Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-07-12 / 28. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 ■W Csendes Óra -‘WFAMILY ALTAR. Rovatvezető: Nt. Ujlaky Ferencz loraini ref. lelkész. VÁJJON MI LESZ EBBŐL A GYERMEKBŐL? “És szivökre vevék mindenek, akik haliák, mondván: vaj jón mi lesz e gyermekből? Lukács 1:66. Isten! édes jó Atyám! Hálát adok neked minden jótéteményedéit. De különösen azt a nagy kegyelmet köszönöm, hogy engem, bűnös, önfejű, rossz gyermeket a Te felséges színed elé bocsátasz. Szóba állsz velem. Megengeded hogy leülve az atyai ház asztala mellé, táplálhassam lelkemet, felüdithessem szivemet. Atyám! olyanok nekem a veled való együttlét percei, az imádkozás órái, mint Dánielnek a Jeruzsá lem felé kinyitott ablakai. Az imádkozáson és igéd olvasásán , mint egy nyitott ablakon át, feltárul előttem a te országod, álmokat álmodok. Látomásokat látok. Ez ablakon át beárad hozzám a Te áldott lelkednek ereje, vigasztalása. E nyitott ablakon át jut el hozzám a Te üzeneted. Uram! Odamegyek szent színed elé most is! Feltárom az ablakot. Engedd meg, hogy hallhassam üzenetedet, megérthessem akaratodat, elnyerhessem atyai áldásodat. A Jézus által. Ámen. XXX Megnyíltak már a nyári iskolák mindenütt. A plántákat, a gyermekeket beplántáltuk az egyház veteményes kertjébe, az iskolába. Amint látjuk napról napra a gyermeksereget, figyeljük előmenetelüket, egész önkéntelenül is az a kérdés tolul nem csak a szülők, hanem minden igaz református ajkára: vájjon mi lesz e gyermekből, mi lesz a mi református magyar gyermekeinkből ? Olyan kérdés ez, amelyre szeretnénk megnyugtató, biztos feleletet kapni. Hisz ettől a felelettől függ a szülők öröme, boldogsága, ettől a felelettől függ egyházaink jövője. Mi lesz e gyermekből? A felelet egyszerű. Az lesz belőle, amivé — Isten után — a szülők, az egyház és mindazok teszik, akiknek kezébe kerül a gyermek lelkének alakítása. Az lesz belőle, amivé a szülő és az az egyház teszi, neveli! Megdöfcbentőleg hat e felelet. Megdöbbentőleg, mert nagy mértékben növeli a felelősségérzetet. De bármilyen megdöbbentő is, azonban igaz. Nézzük meg csak közelebbről az életet. Minél magasabbra megyünk az élet lépcsőjén, annál jobban tapasztaljuk azt, hogy mind több és több függ a szülőtől. Az élet legalacsonyabb fokán levő lények, rovarok, halak élete teljesen független a szülőktől. A csirkék, áttörve, a tojást, kiugranak és oly vígan csipegetik fel a földön levő táplálékot, mintha mindig az tették volna. A madár csak addig függ az anyamadár tói, mig meg nem tollasodik és szárnyra nem kél. Ha feljebb megyünk az élet lépcsőjén, azt látjuk, hogy ott már sokkal több függ a szülőtől. És ha a legmagasabb fokra, az ember világba jutunk, csudálkozva látjuk, hogy Istennek egyetlen egy teremtménye, sincs, amelyik oly hosszú ideig rá volna szorulva a szülei gondviselésre és nevelésre, mint a gyermek. Van-e gyámoltalanabb, tehetetlenebb teremtmény, mint egy csecsemő? Miért van ez? Mi ennek az oka? Sok más ok mellett a fő oka az, hogy a szülőknek alkalmuk legyen a gyermek életét alakítani, az idomítható anyagból, a gyermeki lélekből a legjobbat és legszebbet formáim ki. Nekem úgy tetszik, mintha az Isten megfogná a szülőknek a kezét és odavezetve őket a bölcsőhöz, igy szólna: “a kezetekbe adom ennek a csecsemőnek a sorsat. Felépíthetitek vagy lerombolhatjátok a benne szunnyadó életet. Alkalmassá tehetitek arra, hogy örököse legyen azoknak a lelki kincseknek, amiket az emberiség eddig kitermelt. Érzékennyé tehetitek nemes leikét minden jó, szép és igaz számára; vagy ezt tehetitek, vagy lerombolhatjátok az ő lelkét.” Isten után minden a szülőktől és a tanítóktól függ. Nincs semmi ami maradandóbb, sorsdöntőbb befolyást gyakorolna a gyermek lelkére, mint e kettő. Erről tesznek bizonyságot a világnak legkiválóbb emberei. Pasteurnek, a nagy francia tudósnak a szülőházát emléktáblával jelölték meg tisztelői. Az emléktábl a leleplezési ünnepélyén Pasteur a következőket mondotta: “Óh ti elköltözött kedveseim, édes apám és édes anyám! Akik ebben a kis házacskában laktatok, tinek- tek köszönhetek én mindent! Te bátor lelkű asszony, Édes Anyám! Te csepegtetted lelkembe a szépért, jóért való lelkesedést. És te édes apám, aki oly nehéz munkával kerested meg a mindennapi kenyerünket, te tanítottál meg arra, hogy mi a kitartás, türelem. Te tanítottál meg felfelé tekinteni, becsülni a nagyot és szépet.” A nagy iró Cowper ugyanerről tesz bizonyságot. Már hat éves korában árván maradt, de azért az édes anyja emléke fényes csillagként kisérte végig életén. Férfikorában egy barátja édes anyja képével lepte meg. Az ajándék feletti örömét a következőkben öntöt te ki: “Nem találhattál volna értékesebb ajándékot, semmivel sem tudtál volna nagyobb örömet szerezni, mint azzal, hogy édes anyám képét küldted ajándékba. Tegnap este kaptam meg. Százszor is megcsókoltam. Odaa kasztottam az ágyam fölé, hogy ő legyen az utolsó, akire tekintetem lefekvés előtt esik és ő legyen regge- lenkint az első, akivel tekintetem találkozik, oh anyám * a te képed ez, a te drága, áldott mosolyod ott ül ajkadon, az a mosoly, amelyik oly sokszor derített fel. Anyám, mikor meghaltál, nem tudtam belenyugodni a gondolatba, hogy elveszítettelek. Hallottam a halotti harangszót, a temetési éneket. Még sem hittem. Mindig vártam, hogy visszajősz! Te nem jöttél, de áldott emléked és szereteted, gyöngédséged melegített, végigkísért egész életemen.” Számtalan bizonyságtételt lehetne még felhozni. Ezek mindenike azt mutatja, hogy elévülhetetlen a szülői nevelés hatása. S mivel ez igy van, nem kell e a szülőknek minden tehetségükkel, odaadásukkal igyekezni arra, hogy gyermekeikre a legjobb befolyást, hatást gyakorolják?
