondolatra?” — kérdezte az öreg király, csodálattal vegyes bosszúsággal. Az ifjú aztán igy válaszolt: “Nemrégen, mikor udvari ünnepélyt adtál országod nagyjai számára, megfigyeltem, hogy a vendégek, miután egy kicsit fogyasztottak abból az italból, különösen kezdtek viselkedni. Egyikmásik nem tudott felállani, mások bolondokat beszéltek, neszeztek, táncoltak, majd nagy horkolva elaludtak. Ne haragudj meg, királyi nagyatyám, de engem undorított ez a látvány. Én úgy aggódtam .érted is, mikor már látszott rajtad is, hogy királyi méltóságodról egészen megfeledkeztél. Mikor aztán táncolni kezdtél s alig bírtál a lábadon állni, elhagytam a termet.” Az öreg király maga elé nézett, az ud- varnagyok összenéztek s a király-fiu kissé izgatottan, de bátran állott nagyatyja előtt. Az hirtelen felállt, megölelte Cyrust és igy szólt hozzá: “Gyermekem, köszönöm ezt a leckét, melyet nekem adtál. Te pedig maradj meg ezen az utón és meglásd, nagy és dicső király lesz belőled.”
