Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)

1924-06-21 / 25. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

5-ff- Csendes Óra -ffFAMILY ALTAR.

Rovatvezető: Nt. Ujlaky Ferencz loraini ref. lelkész,

A SZOLGÁLAT EVANGÉLIUMA.

ELŐIMA.

Mindenható Isten, mennyei jó Atyám az Ur Jézus Krisztus által, Téged kérlek, hogy taníts meg engem arra, hogy megismerjem a Te akaratodat az emberek életében. A sok szenvedést, méltatlanságot, csalódást és az emberi lét egyéb ezerféle nyomorúságait látva eltéved a gyarló lélek és az gondolja, hogy földi előny, földi haszon képes boldogságot adni. óh Atyám, mutasd meg nekem, hogy minden elszáll, mint a tavasz gyenge virágainak illata s csak az marad meg, a mit a jóság s a Te országodnak érdekében végzett munkás szeretet vés fel az élet tábláira. Vezérelj engem kegyelmes Isten, hogy mindig a Te utadon járva, örökké azt keresse lelkem, hogy mivel tudok én, embertársaim iránt való munkás szeretet által, a Te országod eljövetelének hasznos szolgálatot tenni. Ámen.

Textus: Márk, 10:42-45.

Talán semmi sincs ezen a világon, amit annyiféleképpen magyaráznának és sokszor annyira félremagyaráznának, mint a szolgálat kérdését. Azzal, hogy Isten bennünket teremtett és a világba beállított, egyúttal arra is elhívott, hogy együtt éljünk s a mi közös földi életünket minél hasznosabbá, minél könnyebben hordozhatóvá tegyük. Az ember társas lény és a társas élet egyikünket a másiknak a segítségére utalja. Ha mindenkinek saját munkájából kellene előállítani mindazt, amire szüksége van, vájjon mire jutna idő? Csaknem mindenről le kellene mondanunk, amit most egész természetesnek tartunk s ami nélkül azt hisszük, hogy nem is tudnánk élni. Ha mindenkinek saját munkájával kellene előállitani a cipőt, ruhát, melyet visel, az ételt, amit elfogyaszt, a könyvet, amit olvas, a házat, melyben lakik és igy tovább, akkor nemhogy semmi másra, de még ezekre sem jutna elég ideje. Azért van ipar, kereskedelem, azért épült fel az emberi társadalom egész gépezete, hogy szükségeinket kielégítsük s hogy berendezett, elosztott munkával egymásnak segítségére lehessünk.

Ebben az egész emberi társadalomban tehát a kölcsönös segítség és egymásnak való szolgálat szerint kellene tehát berendezni mindent. Ahelyett azonban hogy ezt látnánk, sokszor fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy az emberi életben legtöbbször a szolgaság van megvalósítva, szolgálat helyett. Lássuk csak, mi a külömbség közöttük.

A szolgálat önkéntes, kényszer nélkül való, a szolgaságra rendszerint az erősebb kényszeríti a gyengét. A szolgálat önzetlen és csupán arra törekszik, hogy jót hozzon létre, bárhogy, bármi áron és bárki számára, mig a szolgaság azért van, hogy abból csak az egyik fél húzzon hasznot. A szolgálatban odaadjuk magunkat valakinek, a szolgaságban alá kell vetni magunkat valakinek. Szolgaságban a gyengébb, vagy szegényebb

ember az erősebbet szolgálja; a krisztusi értelemben vett szolgálat szerint élő ember mindenkinek szolgál, s csak az Urnák engedelmeskedik. Nem alázza meg magát földi nagyság előtt, de megbecsül minden valóban becsülendő dolgot. Magasra emeli a homlokát, hogy annál mélységesebben lehajthassa a szivét.

Ha az emberi életre, a történelemre, vagy akár saját korszakunkra, vagy éppen a mi életünkre gondolunk is, be kell ismernünk, hogy abban sok az öröm nélküli szolgaság. Sokszor szolgálunk olyan érdekeket, célokat melyek arra nem méltók és sokszor várjuk embertársainktól, hogy nekünk olyan szolgálatokat tegyenek, amilyeneket nincs jogunk senkitől sem elvárni. El kell szomorodnunk, ha végiggondolunk az elmúlt idők nemzedékem, kik közűi annyian élték le életüket mások rabságában. Még szomorúbb arra gondolni, hogy hány ember él ma is idegen urak alatt, vagy le- győzhetetlennek látszó bűnök rabságában. Szomorú világ, hol sokszor nem merünk jók lenni, jót tenni, de elvárjuk, sőt ha lehet, kényszerítjük embertársainkat arra, hogy ők csak jók legyenek hozzánk és csak hasznos szolgálatokat tegyenek nekünk.

Pedig a keresztyéni értelemben vett szolgálat nem kérdezi hogy mit miért cselekszik. Urunk Jézus is eljött, hogy mindenét, isteni életének minden erejét, emberszivének minden dobbanását nekünk adja, értünk áldozza fel. A keresztyénség nagy hősei is mindent feláldoztak másokért és nem kértek kincseket, földi dicsőséget helyébe. Akik országokat hódítottak meg, azokat elfeledi a világ, de a Pálok, Lutherek, emlékét anyáknak áhítata, gyermekek imádságát szentelik meg. A névtelen misszionárius, ki életét elvitte a puszta, vadembereklakta szigetre s ott meghal, — tán a világ előtt ismeretlenül és elfeledve, mégis inkább megmarad, mint a szobrokban kiábrázolt Napóleonok, mert elfogyó élete a megtérített, igaz életre vezetett vademberek lelkében örök áldássá lesz és hosszas, nehéz munkáját ezreknek megvilágosult élete dicséri.

Sokszor rabul ejt bennünket a világ példája s azt kérdjük, azt várjuk, hogy melyikünk lesz az első. óh, az elsőség nem a szép házban, nem a vadonatúj automobilban, nem az előttünk szolgailag hajlongó emberek számában, hanem a mi szivünk szolgálatkészségében, a mi életünk másokra való hasznos voltában rejlik. Tekintélyünk, vagyonunk velünk nem jő a sírba s egy méltatlan utód kezében átokká válhatik. A szeretet és önzetlen segítség, melyet másoknak adtunk, a jóság mely rólunk sugárzott a világba, a becsület, melyet gyermekeinkre hagyunk, a jó példa, melyet életünkkel másoknak nyújtunk: ez tesz bennünket elsőkké. ha nem is a földi hatalmasok palotáiban, de a mi mennyei Atyánk előtt, ki megméri a föld hatalmasait és mindent megítél igazsággal.

Krisztus jár legelői, ö a legtöbbet: egy isteni életet áldozott fel,, adott oda másokért. Mindeneknek szolgája volt szeretettben, de senki é sem megalázkodásban. Ne féljünk e_ szótól: szolgálni, hanem értsük azt meg mi is és cselekedjünk úgy, amint ő cselekedett. Ha megtanulunk embertársaink javára élni s szeretetben az Isten országát szolgálni, akkor válunk igazán