Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1923-10-06 / 40. szám

12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ok arra, hogy a mi saját magyar kis ké­peinket használjuk vas. iskoláinkban. A kiadóhivatal szivesen küld díjtala­nul bizonyos mennyiségű kis képeket ki- sérletképen való használatra az év utolso évnegyedjére bármely egyházhoz. TISZT. BASSO BÉLÁNÉ MEG­HALT. Mint részvéttel értesülünk, — Tiszt. Basso Béláné, a bridgeporti első in. ref. gyülekezet fáradhatlan buzgalmu diakonisszája, — Szept. hó 25-én Chicagóban váratlanul jött végzetes betegség folytán elhunyt. A hü egyházi női munkás, — ki lapunknak is mindvégig nagy pár­tolója és terjesztője volt, — jól meg- érdemlett pihenőt venni jött Szept. elején Chicagóban lakó egyik leányá hoz, hol hirtelen megbetegedett, — úgy hogy el kellett szállítani őtet a korházba. Itt operáczio alá vették, — de gyönge szervezete ezzel már nem tudott megbirkózni. Temetése nagy részvét mellett Lorainban ment végbe Szept. 27-én. Boldogok azok, kik az Urban él­tek és az Urban haltak meg, — mert fáradozásaiktól megpihennek és az ő cselekedeteiknek jutalma követi őkev. AMERIKAI MAGYAR SEGÉLYZő SZÖVETSÉG. Érdekes és minden körülmények között tanulságos jelentést olvasunk az Am. Magy. Seg. Szövetség Aug. havi működé­séről és ez érdemes magyar intézményünk egész vagyoni állapotáról abban a kimu­tatásban, melyet a Szöv. tisztikari gyűlé­se elé gondos összeállításban terjesztett be Walko János központi tikár. A Szöv. nek ban forgalmi pénzt, marad­ványa volt 22,562.68, — Aug. ban bevétel 23,375.44, — kiadás pedig 17,823,19. így maradvány a múlt hóról 28,114.93. A Szövetkezet Aug. ban 73 uj tagot vett fel, kikkel a taglétszám 8192-re emel­kedett. Az Ifj. O. ban külön 1682 tag van beiratkozva. Az Am. Magy. Segélyző Szövetség kü­lönösen az utóbbi évek folyamán, a mióta reorganizálta önmagát, — nemcsak az el­vesztett területeket nyerte vissza, de mél­tó fejlődést is mutat úgy tagok számá­ban, mint vagyona gyarapodásában. Azok a közlemények, melyek a Szövetkezet ér­demes titkárának tollából időnként meg­jelentek a hiv. lapnak és más újságoknak hasábjain, — bizonyítják, hogy a tiszti­kar mily aggódó gonddal őrködik azok érdekeinek megóvásán és biztosításán, a kik sorsukat a Szövetkezetre bízták. A Szövetkezet hiv. lapjának legutóbbi sz. ban többek között A Végrendelkezé­sekről is ir a titkár egy nagyon megsziv- lelésre méltó czikket, melynek egyes ré­szeit lapunkban is leközöljük, mivel úgy érezzük, hogy ez a czikk méltó arra, hogy a mi ref. Egyesületünk tagjai is gondol­kozzanak az abban előadottak felett. A végrendelkezésekről. Azt hiszem, nem először teszem már szóvá a tagtársak előtt, hogy az utánuk fizetendő ezer dollárokat nem helyesen hagyományozzák el. A tag halálesetén azután kellemetlenség és sok esetben a hátramaradottakra baj származik belőle. Nagyon szép jellemvonása a tagtársak­nak, hogy a házastársat és a gyermeke­ket is akarja részesíteni valamiben és sok esetben egyforma összegben részesíti mindet. Neki minden gyermeke egyfor­mán kedves és drága, tehát mindre ha­gyományoz valamely összeget. De éppen ebből lesz a baj halál esetén és éppen a nagy szeretetből kifolyólag csinál kárára mindnek. Vegyük az esetet, hogy például csak négy gyermeke van az apának és a neje. Az ezer dollár felől úgy rendelkezik, hogy : megnevezi örököseinek “nejét és gyerme­■ keit egyenlő részben.” Akkor ugyebár 200 ■ dollár jut egyre. Ha azután a gyermekek i kiskorúak az atyjuk halálakor, az özvegy , kap 200 dollárt, ami a temetésre sem elég > a gyermekek részét pedig a bankba teszi a tisztikar. Az anya elmarad egy cent nélkül. Akkor kesereg, hogy neki semmi se jutott a férje halála után és azt akarja, hogy a tisztikar fizesse neki ki a gyerme­kek részét, mert nincs neki miből nevel­ni őket. De bármennyire igaza van is az özvegynek, ha az apa a gyermekének hagyta az összeget, nem lehet odaadni az özvegynek. Ekkor jön aztán az eset, hogy az öz­vegy mégis ki akarja kapni a pénzt, mert égető szüksége van rá, s ha másként nem lehet, mint a gyermek gyámja. A ható­sághoz kell folyamodnia és a legtöbb eset­ben vagy egy ügyvédet, mint közbenjá­rót, vagy egy bankot neveznek ki gyám­nak, akinek ki kell fizetni a pénzt. Ilyen esetben pedig úgy elkallódik az összeg, hogy az árváknak később egy cent sem lesz és az anya sem sokat lát belőle. Legjobb azért — és legcélszerűbb, — ha a házastársak egymásra hagyják a ha­láleseti illetéket. Ha a szülő halálakor a gyermekek kiskorúak, akkor az életben maradt szülőnek van rá szüksége, hogy nevelhesse a gyermekeket. Ha pedig már nagykorúak a gyermekek, akkor e nélkül is fenn tudják magukat tartani. Nagy­korú gyermekek szülője pedig már olyan öreg, hogy neki magának van szüksége' az összegre. Hagyja tehát a tag az ezer dollárt a házastársára. A NEW-BRUNSWICKI MAGYAR HÍR­NÖK legutóbb megjelent számában ol­vassuk;— Baltazár püspök ismét Amerikába jön. Miként a “New Brunswicki Magyar Újság” budapesti tudósitója értesült, Baltazár Dezső dr. debreceni református püspök a jövő hónapban ismét Ameriká­ba jön, hogy az itteni magyarok körében gyűjtsön a magyarországi református jó­tékonysági és oktatási testületek alapjai javára. A püspök — értesülésünk szerint — két hónapig szándékozik az amerikai magyarok körében időzni és fel fogja ke­resni Amerika összes magyar városait. *) Mi igaz e hírből,—? nem tudjuk. Baltazár püspök, kivel lapunk szerkesz­tője gyakori levelezésben áll, — sem hoz­zánk, sem a többi amerikai magyar ref. lelkészekhez Írott leveleiben nem tett em­lítést a közel jövőben tervezett állítólagos kijöveteli szándékairól. A hazai egyházi lapok sem Írnak erről semmit. ■ Szerk. MISSIOHATOSÁGI GYŰLÉS. A Ref. Church in the U. S. belmissioi Tanácsa évnegyedi gyűlését a Keleti Egyh. kér. őszi közgyűlésével és a philadelphiai Shaff palota felavatásával kapcsolatosan Oct. 26-án tartja meg Philadelphiában. -------o—o------­EGYESÜLETÜNK ÁLLAPOTÁRÓL. a v. t. részletes és kimerítő jelentést adott ki, mely füzet alakjában jelent meg és a convenczion megjelent delegátusok kö­zött szét lett osztva. A köztagság tájé­koztatására a Jelentés főbb adatait la­punk legközelebbi sz. ban fogjuk közölni. -------o—o---­VASÁRNAPI ISKOLAI KIS KÉPEINK a múlt hét folyamán lettek szétküldve. Kérjük azon egyházakat és lelkészeket a hol és a kik még nem vették használatba ezeket a kitűnő képecskéket, — hogy te­gyenek azokkal kísérletet a vas. iskolai tanítás keretei között. Bizonyosak va­gyunk abban, hogy ezeknek bevezetése ál­tal fokozni fogják a vas. iskolát látogató gyermekek számát, magukra nézve pedig megkönnyebbitik a tanítás nehéz munká­ját. Különösen figyelmébe ajánljuk a Nt. lelkész uraknak és a vas. iskolák vezető­ségeinek azt is, hogy kiadóhivatalunk ezen magyar nyelvű vas. iskolai kis ké­peket sokkal olcsóbban bocsátja a ma­gyar vas. iskolák rendelkezésére, mint a menyibe kerülnek a hasonló ANGOL nyelvű kis képecskék. Ez is egyyel több A lelkész urakat, kik a CSALÁDI KÖR rovatba dolgozatokat, rövid egyh. beszédeket szánnak, — arra kérjük, hogy a beszédeket lássák el pár sornyi elő és utoimával is, hogy igy e rovatnak közleményei teljesen alkalmasok legyenek házi ist. tar­tási czélokra. ME[Nc.i_í' BELLCO. TROY, N.Y. AND 22OBR0ADWAY. N.Y. CITY BELL5

Next

/
Oldalképek
Tartalom