Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-20 / 3. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. DAYTON, OHIO. Lelkész: Nt- Azary János. Karácsonyi ünneplés. Igazán megható és bensőségteljes, boldog karácsonyi ünnepe volt a daytoni ref. egyház gyülekezetének. Emelte pedig ennek a karácsonyi ünneplésnek a magasztosságát az az édes öntudat, hogy mig az elmúlt (1921 évi) karácsonyt lelkész nélkül, sok viszontagság és békétlenség között kellett eltöltenie ennek a szép gyülekezetnek, most ez idén békességben, egyetértésben és szeretetben ünnepelhetett kicsi és nagy egyaránt. S van- e az ilyen ünneplésnél meghatóbb és ben- sőségteljesebb ? Tudtunkkal ez volt az első alkalom, hogy a gyülekezet, óhazai szokás szerint légátust is hallhatott prédikálni. Tóth Kálmán daytoni theológus prédikált karácsony első nap délutánján és második nap este, valamint óév utolsó vasárnapján délelőtt, épületes beszédekkel gyönyörködtetvén az ájtatos hivek lelkét. Karácsonyi ■ összes bevétel $239.10; a decemberi bevétel 12458.48. Karácsonyfa ünnepély. December hó 24-én, vasárnap este volt megtartva a szokásos karácsonyfa ünnepély, amelyen oly nagy számban jelentek meg a hivek, sőt a más vallásuak közűi is annyian hogy még a vasárnapi iskolaterembe vezető lépcsők is ülésekül voltak használva. Az alkalmi programon kívül, amelyet az egyház lelkésze imával és rövid beszéddel nyitott meg, a légátus mondott beszédet, szép de egyszersmind szomorú képet fest vén az óhazai karácsony estéjéről. Jelen volt a Mikulás bácsi is Hanus János presbyter személyében és több, mint százötven gyermeknek osztott ki édességeket, narancsot és almát. Ajándékot adott továbbá a daytoni három theológusnak is: az egyház nevében. Józsa Benjáminnak 5 dollárt borítékban: Vasady Bélának 5 dollárt borítékban, és egy szép angol bibliát: Tóth Kálmánnak 15 dollárt borítékban, úgyszintén egy szép angol bibliát a nőegylet nevében Vasady Bélának és Tóth Kálmánnak 15-15 dollárt, valamint ruhaneműket is egyes családoktól. A légátus ezenfelül külön pénzbeli adományban is részesült egyesek részéről. De nem feledkezett meg a nőegylet az egyház kis káplánjairól sem, mert Azary J. Sándornak egy Íróasztalt és Azary P. Zoltánnak egy befőttes gyümölcsre való ezüst szettet ajándékozott. Gyermekelőadás. Szilveszter estéjén adtak elő vasárnapi iskolánk növendékei a Boros Jenő ref. lelkész urnák “János Suszter” című karácsonyi szinjátékát, amely kitűnően sikerűit. Egyes kis szereplők valóban jeleskedtek a szerepükben. Az angyalok és az anya jelenete kiváló volt. Ezt az ünnepélyt a “Boldog Újévet” cimű allegorikus játék zárta be, amelyben le- legifj. Hegedűs János az ő-esztendőt és Bécsi Erzsiké az Újévet játszotta, mig közben “Maradj, velem,” kezdetű és egy újévi éneket énekelt a Quartet. A színjátékokat a lelkész felügyelete mellett legifj. Hegedűs, János rendezte. A súgói szerepet if j. Hegedűs János töltötte be. HOMESTEAD, PA. Lelkész: Nt. Horváth Sámuel. Tisztújító közgyűlés. Az egyház a múlt vasárnap tartotta meg tisztújító közgyűlését. Az egyház történetéhez hűen ragaszkodva most is mint a múltban kiváló embereket választott be az egyháztanácsba. A választás ered mé- nye következő: Gondnok: Séga András, algondnok Kovács János, jegyző B. Nagy István, presbiterek, Matyi András, Hor- nyák Mihály, Csizmadia János, Géczy József, Somogyi György, Kun Bertalan, Pócs György. B. Nagy János, Galyas József, Ifj. Bulykó János, Vályik György, Gabó- czy István Katona András, Kalán Péter, Czakóczy Imre, Jurcsó István, Kiss József, Lovas F. Bertalan, Sipos István. A vasárnapi munka végett nem jelenhettek meg a hivatalos eskületételére. Péntek György, Ladányi Gábor, Galyas József, B. Nagy János, Molnár Mihály, Bábás Bálint, Popély József Szaniszló Péter, Szabó Sámuel. Az uj tisztikar a jövő vasárnap az istenitisztelet után értekezletet tart az iskola termében. Társas estély. A Ref. Nőiegylet egy nagyszabású társas estél.yt rendez az iskola terémben. Az estélyen vacsora lesz felszolgálva a vendégek számára. Az egyleti tagok az egy- háztanácscsal együttesen működnek a siker érdekében. A jegyeket előre árusítják felnőtteknek 50 cent gyermekeknek 25 cent. LEECHBURG, PA. Lelkész: Nt. Kovács Andor Nt. Kozma Mihály ref. lelkész 1923 Jan. 21 én vasárnap d. e. 10:30 kor és d. u. 3 órakor fog a Leechburgi Magyar Református Templomban lelkészi szolgálatokat végezni abból az alkalomból, hogy az egyház lelkésze Rossiter és Clymeron fog missziói küldetésben szolgálni. LORAIN, 0. Lelkész: Nt. Ujlaky Ferencz. A Ref. Egylet szép haladása. A loraini ref. B. S. és Egyh. Egylet múlt évi működéséről és jelen állapotáról az egylet érdemes jegyzője Arnoczky András az alábbi érdekes és lelkesítő jelentést állította össze: Az 1921 év zártakor egyletünk tiszta pénzbeli vagyona volt 5760 dollár és 64 cent. Az egylet múlt évi bevétele volt: 3692.99 Kiadása pedig: 3778.40 Levonva a Kosztyu István árváinak részét 140.00 Az összes bevétel 3822.99 A kiadáshoz hozzáadva 3778.40 Az árvák pénzét 140.00 Az összes kiadás 3918.40 Az összes kiadás 3918.40 Bevétel 3822.99 Többlet 95.41 Betegsegélyt 54 esetben fizettünk, a mi kitesz $2778.80 centet és igy egyletünknek az 1922 évzártakor tiszta készpénz- beni vagyona $5705.23. Egyletünk 26 uj taggal szaporodott, a gyermekosztályból áthelyeztetett kettő, összesen 27. Töröltetett 17 tag. Meghalt kettő. Rendes fizető tag 283. Elhalt tagok: Simon Lajos és Kosztyu István. Legyen álmok csendes. Az 1922. évről a lehetőségek minden alkalmát megragadva, igyekeztem ezen kimutatást tökéletessé tenni, mely egyletünk működését csekély részben a nyilvánossággal is ismertesse. Kérem ezen kimutatás figyelembe való vételét, kívánva tagtársaimnak és általában a loraini magyarságnak boldog uj évet, maradtam tisztelettel Arnoczky András, e. jegyző. NEW YORK, N. Y. Lelkész; — Nt. Harsányi László. Az uj elöljárók. Az uj elöljáróság megválasztása az elmúlt vasárnap délelőtt folyt le a 116-dik utcai Református Egyházban egy egyházi évi közgyűléssel kapcsolatban. Ismét oly köztiszteletben és szeretettben levő egyének jutottak az egyház élére, akiknek megválasztása biztosítja az egyház jövő évi előmenetelét. A főgondnoki tisztségre elsősorban Pongó Zsigmond lett ajánlva, aki azonban 9 évi munkálkodása után azon óhajának adott kifejezést, hogy a főgondnoki tisztséget ez esztendőben ruházzák az érdemekben gazdag Nehéz Józsefre. A közgyűlés egyhangúlag megválasztotta Nehéz Józsefet főgondnoknak, Pongó Zsigmondot pedig tiszteletbeli főgondnoknak. Pénztárnok Szabó Gábor, aki szintén hosszú éveken keresztül működött mint pénztárnoka az egyháznak. Ellenőrök: Wass András és Guzmics Lajos. Presbiterek: Bodor Lajos, Winter Gyula, Nagy Ervin, László Bálint, Finster János, Zalányi István, Süpöly Zsigmond és Kecskeméthy Béla. *********-x-******tt************ MOST ÉRKEZETT TRACTÁTUSOK hiterősitő szép vallásos kis olvasmányok; darabja 3 cent; 1. ) A jobb jövő felé, — a kunhegyesi memorandum elvi kifejtése. 47 lap. 2. ) A vasárnap megszentelése. 3. ) ÜNNEPEINK, - Advent. 4. ) Karácsony. 5. ) Nagypéntek. 6. ) Husvét. 7. ) Vigasztaló Írás özvegy asszonyoknak. 8. ) Vigasztaló Írás kis gyermek halálára. 9. ) Édes anyák könyve. A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. 607 Greenfield, Ave., Pittsburgh, Pa.