Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-02-09 / 6. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 15 MI A HÍR CANADÁBAN? Iskola gyűlés. A Kossuth iskolában Jan. 11-én veit az évi gyűlés. Űj trustee Bemáth Ferencz lett, Secretary-Treasurer Nt. Kovács János ref. lelkész. Esti iskola Febr. 1-én s a rendes nappali iskola Március 15-én kezdődik. Nagy hidegek. A jól kezdődő tél újév után elég rosszra változott. Januárban megjöttek a szokásos hidegek. Már itt ott megfagyott arczu embereket lehet látni. A templomok szokás szerint ilyenkor gyéren látogatottak. Még csak a buzgóságukban emyedetlen baptisták sem mennek a hideg vasámapna- pokon úgy a templomba, mint azt ennek előtte tették. A'z idők változnak és mi is változunk azokkal. Új magyar pool-room-os. * Kiplingben Izsák Gyula pool romm-ját és storeját $9000-ért Boros Lajos ifj. vásárolta meg. Jobb lett volna, ha magyarok soha nem tették volna rá a kezüket erre a pool room üzletre, hanem inkább hagyták volna meg azt azoknak a kezén, akik Kanadában az ilyen dologgal rendesen foglalkozni szoktak. Jó angol társadalomban tudjuk senkinek sem hívják azt az embert vagy plane azt a gyermeket, aki a pool room társaságából kerül ki. Mozgolódás California felé. A sok megmutatott érdeklődésnek, talán lesz annyi eredménye, hogy tavasz- szal egy vagy két magyar le fog menni telep edési szándékkal Californiába. Azon ban ők sem fogják végleg felszedni kanadai sátraikat, mert a múlt tapasztalataiból mindig számithatnak rá, hogy Kanadába visszatérnek. Tehát csak kísérletezésről leszen szó, amely rendesen tanulságos, de költséges vállalkozás. Prezsbiteri gyűlés a békevári egyháznál. Egyházunkban Január 16-án prezsbiteri gyűlés volt, melyen Nt. Kovács János ref. lelkész, Szakács Gábor gondnok, továbbá Molnár Ignácz, Izsák Mózes, Dóka Kálmán és Szabó Károly presbiterek jelentek meg. Bemáth Ferencz presbiter távol maradt. Prezsbitérium elhatározta, hogy a kanadai prezsbitériánus közegyház javára $100 adományt küld. A saskatooni diák benlakás berendezésére kért adományt tekintettel a mostani rossz viszonyokra, a presbitérium megtagadta. A Ref. Lapja és Gyermekkert heti 15 számának példányonként 5c-ért való el- árusitásában, a prezsbitérium segédkezni fog, mivel a vallásos iratok, terjesztését szintén kötelességének ismeri. (Szép példaadás! Szerk.) A legfontosabb határozat volt az, amely szerint az egyházat újra szervezik s az idei 1924 évre már az újjászervezés szól. Lehetőleg 40 tagból álló új egyházközséget állítanak fel új egyházi szabályzattal. Az új egyházszervezet tagjai elvállalják egyházuk összes évi fentartási kö- teleségeit egyelően szétosztva, kifizetni. A szükséges aláírásokat azonnal elkezdték. Kovács János, ref. lelkész. -----o----NEW BRUNSWICK, N. J. Lelkész: Nt. Laky Zsigmond. Megörült Magyar Asszony. Horváth Lajosné, newbruswicki lakos az utóbbi időben rendkivül szokatlanul és különös módon viselkedett. Hogy zavart elmejü volt, azt észre lehetett rajta venni a beszédjéről is. A múlt héten azonban oly rohamok törtek ki rajta, hogy a szerencsétlen nőt trentoni őrültek házába kellett szállittani, ahol azonban csak pár napot töltött, mert állapota annyira roszszabbo- dott, hogy a múlt hétfőn este már kiszenvedett. A1 gyászszertartást mindenkit mélyen megható módon a newbrunswicki I M. Ref. gyülekezet népszerű lelkipásztora Nt. Laky Zsigmond ur végezte. Keresztelés. A múlt vasárnap lett megkeresztelve Filep János és Mátyus Irma, Bereg megye mezővári illetőségű szülők újszülött leánykája Ágnes Keresztszülei. Görcsös József és neje. EGYHÁZI JUBILEUM. A newbrunswicki első m. ref. egyház melynek kiváló hírnevű lelkipásztora, Nt. Laky Zsigmond ur, — Jan. 22-én s egész héten át tartotta az egyház megalapításának s működésének 20 éves jubileumát. Az ünnepélyről szoló részletes leírást lapunk jövő heti sz. ban fogjuk megörökíteni. Addig is küldjük üdvözletünket, legjobb kivánatainkat az érdemes lelkipásztornak s a szép múltú hatalmas gyülekezetnek! WALLINGFORD, CONN. Lelkész: Nt. Kovács Béla. Egyházközségi gyűlés. Jan. 13 és 20-án tartatott meg az évi közgyűlés, a mikor is lelkész és egyháztanács beszámolt az előző évi működéséről, az egyház erkölcsi és anyagi állapotáról s a népmozgalmi adatokról. Azután az egyház kormányzó testületé választatott meg. Született és megkereszteltetett 7 gyermek. Házasságra, lépett 4 pár. Eltemettetett 7; konfir- máltatott 5 gyermek. Tartatott 6 egyháztanácsi, 2 egyházközségi, összesen 8 gyűlés. Lelkész az úrvacsoráját az anyaegyházban 6-szor osztotta ki, egyszer betegnek. A fiók egyházakban Torrington New havenben 5-,szőr. Úrvacsorával éltek az anya egyházban 286-an; a két fiók egyházban 81-en, összesen 369-en. A szent asztalhoz szent jegyeket minden alkalommal a hívek ajándékozták, Egyházi és hazafias ünnepeinket megtartottuk. A március 15-ikét az anyaegyházban s Torringtonban Petőfi — ünnepéllyel kapcsolatban. New Havenben a Petőfi — ünnepélyt Thanksgiving-day-kor tea-estéllyel kapcsolatban, mindenütt szép erkölcsi s anyagi sikerrel. Lelkész az anyaegyházban a gyermekek részére karácsonyfa — ünnepélyt rendezett, a mikor is — karácsony előestéjén a templomban a szép nagy karácsonyfa körül 62 gyermek énekelt, bibliaitörténeteket s alkalmi vallásos költeményeket mondottak a szülők s mindenek lelkigyönyörűségére. Lelkész ezekre hat héten át oktatta őket. Egyháztagok száma a bejegyzésszerint 71; ebből rendesen fizetett 62 tag; lelketlen lebeszélés folytán fizetésükkel elmaradtak 9-en. A szószéket ünnepeken az ifjúság s nők virággal ékesítették. Lelkész julius — augusztus hónapokban nyári mindennapos iskolát s 42 növendékkel nyilvános vizsgát is adott. Ezt követte a State Parkban a gyermekek pik nikje. Lelkész vezette a vasárnapi iskolát is minden segítség nélkül. A híveket lakásaikon állandóan látogatta. Egyháztanács a parochiát májusban kipapiroztatta. Az egyház épületekben kisebb bádogos munkát végeztetett; a templomi grádics feljárót gondnok és pénztámok befestették. Egyház jótékony célokra több kisebb — nagyobb összeget adott. A Reformed Church Boardja a torring- toni és newhaveni gyülekezetek gondozását a múlt évben lelkészre bizta; de jövőben csak a newhaveni egyházgondozását vállalja el, a menynyiben az itteni hívek buzgóbbaknak bizonyúltak, a mennyire lehetett teljesítették lelkésszel szemben fennálló kötelességüket. Julius 21-én az egyházmegyei elnök meg tartotta az egyházlátogatást. Mindent jó rendben talált. Híveink körében a tisza- luci és nyirparasznyai egyházak segélyezésére befolyt $142.00. Junius 20-án elhalt Nagy János gondnokunk helyébe Balogh Ferencz presbyter választatott meg. Pénztári bevételünk 1922-ik évrőli átho- zattal $365.38 együtt: — $1846.69 Kiadás: $1577.76. Maradvány $268.93. Külön Orgona — alapunk: $455.11. Figyelembe veendő, hogy az 1923-ik évben rendkívüli kiadásai voltak az egyháznak, mint a milyenek: az utcai szegélykő kifizetése $101.85; a parochia kipapirozása $120.00, Ref. Egyletnek kölcsönből visszafizetve $150.00, a templom tűz elleni biztositása $67.00, összesen $438.85. A fenti adatok azt bizonyítják, hogy mindenféle ellentétek, megkisértések, orvtámadások s rágalmazások dacára is, melyekben — egy néhány ember vallás s — egyház — ellenes viselkedése miatt bő része volt egyházunknak, — az egyház vallásos, buzgó hívei, lelkész és egyháztanács derekasan megállták helyüket s eredményes munkát mutathattak fel. Ezek voltak az 1923-ik évben az egyház épitői, élőkövei. Tegye az 1924-ik új év a híveket még munkásab- bá, kitartóbbá s buzgóbbá, mint voltak a múlt évben. Mindeneket nyerjenek meg az anyaszentegyház tagjaivá, hogy méltó dicsekedésök legyen a wallingfordi magyar ref. egyház! ■o-