Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-04-05 / 14. szám
E AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. tennek különös kegyelme által megalázódásra van szólítva: én sokkal nagyobbnak tartom, mint azokat a kicsinyes érdekeket, a melyek csak azért kapaszkodnak az előretörő és egyesitő munkának a kerekeibe, hogy erőinket lekössék, vagy teljesen megbénítsák. A lelkek egységének a templomát az egyűttmun- kálkodás teremtheti meg a legjobban és ezért hasznos és szükséges egy olyan kongressus, mint a milyent az amerikai magyar lelkészek Buffalo városában tartottak, üdvösség napja volt ránk nézve az ottani találkozásunk. A keresztyén anyaszentegyház nem a fizető tagoknak a sokasága, hanem a Jézus Krisztusban hivő telkeknek az egysége. Ha az angyaloknak nyelvén szólunk is és a lelkeket összekapcsoló szeretet hiányzik belőlünk, bizony csak olyanok vagyunk, mint a zengő érc, vagy a pengő cimbalom. Az együttmunkálkodók sokszor egyénileg különféle véleményen lehetnek, de a szeretet összefogó erejénél fogva HARMÓNIÁT képeznek, épenugy, mint a templomban az orgonának sípjai is különbözők, egyik magasan szól, a másik mélyen búg, de a művész, a mester lelkének alkotni vágyó erejével a külömböző hangok egy énekké, egy imádsággá, egy harmóniává olvadnak össze. Ez a harmónia az, a mely sohasem tud rontani, csak lelkeket emelni, mert emberi természetűnk nemesebb, érzékenyebb részét elégíti ki. S az egyűttmunkálkodásnak, harmóniának van ereje és hatalma is. A konferenezia után néhányan kirándulást tettünk a hatalmas Niagara-i vízeséshez. Micsoda óriási víztömeg zuhan le egyszerre a mélységbe? S a mint a Canadai oldalra átalmegyűnk, a mélységből sürü köd alakjában emelkednek fel a prizmatikus viz- cseppek s az égen tündöklő nap fényözöne meg-meg- törik a prizmákon, s a víz felületén látjuk a felséges szivárvány pompáját. A sárga, kék, lila, veres s mennyi más színnek csodálatos összeolvadása, harmóniája mintegy kiemel bennünket a mindennapi életnek egyhangúságából és a képzelet szárnyain visz egy magasabb, szebb és jobb világba. Ez a harmónia megnyugtatja az embert, épenugy, mint a beteg gyermeket az édes anyának altató dala. Érezzük az Isten kegyelmét, a melyet nem szabad hiába fel vennünk. A harmónia azonban nem stagnálás, megállás, hanem örökös előretörés. Az óceán széles habjait keresztűlszelő óriási ha- jótest nyugalmát én nem a kikötőben látom, a mikor kihorgonyozva mozdulatlan áll, hanem akkor, a mikor a hajó fenékzetén a gépmester szelleme, lelke megindítja a szerkezetet, minden mozgásban van s az óriási hajótest nyugalommal megy előre a tengernek másik oldala felé. Éreztem ezt a harmóniát, éreztük mindannyian a buffalói kongressusunk alkalmával. Együtt voltunk azok, a kik régóta nem láttuk egymást és a mikor közösen énekeltünk és imádkoztunk, a mikor érzésben ggyek voltunk, a MESTER keze megérintett bennünket s ime az anyaszentegyház hatalmas hajója elindult az élet moraj ló tengerén a tiszta, nemes törekvések megvalósulásának szebb világa felé. Cornelius. Üzenet Kolozsvárról. — “Az utolsó bástyák” egy kolozsvári napilap vezércikkének a cime; február 23, anno Domini 1924. Ide csak ma érkezett meg: soká tart, amig Erdélyből Amerikába jön a posta. Azt hiszem, nem kell kommentár hozzá; nincsenek siralmak, amik többet mondanának, mint ez a rövid cim: “Az utolsó bástyák.” íme, egy pár sor a cikkből: “Az impériumváltozás kezdetén azt hihettük, hogy a friss gyűlölet és bosszúvágy sugallja azokat az intézkedéseket, amelyek az erdélyi magyarság ellen minden téren megindultak az uralomra került románok részéről. Reméltük, hogy idővel a láz csökkenni fog és a józanabb belátás enyhülést hoz helyzetünkbe. Reményünk nem vált valóra. Ma már tudj uk, hogy nem fölzaklatott érzelmek, hanem következetesen átgondolt tervek és hideg számítások dolgoznak ellenünk. A földreform — az ipari és kereskedelmi vállalatok romanizálása — a magyar tisztviselők kiszorítása a hivatalokból — mindmegannyi állomásai nemzeti kálváriánknak. Mostanában egyházaink, ősi kulturális intézményeink körül zajlik az ostrom. Az utolsó bástyák körül. S a harc életre — halálra megy. Jorga a cseh, jugoszláv és francia sajtóban öltözteti föl ijesztő mumusoknak az erdélyi magyar egyházakat. A magyarság — Írja — az egyházak keretében szervezi meg védelmi harcát. A magyar egyházak veszedelmes faji politikát űznek, amikor az egységes Romániában autonómiát merészelnek követelni egyházaik számára. Bianu szenátor a törvényhozás szónoki emelvényéről szór parazsat a hitvallásos iskolák födelére. Prie a magyarság ősi művelődési intézményeiből csak egy minimális számnak akar megkegyelmezni. Ghibu és társai a minimumot is sokalják s mérgesen támadják Prie politikai vezérét: Goga Octaviánt, akiről fölteszik, hogy megértést tanúsított a magyarság jogos igényei iránt. A napokban az ostromlók legelső vonalába uj harcos állott be: Popa Lisseanu. Meg kell semmisíteni a felekezeti iskolákat, mennydörögte, ő nagyon is jól tudja, hogy Románcban a románok mellett más fajú, nyel vü, más hitü, kultúrájú emberek is vannak, ám azt. akarja, hogy ne legyenek! Vagyis: halál a nemzeti kisebbségek minden életnyilvánulására, főként pedig egy házi autonómiájukra, kulturális intézményeikre. Ledőlnek-e az erdélyi magyarság kulturájánaR utolsó bástyái? Az erdélyi magyaroknak nem lehet hangosan panaszkodni. De akinek szive van, az érzi, mit jelent ez az utolsó kérdés. Fájdalom, kétségbeesés, gyötrődd aggodalom és sóvárgó reménység. A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Erdélyről szállóigévé vált a reformáció kora óta, hogy a vallás szabadság klasszikus földje, öt század -
