Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-02-17 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 Lelkész beiktatás. A clevelandi első m. ref. gyülekes a múlt vasárnap iktatta be Nt. Tóth Sáj dór lelkész utódjául Nt. Dr. Herczeg ur; kinek jövendő működése elé úgy a gyű lekezet tagjai, mint az egyházi hatoságol a legnagyobb érdeklődéssel és várakozás sál tekintenek. Legyen áldott az új lelki- pásztor működése dicsőségére Istennek! idvességére a lelkeknek. Szükséges, hogy a lelkészek békében éljenek egymással, a két egyház elöljárósága úgy egymással, mint a helyzettel ismerkedjék meg jobban és egymásról szeretetlenül ne beszéljenek. Éppen igy ez a kivánalom a gyülekezeti tagokra nézve is. Határozottan kijelentem, hogy addig nem lesz béke, mig a szivekben a testvéri szeretet nem él'. Majd igy folytatta beszédét Dr. D. A. Souders: Ne ámitsa magát az elöljáróság azzal, hogy áterőszakolt egyesítés esetén lelkészül egy önérzetes lelkipásztort megnyerhetnek. Ha a két gyülekezet izerefettel viseltetik egymás iránt, két év alatt megérhetik |a dolog az egyesítésre nézve is. A superindendens szavaira Dezső János |és Róth Mihály válaszoltak. A tanácskozáson 31 elöljáró vett riszt. Lemondott lelkész. A so. chicagói gyülekezetnek több éven át buzgó lelkipásztora Nt. Pompel Rudolf ur lemondott állásáról, hogy rövic időre látogatást tegyen az édes hazábaní Reménybeli visszajövetele után mint éri tesülünk a new-yorki első m. ref. egyház] nál foglalja el a segédlelkészi állást, Nt Takaró Géza esperes lelkész oldala me| lett. |a Nt. lelkész urakat arra, hogy egigliázi púreiket szíveskedjenek lehetőleg t «nőiben és összefoglalólag megírni, — fi%e- | lembe vévén azt, hogy mintegy 40 gyülekezettől beérkező híreknek kell a legjwbb * lehetőség szerint helyet biztositaniÄ. ' Kérünk minden közleményt Szomba|pa ' eljuttatni hozzánk. Nász Egyesületi Elnökünk családja Körében. Kövér Sándor és neje örömmel tuda ják, hogy leányuk Ilonka és Hospod Balázs 1923 Február tizenötödikén est 7:30 órakor esküsznek egymásnak i hűséget a szütői háznál. *) Legyen az Ur áldó szent kegyelme, uj pár jövendő egész életfolytatásán.-/; az Szert. A BRIDGEPORTI MAGYAR LAPOKBAN OLVASTUK: Dr. D. A. Souders missziói superintendent nyilatkozata a két bridgeporti magyar ref. agyház egyesítéséről. Dr. D. A. Soudera missziói superintendent január 14-én, vasárnap Bridgeporton volt egyházi ügyek elintézése végett. Délelőtt a state atreeti ref. egyház vendége volt, délután pedig a pine streetié. A superintendent értekezletet tartott a két egyház elöljáróságával. Arra kért* az egy házat, hogy a husvétig terjedő időt használják fel evangélizálásra és arra, hogy az egyházhoz nem tartozókat iz igyekszenek az egyház részére megnyerni. A* *gy*sitá* kérdésére nézve a pine streeti egyház elöljáróságával tartott értekezleten dr. D. A. Souders superinten- dens a következő érdeke» kijelentést tette: A két egyház egyezetésére az idő még nem érkezett meg, mert annak áterősza- kolása csak zavart támasztana mind a két gyülekezetben. A PITTSBURGHI ÉS VIDÉKI MAGYÁR REF. SEGÉLYZÖ ÉS EGYH. EGYLET. Alakult 1895 Január havában. Tagja lehet minden tiszteséges Magyar férfi és nő, a ki a 16 dik évét betöltötte és 45 évesnél nem idősebb. Belépti dijak a következők: 16. évtől 25. ig. 2.50. 25. tői 35. ig. 3.00. 35. tői 40. ig. 3.50. 40. tői. 45. ig. 4.00. Havidij 85 czerít és negyed évidij 25 dezent ellenében fizet Egyletünk heti $7.00. dollár betegsegélyt három holnapig és három holnapon túl heti $3.50. et. Huzamosabb betegségeknél fizet egyletünk két évig segélyt, harmadik évben pedig $100.00 végkielégítésben részesit jük a tagokat. Temetési költséget fizet egyletünk $100. dollárt. Minden elhalt tag koporsójára egy tiz dolláros koszorú adatik. Osztályokat lehet alakítani 12 taggal bárhol is az egyesült államban. Az Egyletet egy tiz tagból álló főtisztikar vezeti. Az Egylet iránt érdeklődők Írjanak a főkönyvelőhöz, kinek czime: Rév. Eug. Vas- váry, Johnston str. Pittsburgh, Pa. Főtisztikar: Disz Elnök, Nt. Kalassay Sándor. Disz tag. Hornyák András. Főelnök: G. Gál István, ■— öő alelnők B. Turdi Mihály, főpénztárnok. Szálkái Sándor, főellenőr. Vezendi Imre, szám- vizsg. biz. tagok T. Kovács György, Kovács István, Estu János, főkönyvelő, Rev. Eug. Vasvary, Johnston str. Pittsburgh, Pa. kihez minden levél beteg jelentés és egyébb egyleti ügyek küldendők. főellenőr, Vezendy Imre. 21. Rutherglen str. Pitsburgh, Pa. Számvizsgálók: T. Kovács György, Smau- zer György és Zákány István. 1. Az Osztályok kalauza: Anya Egylet. Elnök, Puskás Mihály, 60 Flowers ave. Hazelwood str., Pe-h. alelnők. Vozendy Imre. Titkár, Dorkó Gergelj, 109 Flowers ave. Hazelwood str., Pgh., Pa., Jegyző, M. Nagy Lajos, 4827 Blair str., Hazelwood Sta. Pgh. — Pénztárnok: Konyha János 165 Gladstone str. Pgh., Pa., Ellenőr. Szűcs György, 1609 Kansas str., Hazelwood sta., Pgh., Pa., Beteglátogató, Gáli István, Ha- zelwoodon, Id. Pallay András, Scott botlomba, Juszkó István, Forwardon, ifj. Oláh János, Bates str., Eszláry András, South István. Ajtóőr: Janiga József Gyűlését tartja minden hó első vasárnap délután három órakor a Református iskola helyiségben. 2. Bruceton osztályElnök, Almásy József, Box 107 Bruceton, Pa. Jegyző, Péter T. András, Box 107 Bruceton, Pa. Pénztárnok, Mihály József, Box 24 Bruceton, Pa. Ellenőr, Kertész Lajos, Box 42 Bruceton, Pa. Beteglátogatók, Mogyorós Bálint és Péter T. András. Gyűlését tartja minden hó második vasárnap délután két órakor a Pénztámok házánál. 3. Monongahela osztály. Elnök, Lukács János. Alelnök, Rémíás Mihály. Pénztárnok, Markotányi Ferenci. Jegyző, Lénárt Károly, Box 346 Monongahela, Pa. Ellenőr, Bodnár József. Gyűlését tartja minden hó első vasárnapján, délután 4. YVhitsett osztály. Elnök, Boczán János. A1 Inök, Varga Fe- rencz. Jegyző, Varga István, Box 51 Whit- sett, Pa. Pénztárnok, Borbély János, Box 117 Whitsett, Pa. Ellenőr, Kaszonyi Dániel, Box 47 Whitsett, Pa. Beteglátogató, Verba András, Box 66 Whitsett, Pa. Ajtóőr, Lengyel István. Gyűlését tartja minden hó első vasárnap délután két órakor. 5. Traveskyn osztály. Elnök, Balázs Mihály. Jegyző, Nagy József, Box 99 Morgan, Pa. Pénztárnok, Timko Mihály, Cuddy, Pa. Ellenőr, Szász- fay András, Gyűlését tartja minden hó második vasárnap délután két órakor. 6. New Castle osztály. Elnök, Győri Ferencz, Jegyző, Győri István, 104 Gardner ave. ixew Oastle, Pa. Pénztárnok, Kovács Sándor, 1404 Hamilton str., New Castle, Pa. Ellenőr, Dudás Imre. Gyűlését tartja minden hó második vasárnap délután két órakor. 7. Daisytown osztály. Elnök, Danes József, alelnök, Nagy Dániel. Jegyző, Ádám Ferencz, Box 97 Daisytown, Pa. Pénztárnok, Pálfi Ferencz. Ellenőr, Medve István. Beteglátogató, Kiss János. Ajtóőr, Timko József. Zászlótartó, Kropog Péter. Gyűlését tartja minden hó első vasárnap délután két órakor. 8. Elrama osztály. Elnök, Nagy András. Jegyző, Drenka János, Box 81 Elrama, Pa. Pénztárnok, Kelemen János. Ellenőr, Szalay Páll. Gyűlését tartja minden hó első vasárnapján délután két órakor.^ 9. Glenwood osztály. Elnök, Estu András. Jegyző, Kovács P. András, 5251 Dike str., Pittsburgh, Pa. * Pénztárnok, ifj. Estu János, 5015 Longhor- ne str., Pittsburgh, Pa. Ellenőr, B. Tusay Mihály. Beteglátogató, Tusay György. Gyű lését tartja minden hó első vasárnap délután két órakor az Elnök házánál. 10. Duqucsne osztály. Elnök, Szabó József. Jegyző és Pénztárnok, Kanyári István, 32 superior str., Du- quesne, Pa. Ellenőr, Bodnár Sándor. Gyűlését tartja minden hó második szombaton este hét órakor. 11. Studa Osztály. Elnök Kristóf Imre. Jegyző, Szabó János. Box 81 Studa, Pa. Pénztámok, Kristóf Imre. Ellenőr, Szabó Sándor. Beteglátogató, Kormos Károly. Gyűlését tartja minden hó második vasárnap délután két órakor. 12. Poland osztály. Elnök, Csiszár Gyula. Jegyző, Zákány Albert, Dunkard Poland, Pa.Pénztámok, K Molnár János. Ellenőr, Kapus József. Gyűlését tartja minden hó miaodüc vasárnap