Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1923-05-05 / 18. szám

I AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. •••«-«•<•4 I t MI A HÍR CANADÁBAN? f Husvét. Távol Canadának legalább egy helyén, a békevári vagy amint többen nevezni szeretik, a kiplingi magyar telepen ma is valódi óhazai stílusban ünnepelik a husvét ünnepét. Számos jó magyar cál- vinisla család él ezen a vidéken, akiknek legtöbbjét a haló porában is áldott em­lékezetű Vigváry tanította meg olyan ritka alapossággal az éneklésre, a temp­lom, egyház és Isten szeretésére, egyszó­val a vallásosságra. Bizony, amíg ők él­nek, addig lesz kinek benyitni a temp­lom ajtaját s dicsérni a szent helyen az egeknek Urát. De ha ők elhalnak, akkor az Ur legyen kegyel mes ami lelkűnknek. Canadában más szelek fujdogálnak, me­lyeknek pogány nótáját az itteniek kez­dik elsajátítani. Szegényebbek leszünk akkor nagyon sokkal szegényebbek lelki­ekben s egyebek pedig hej! mit számíta­nak? Semmit. Otthon ülünk majd vasár­nap s a gyermekeink pedig barangolnak szerteszét. De minek is folytassam! Ünnep első napján megláthattuk a bé­kevári magyar Siont a maga valóságá­ban. Sajnos olyan ritkán láthatjuk meg, — rendesen csak nagy ünnepeken vagy egy, egy szép nyári vasárnapon. Télen, ami 5 hónapot jelent, csak egy kisebb számú de nagyobb buzgóságá csoport képezi a gyülekezetei. 206 lélek vett űr- vacsoráját s lehettünk közel 300-an a templomban. Persze még igy is volt hijja jócskán. Kevés család maradt el azon­ban, amely legalább képviselve ne lett volna pl. egy gyermekkel is. Az éneklés felől itt nem kell búsulni. Szakértő van legalább féltuczat, de a rend kedvéért egy s még pedig az újabb időben maga kiváló curátorunk, Szakács Gábor vezeti az éneklést s Béresi Kálmán orgonával kiséri. A gyülekezet szintén otthon van akár melyik régi vagy új énekben. Az igehirdetésről nem szólok, mert mint mél­tatlan de hivatalosszolga, én végezem azt s önmagámról nem szeretek szólni sem­mit. Perselypénzünk Canadában mindig kevés gyűl ($25.) A farmerek évi egy ősz szegben adakoznak s nem szeretik vala­hogy aprózni a dolgot. Node azért ennél jobban is csinálhatnák a dolgot. 25 cen­tet vagy 1 dollárt megérdemelne egy ilyen alkalom. A Ref. Lapját határozottan szeretik, buzgóbb hittestvéreink az egész Canadá­ban, de különösen Békeváron. “Azt né­zem mindig, hogy van-e benne canadai hir,” jegyezte meg előttem egy ismerő­söm. Egy más vallásu misszionárius egy budapesti vallásos lapot osztogat ami felekezetűnknek: miért nem nyújtunk mi meg egy Ref. Lapját őneki cserébe? Ünnep másnapja mint rendesen úgy most is rendkívül mozgalmas volt. Temp­lom után presbiteri gyűlés. Az egyházat félig meddig újjá akarják szervezni tör­vények behozatala által. 20-22 évig a ta­lálgatás és a szokás voltak úgyszólván az egyedüli törvényeink. Most már pon­tosan meg akarnék tudni, hogy hol ál­lunk? A munkát nem lehet elvégezni egy­szerre. Isten Lelke majd megtanít ben­nünket erre is, ha ez is kell. Két keresz­telés zárta be ünneplésünket: Terney Jó­zsef és Nagy István családapák gyerme­keié. Az ilyenkor el ma rad h atatl an mu­latságok és szinelőadás úgy kint a tele­pen, mint bent Kiplingben a késő órák­ban vetették haza a fiatalságot. Hirtelen tavasz. Tél apó elunva magát a hosszú tél miatt kinyújtózkodott bele Márczius hó­napba és Április hónap eleibe, annyira, hogy már, már a kishitűek azt mondo­gatták, hogy nem is lesz nyár sohasem. Április hó 18-én azonban olyan jó meleg nap virradt ránk, hogy a nyár közepébe is odaillett volna. Minthogy ezt megelő­zőleg is fokozatosan javúlt az idő, a ren­geteg hó elolvadt, a vándor madarak rég “megjöttek s erősen készülődik az öreg természet a tavaszhoz. A farmerek kezdnek felhagyni a Califomiába való telepedés beszédével, hanem annál inkább készülődnek a küszöbön levő tavaszi mun­kához. Jó az Isten, és gondot visel fiai­ról, még ha Canadában találja is őket! Kovács János ref. lelkész. PÁLYÁZATI HIRI)KTÉS. A Presbyterian Church fennhatósága alatt levő Farrell, Pa.-i Magyar Reformá­tus Egyház Elöljárósága pályázatot hir­det a lemondás folytán megüresedett lel­kész! állás betöltésére. A lelkész fizetése évi 1500 dollár, mely­ből jelenleg az Egyház 900 dollárt fizet. Lakás és a szokásos stóla. Kötelesége: az Istentiszteletek végzése, a vasárnapi iskola tanítása, a nyári min­dennapos magyar iskola tanítása külön dijazás mellett, és az általános lelkész! teendők végzése. Ének és zeneértés előnyös. A pályázati határidő 1923. Május 26. A megválasztandó lelkész hivatalát 1923 Julius 1-én foglalja el. A pályázatok: Magyar .Reformed Church 1118 N. Darr Ave., Farrell, Pa. címére küldendők. Lakás változtatás. Lapunk clevelandi, O. buzgó képvise­lője, Bazso András hittestvérünk lakást változtatott, a mennyiben régi lakásáról házzal tovább költözött. Uj czime; — 2773 E. 79th str. Ez alkalmat megragadjuk arra, hogy a clevelandi, különösen az Első M. Ref. egyházban levő hittestvéreknek szives figyelmébe ajánljuk, hogy lapunkra elő­fizethetnek, vagy hátrálékaikat befi zet- hetik Bazsó András testvérüknél, ki telj­hatalmú megbízottunk Clevelandban. CRESCENT, O. ÉS VID. Lelkész: Nt. Kozma Mihály. Istenitiszteletek Tartása, május 6-án, reggel 10:30 és délután 3:00 órakor Cres- centen. KIMUTATÁS. A Pittsburghi És Vidéki Református Egyházi és Segélyző Egylet 1923 már­cius havi pénztári forgalmáról. Bevétel: 1. Anyaosztály 179.00 2. Bruceton 22.80 3. Monongahela 36.55 4. Whitsett 37.60 5. Traveskyn 15.60 6. New Castle 13.45 7. Daisytown 20.40 8. Elrama 12.00 9. Glenwood 41.40 10. Duquesne 12.15 11. Studa 12.00 12. Poland 10.20 13. Willock 10.80 Márciusi bevétel 423.95 Márciusi kiadás 255.65 Márciusi maradvány 168.30 Áthozat februárról 944.81 Összes maradvány 1113.11 Áttéve kamatozásra 50..00 Maradvány a csekkszámlán 613.11 Kiadás: Anyaosztály: Zákány Istvánnak 3 h. s. 21.00 Whitsett: Tóth Jánosnak 5 h. s. 35.00 Traveskyn: Iváncza Dánielnek 3 h. s. 21.00 Glenwood: Estu Andrásnak 1 h. s. 7.00 Duquesne: Kovács Károlynak neje után 100.00 Terembér és vegyes 10.50 Központ: Főkönyvelőnek februárra 21.15 Alapszabály angol fordítása 35.00 Rémiás Mihálynak egy tagért 1.00 László Sándornak 1.00 B. Tusay Mihálynak 1.00 Kiss LLajosnak két tagért 2.00 összes március kiadás 255.65 Számadás az első negyedévről. Bevétel: Január 364.35 Február 322.25 Március 423.95 Összesen 1110.55 Á thozat 1922-ről 868.15 Összes bevétel 1978.68 Összes kiadás 865.57 Maradvány 1113.11 Áttéve kamatra 500.00 Marad a csekkszámlán 613.11 Kiadás: Január 370.39 Február 239.53 Március 255.65 Összes kiadás 865.57

Next

/
Oldalképek
Tartalom