Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-03-07 / 10. szám
lO-ik szám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3. oldal T APUNK OLVASÓI bizonyára emlékez- nek arra, hogy a múlt nyáron egy bizottság járt Magyarországon az egyházi élet tanulmányozása végett. A bizottságban a következő kiváló férfiak foglaltak helyet: Dr. Louis C. Cornish, a ki az amerikai és canadai unitárius egyházat képviselte; Dr. Sylvester W. Beach, a ki elnöke az amerikai presbyteriánus egyház ama bizottságának, melynek hatáskörébe tartozik az európai vallásos munkák irányítása; Dr. Charles E. Schaeffer, a ki az amerikai református egyháznak a főtitkára; és végül Dr. Arthur S. Hum, a ki az angolországi unitárius egyház képviseletében utazott át Magyarországra. Ezek a férfiak mind vezető szerepet töltenek be az Egyesült Államok, Canada és Anglia egyházi életében és nem kevesebb, mint hatvan millió (60,000,000) protestáns egyháztagot képviseltek. Ez a bizottság legfőbb feladatának azt tartotta, hogy megvizsgálja és tanulmányozza a kisebbségben levő erdélyi vallásfelekezetek helyzetét. Ezek között igen fontos helyet foglalnak el az erdélyi magyar reformátusok. A bizottság jelentéséből, melyet lapunk más helyén közlünk, szomorúan látjuk, hogy az erdélyi református testvéreink nemzeti s vallási élete komoly veszedelemnek van kitéve. Románia nem tartja tiszteletben a trianoni békeszerződést s a hol csak szerit ejtheti, elnyomja a kisebbségben levő vallásfelekezeteknek nemcsak nemzeti, de vallásos törekvéseit is. A bizottság jelentése szerint a vallási üldözés oly mértékben folyik, hogy ha valamiképen nem találják meg ennek a faji és nyelvi, vallási és gazdasági kérdésnek a megoldását, akkor Erdély lesz Európának a legszánalomraméltóbb területe s a világ békéjének fenyegető veszedelme. OULYOS IGAZSÁGOK azok, a miket a ^ bizottság megállapít. Mi egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy ezek az állítások fedik a valóságot. Olyan férfiak szereztek a helyszínen, első kézből információkat, gyűjtöttek tapasztalatokat, a kiknek szavahihetőségében kételkedni nemcsak nincs okunk, de még jogunk sincs. Ennek a szükebb körű bizottságnak a jelentését aztán átvizsgálta egy tágabb és szélesebb körre kiterjedő bizottság, melyben oly nagynevű emberek foglalnak helyet, mint Arthur Jud- son Brown, William Jennings Bryan, Curley érsek, Charles W. Eliot, Herbert Hoover, McDowell püspök, Henry Mor- genthau, William Howard Taft, Steven Wise stb. Ezek a férfiak Amerika és MEGJEGYZÉSEK Anglia egyházi, társadalmi, gazdasági és politikai életének minden rétegét képviselik. A jelentést ez a tágabb körre kiterjedő bizottság adta ki és irta alá. A mi tehát ebben a jelentésben foglaltatik, annak súlya van, mert mögötte áll két hatalmas országnak minden erkölcsi ereje. Most már csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy vájjon ez alatt az erkölcsi nyomás alatt Románia változtate az erdélyi kisebbséggel szemben eddig tanúsított elnyomó politikáján? ROMÁNIÁNAK POLITIKAI ügynökei a művészetet megközelítő ügyességgel dolgoztak azon, hogy Anglia és Amerika folyóiratait elárasszák propaganda- iratokkal. Sikerült is nekik hasábokat elhelyezni a legbefolyásosabb folyóiratokban a román királynő elbájoló szépségéről, a román hercegnők ennivaló sze- retetreméltóságáról és a román udvartartás tündöklő ragyogásáról, fényéről és pompájáról. Ezeknek a fizetett propaganda-iratoknak meg is volt a kellő hatásuk s egy darab ideig sikerült Amerika és Anglia társadalmának a figyelmét elterelni a jogfosztások, a fajeltiprások és a vallási üldözésekről. Ma már azonban a müveit társadalom előtt ott áll a maga meztelenségében az a középkori türelmetlenség, a mellyel a román kormány viseltetik Erdélyben a magyar fajjal és a kisebbséget képező vallásfelekezetekkel szemben. Mi hisszük, hogy Amerika elitélő közvéleménye rövid, időn belül gyökeres változtatásokra fogja kényszeríteni az erdélyi román közegeket s magyar református testvéreink türhetőbb viszonyok között, ha nem is egészen zavartalanul, fogják élni magyar nemzeti s egyházi életüket. EHÁT MEGMOZDULTAK A VIZEK keleten is. Lapunk múlt heti számában adtuk részletes leírását annak a szép s eredményekben gazdag evangelizáló munkának, a mit néhány, Krisztus leikétől áthatott, lelkipásztor kezdeményezett keleten s a kicsiny, de lelkes caldwelli gyülekezetben gyakorlatban is kipróbált. Csak előre a megkezdett utón! — Nem baj az, hogy a kivitelben nem egészen a Bethesda Kör szokásaihoz alkalmazkodnak. A helyi viszonyok bizonyára megengedhetővé teszik azt, hogy csak egy estének a perselyét fordítsák a lelkészek útiköltségeinek fedezésére. Ha az útiköltség ebből is kitelik: rendben van. Nem lenne azonban helyes, ha az útiköltségek nagyobb részét a lelkipásztorok saját zsebükből fedeznék. Egyiknek sincs, olyan fizetése, hogy ezt magának megengedhetné. Vigyázni kell arra, hogy a lelkipásztorok ne legyenek ezzel a munkával kapcsolatban anyagilag megterhelve s viszont a gyülekezeteknek sem szabad az evangelizáló hetet abból a szempontból megítélni, hogy hát -az egy kis jövedelmet jelent az egyház javára. Mert mihelyt a pénzkérdés nyomul akármelyik oldalon s akármilyen csekély részben is előtérbe: az igazi, a főcél: a lelki élet elmélyítése szenved kárt. AZ ELMÚLT HETEKBEN nemcsak az amerikai, de a magyar napilapok, heti és időközi lapok is feltűnő helyen hozták a kentucki-i cseppkőbarlangban rekedt Collins tragikus esetének rokonszenves leírását. A történetet nem szükséges e helyen újra leírnunk. Ismeri azt mindenki, a ki olvasni szokott. Egy emberre, lenn a föld gyomrában, keskeny üregben, ránehezedik egy kődarab s nem tud mozdulni. A hozzá vezető keskeny nyílást földomlás zárja el. Tizennyolc napon keresztül aztán emberfeletti erőfeszítéssel törekszik egy kis csapat, hogy megközelítse a szerencsétlent s ha lehet, élve szabadítsa ki veszedelmes helyzetéből. A tizennyolcadik napon végre elérik, de már akkor halott. Mennyit szenvedhetett ez a szerencsétlen ember ott lenn a föld gyomrában, mielőtt szenvedéseitől megváltotta a halál: azt még elképzelni is igen nehéz lenne. Mi ez alkalommal nem is erről akarunk szólni. Hanem annak a kis mentő csapatnak hősiesen elszánt ama törekvéséről, hogy megmentsenek egy embert, a ki nekik senki és semmi egyéb, csak ember, egy a sok közül, azok közül, a kiket Isten a saját képmására teremtett. Senki nem követelte tőlük, hogy dolgozzanak, senki nem fizetett munkájukért s mégis a végkimerülésig túrtak, fúrtak, ástak éjjel és nappal, csakhogy embertársukat megmenthessék. Mi ebből a tanulság? Talán ha rá nem mutatnánk, a szives olvasó úgy is megtalálná. Nos, a tanulság az, hogy az emberek mégsem olyan ros?- szak, mégsem olyan fásultak, mint azt manapság igen sokan állítják. Van bennük valami abból az isteni önfeláldozó készségből, a mi az Ur Jézus Krisztust is arra késztette, hogy embertestvéreiért magát a keresztfán feláldozza. És a mig ezen a földön a testvéri közösségnek, a krisztusi könyörületességnek, az önfeláldozó szeretetnek ilyen jeleivel találkozunk, addig nekünk nem szabad kétségbeesnünk; addig van remény arra, hogy előbb-utóbb az egész világ odaborul a Krisztus lábai elé I
