Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1924 (25. évfolyam, 1-38. szám)
1924-03-08 / 10. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. sonlo segélykéréssel járuljon ez ügyben az amerikai ref. gyülekezetekhez. Missiotanácsunk azért arra kéri a tehetős gyülekezeteket, hogy vegyenek szárnyaik alá egyes nélkülöző erdélyi gyülekezeteket és adjanak azok részére olyan évi segélyt, a mély által lehetővé válik azon gyülekezetek léteiét megmenteni és a lelkészek, tanítók nyomorúságát enyhíteni, őket hivatásuk betöltésére alkalmas munkásokká tenni. E pillanatban nem tudjuk megmondani, mily ösz- szeg szükséges egyes gyülekezetek megmentésének czéljaira, — de rövid időn belől abban a helyzetben leszünk, hogy az idevonatkozo pontos adatokat is közölhetjük a Nagy Károly erdélyi ref. püspöktől nyerendő kimutatások alapján. A begyülendő összegeket Mr. Jos. Wise missioi pénztámok kezeli és mi gondoskodunk arról, hogy a pénz minden levonás nélkül és teljes biztonsággal annak a lelkipásztornak kezeihez jusson, a kinek segítésére az szánva lett. Minden szükséges felvilágosítást ez ügyben készséggel megad: D. A. Souders missioi Superintended. *) Mindnyájunknak örömére szolgál azt tudnunk, hogy a Főt. Supt. Ur által kezdeményezett segítő akezio minden részében kielégítő, sőt reményenfelüli sikerrel halad előre. Úgy vagyunk értesülve, hogy a magyar gyülekezetek áldozatos hozzájárulása idáig közel van az ezer dollárhoz. Milyen szép dolog, hogy minden villongások daczára is van egy tér, melyen egymásra borulnak a magyar szivek s ez a krisztusi könyörülő szeretet cselekvésének szent munkatere. Az akezio amerikai vonatkozású része sokkal szélesebb medret készített magának, mint a hogy azt kezdetben felételeztük. Az akezio részleteiről híradással leszünk. Mindnyájan imádkozzunk és cselekedjünk szenvedő hittestvéreinkért. Szerk. Az elnémult harangok A REFORMÁTUSOK LAPJA SZÁMÁRA. Irta: Nt. Horváth Sámuel homesteadi ref. lelkész. Két hang kiséri az embert egész életén keresztül: az édes anyai hang és szülő falujának nyájas, csengőbongó harangjának hangja. Ettől nem rabolhatja meg az embert sem az idő, sem a nagy távolság. Mint távoli sirály hangja, úgy csendülnek föl a hangok a láthatatlan világban, átrezgi a szivet s lelket, felújítva a múlt idők drága emlékeit. Az elnémult harangok hazájából fölzokog a sok összetört szív allázuhanó, tompa, mély hangja. Belevegyül a falu harangjának imára hivó hangjába — és egyszer csak mindkettő elnémul. Az erőszak kalapácsa széttöri az ércnyelvet, mert csengő hangja csak a magyar szivekhez verődött, s az igy elnémult harangok láttára repednek meg az igazi magyar szivek a keserűség, a fájdalom ütésének elbirhatatlan súlya alatt. A suttogó erdők mélységei, a bérc fenyvesei, az arany kalászos mezők együtt simák egy mártír nemzettel. S az a büszke faj, meíly az erdélyi bércek szikla bástyái közzül, mint égő őrtűz pattant fel a valtlás és a haza megvédésére, — ma egy elnémult harang lett. Akiknek őseik kétszeresen szerezték meg a hazát a magyar nép számára — ma kiutasított vándorok lettek — hazátlan magyarok. Az erdélyi testvéreink sokat szenvednek, mert hívek akarnak maradni a magyar fajhoz és kultúrához. A szörnyű igazságtalanság, melynek kobácsát suhogtatja a vad erőszak felettük, nehezen tudja elvágni őket az édes anyai kebeltől, — az ezeréves magyar hazától. Az elnémult harangok hazájában emelkedtek föl a református hóditó szellemek, a nagyok, a agigász egyének. Ezek megmutatták a világnak a magyar faj erejét, s rá mutattak arra, hogy ha a református szellem összefonódik a magyar nemzet szellemével, milyen csodákra képes, ezek az óriások váltották ki azt az erőt, mely ott szunnyadt a nemzet lelkében, mint ahogy a felhők ölében szunnyad a villám, a mennydörgés, az égi háború. A vad erőszak, hogy fantasztikus, rettenetes álmát megvalósítsa, lelkiismeret furdaüás nélkül irt ki egy nemzet életét. A felekezeti iskolákat bezáratják, vagy elsajátítják. Az egyházakat vagyonaiktól megfosztják, a nép lelkében az ősi hitet össze akarják om- lasztani, s azok, kik az erőszak parancsának nem engedelmeskednek, jogtalanul kiutasittatnak. Az erdélyi magyarság legsötétebb korszakában, hazafiui bánattal a szivekben, elviselhetetlen gonddal a vállukon, botorkálnak református testvéreink a reménytelenül gyászos éjszakában. Fölzokogó hangjukat áthozza a szelíd szellő, hogy mi is együtt sírjunk a sírokkal. Testvérek! Az elnémult harangok hazájából, református testvéreink jajkiáltását, halálhörgését hozza felénk -az életárja. Ezen hangokban legszebb angyalát küldi az ég, hogy nyissa meg előttünk a testvéri szeretet evangéliomát és sarkaljon tettre, nemes cselekedetre. Minden református egyház tegye meg kötelességét az erdélyi segélyactió mozgalmában. Adománya legyen hittel, is testvéri szeretettel áthatott, nem pedig kényszeritett — sőt még egyes tehetséges ref. testvéreinket is arra kérjük, hozzanak áldozatot erre a legszebb célra, hogyha a reformátusok megtették kötelességeiket — és ez pedig meghozza a várt eredményt, —- mindenki önmagára mutatva mondhatja dicsekedve- Me, me adsum, qui feci. ANYÁM LELKE. Szép lelked kedves drága jó anyám, E kis szobában felettem lebeg, De ki van adva a felsőbb parancs, És nem lehet megszólalnod neked. A lelked olykor — olykor úgy örül, Kimondhatatlan érzésekkel teli, És boldogon repülsz az Úrhoz el, Hogy megjavult már a fiad Feri. És olykor — olykor sírva — sírva sírsz, Húllatva bőven széliem — könyeket, Hogy annyi kin és szenvedés között, Megállja helyét drága gyermeked. Maradj mellettem drága jó anyám! Őrködjön itt folyton a szellemed, Hogy ha utói ér majd a csüggedés, Nyújts gyermekednek segítő kezet. McKeesport, Pa. Marko Ferenc.