Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-09-01 / 35. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. S nyedén be tudta venni a legtöbb olyan szertartást, a melyet idáig kizárólag pápista szertartásnak ismert el a keresztyén világ. Az angol főpapság egész határozottan és nyíltan a papismus felé hajlik, — mig az alsó papság jobban megőrizte democraticus és protestáns érzelmeit. Mindazonáltal tiszta calvinista hitelvek fenntartásáról az episcopálista egyház falain belől nem lehet szó. Az anglicán egyház Júliusban tartotta volt három évközi nagy zsinatját, melyről az egyik elterjedt londoni egyházi lap a következő tudósítást közli: Mintegy 22 ezer ember vett részt az összes gyűléseken, melyek Londonban a zsinattal kapcsolatban tartottak. London püspöke a zsinat előtt tartott elnöki megnyitójában megemlítette, hogy a mikor az anglikán egyház közeledést mutat a római cath. egyházhoz, — ezzel csak azt akarja igazolni, hogy a pápás egyházban nem minden dolog elvetendő és a prot. egyházban nem minden dolog feltétlenül jó. Majd igy folytatta a püspök: “We are not Protestants. We maintain that the Church of England has never been Protestant. We regard the Reformation as a misfortune. We believe that the sacraments are necessary for our salvation. We believe that our Lord is actually and in very truth present on the altar at the service He Himself instituted. We make our confessions. We pray for the dead. We invoke Our Lady and the saints. All this is true. We pray for the reunion of Christendom. We have profound respect for the Roman Church. But we ourselves cling to our English rite and our Englist customs, believing that the English Church, with its Catholic practice and doctrine, and its evangelical message, has been chosen to play an ever more important part in the divine scheme of salvation.” Magyarul: Mi nem vagyunk protestánsok. Hiszük és valljuk, hogy az anglicán egyház sohasem volt Protestáns. A reformácziot egy szerencsétlen kezdeményezésnek tekintjük. Hisszük és valljuk hogy a sácramentumok szükségesek az idveziiléshez, Hiszük és valljuk hogy az Ur J. Ur. valóban ott van az oltáron annál a szertartásnál, a melyet ő maga szerzett. Mi gyóntatást végzünk. Halottainkért imádkozunk. Szűz Máriát és a szenteket segítségül hívjuk. Mindezeket nem tagadjuk. Imádkozunk a keresztyénség egységéért. Mély tiszteletet érzünk a romai cath. egyház iránt. Mindazonáltal ragaszkodunk az angol egyházi szokásokhoz és szertartásokhoz abban a tudatban, hogy az anglicán egyházra, mely catholikus szertartásokat végez, de evangéliumi szellemben tanít, nagy és fontos hivatás van bízva az isteni üdvtervdben.” Érdekes megemlítenünk, hogy a zsinat bezárásának ünnepélyes ist. tiszteletén tömjént használtak a szertartást végző papok. Ezt az anglicánok a reformáció óta nem tették. Persze nagy vissza tetszést szült az idétlen cselekedet. Érdekes az is, hogy a zsinat zárta után nyilvános processiót is rendeztek a püspökök. A menet élén ezüst kereszttel kezében vezetett egy püspök. A prot. érzelmű egyh. tagok mikor értesültek a processió megtartásáról, szintén szerverkedtek, s egy nagy zászló alatt csoportosultak, mely e feliratot viselte: A pápista hajlamú anglicánok — ellenségei az evangéliumi hitnek. Az egész processio tartás csupos kudarczzal végződöt. Szerk. A gazdagról és a szegény Lázárról. Luk. 16, 19-31. A példázat zsidókról, zsidóknak és zsidó gondolkodás szerint való képeivel és kifejezéseivel tanít a halál utáni életnek arra a nagy igazságára, hogy a földi élet minden egymástól még oly messzirefekvő útja is egy pontban egyesül: a sirgödörben, de azontúl ismét elválik egymástól egy örökkévalóságon át. A túlvilági jelenetben mindkét szereplő megőrizte egyéniségét és képességeit. Az Ábrahámmal való párbeszédben a hajdani gazdag három dolgot kért: 1. érzéki enyhülést, amely nem adatatthatott meg neki; 2. intelmet testvérei számára, — amelyet Isten már rég megadott a Szentirásban (“Mózes és a próféták”); 3. a halottaiból feltámadt Lázár megjelenését, amely hiábavaló volna azoknak, akik a Szentirásnak sem hisznek, mert nem akarnak hinni. E példázat tanúlságát egy hivő lelkész a következő mondásával szemléltette: Amikor a menyországba jutunk, 3 dolgon fogunk csodálkozni, ú. m.: 1. Hogy olyan' sokat nem fogunk ott találni, akikről azt képzeltük, hogy biztosan ott kell legyenek. 2. Hogy sok olyannal találkozunk, akikről nem hittük, hogy oda fognak jutni. Hogy mi magunk oda jutottunk. A sirontúli állapot nem a földi helyzet kiegyenlítésének, hanem az isteni kijelentés világosságával szemben tanúsított magatartásnak a következménye. A zsidó felfogás a túlvilágról nem felel meg a keresztyén hitnek, amely az apostoli levelekben van lefektetve: (II. Kor. 5, 8. 1. Thess. 4, 14-17; I. Kor. 15, 52.) a hitetlenek sorsa pedig Jelenések 20, 11-15-Ben van kijelentve. Milyen alkalmak állanak ajtónk előtt? Isten őrizzen, hogy azon kilépve, egy szegény Lázáron át a pokolba botoljunk! Hát te figyelmedre méltatod-e a Szentirás bizonyságát életedben ? Boldogok, akik az Urban halnak meg, mert meg- nyugosznak az ő fáradtságuktól és az ő cselekedeteik követik őket. Jel. 14, 13. Tíz bélpoklos meggyógyitása. Luk. 17, 11-19. Szemléltessük a jelenetet, amidőn a tiz bélpoklos jó távol — az úttól, megszakgatott ruháikban, csapzott hajukkal sebes tagjaikat mutogatva, szájuk elé kötözött ruháik mögül, rekedt hangon messziről Jézus felé kiabálnak könyöriiletességért, ők, akiknek III. Móz. 13, 45, 46 — szerint csak mások megóvása érdekében azt kellett kiáltaniok: “Tisztátalan, tisztátalan!”. Váljon
