Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-27 / 21. szám
f, AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Meleghi, Unbán és Porzsolt lelkészek. A conferenczia ajánlja a gyülekezetek figyelmébe, hoigy rendes egyháztagoknak tekintsék azokat, 16 évtől kezdve, a kiik az alkotmány rendelkezései szerint, rendesen eljárnak templomba, évente legalább egyszer az urasztalához járulnak és a gyülekezet fenntartásához az egyházi gyűlés határozata szerint hozzájárulnak. A Ref. Ohurch kebelébe újabban átjött magyar ref gyülekezetek egyházi elhelyezkedésének ügyében a conferenczia úgy határozott, hogy kerestessenek meg a magyar egyh. megyék elnökei által azon angol Cl'assi- sok, a melyekhez magyar gyülekezetek tartoznak, hogy ezeket bocsássák el a magyar egyh. megyékbe. Elhatároztatott, hogy a Pittslb. egyházkerület megkerestessék arra nézve, hogy engedélyezzen 3 magyar egyházmegyét az egyházkerület területén a jelenben is meglevő egy magyar egyházmegye helyébe illetőleg a mellé még két másat. Ezek mellett a keleti egyh. megye megmaradna a Keleti Egyházkerület kebelében. A conferenczia megbízza ezen ügyben való eljárásra megyar egyh. megye kerületi képviselőit. Elnök Kalassay Sándor rokonszenves és hatásos szép beszédben irányítja a conferenczia összes tagjainak figyelmét a ligonieri magyar ref. árváházra és kéri, hogy az árvaház felszenteltetésének évfordulóján imádságaikban és adományoknyujtásával emlékezzenek meg az egyes gyülekezetek ezen egyetlen magyar szereteti közintézményről. A conferenczia a legmelegebb érdeklődéssel hallgatta az érdemes árvaatya előadását és biztosítani kívánta ötét arról, hogy az általa oly odaado gonddal és oly közmegelégedésre vezetett szereteti intézményt állandóan a hittestvéri segítés központjában kívánja tartani. A conferenczia elhatározta, hogy kéressenek fel a gyülekezetek lelkészei és elöljárói, hogy lehetőleg Jul. 2-án minden magyar ref. templomban árvaházi vasárnapot tartsanak és a befolyó perselypénzt ajánlják fel árváink ügyének segítésére. A hol ez ki vihető, árvaházi gyűjtési kampány is kezdendő meg, hogy ekképen minél szilárdabb alapra helyeztessék a magyar ref. árvaház Ligonierben. Inditványoztatott, hogy az Amerikába érkező főt. Dr. Balthazár püspök, conventi elnök a conferenczia részéről és nevében tiszteletteljesen üdvözöltessék és fontos missiojára a kegyelem szent Istenének áldása kéressék. Az üdvözlet átadásával a conferenczia Kalassay Sándor árvaatyát bízta meg. Csutoros Elek clevelandi lelkész üdvözletét és távolmaradás a feletti sajnálkozásának kifejezését a conf jegyzője tolmácsolta. Több lelkész levélben mentette ki a gyiülésől való elmaradását. A jegyzőkönyv hitelesítésére az elnök Vasváry Ödön pittsburgi és Horváth Sámuel homesteadi lelkészeket kérte fel. Az érdekes és eszméltető conferenczia este 6 órakor Borsos István szép imájával ért véget. Pittsburgh, Pa. Jegyzettet Harsányi Sándor a conferenczia jegyzője. Melegh Gyula fairporti lelkésszé való megválasztatása. JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett a fairporti magyar ref. egyházközség által 1922 Máj. 21 -én tartott egyházi közgyűlésről. Jelen voltak Nt. Borsos István detroiti ref. lelkész, mint a Reformed Ohurch nyugati magyar egyházmegyéjének kiküldöttje, Dr. Fazekas Sándor beszolgá- ló lelkész, Karsay István gondnok, Beregi István jegyző, az egyh. tanács majd nem teljes számban és 76, szavazattal biro egyh. tag. 1.) 1st. tiszt, után, melyet Nt. Borsos István lelkész végzett, Dr. Fazekas Sándor bemutatta a lelkészválasz tás megejtésére az e. m. kiküldöttet. 2. ) Nt. Borsos István üdvözölvén a hithüségéről általa már ismert közgyűlést, a lelkészválaszto egyház- községi közgyűlést megnyitotta. 3. ) Egyh. megyei kiküldött felolvassa a Reformed Church in the U. S. egyházi törvénykönyvének a 70-ik paragraphusát. 4. ) Egyh. megyei kiküldött megkérdezte a gyülekezet előtt a gondnokot, hogy a lelkészválasztó közgyűlés szabályszerűen lett é össze'hiva s miután igen feleletet nyert, — 5. ) egyházmegyei kiküldött fölkérte a fairporti gyülekezet jegyzőjét, hogy neveze meg az egyh. tanács jelöltjét, mire a jegyző Nt. Melegh Gyula lelkész nevét jelentette be. 6. ) Egyh. megyei kiküldött elrendelte a szavazást a lelkészválasztásra s fölkérte az elöljáróságot, hogy nevezze meg a szavazatszedő bizottságot. Kineveztettek Gyüre József, Kiss János, és Szerdi István. A szavazat szedő biz. elnöke Karsay István gondnok. 8. ) Beadatott 76 szavazat, éhből 70 igen, 4 nem, 2 pedig üres volt. 9. ) Nt. Borsos István egyh. megyei kiküldött Nt. Melegh Gyula mckeesporti lelkészt 70 szavazattal meg választott fairporti ref. lelkésznek jelenti ki. 10. ) A gyűlésen jelenlevők kívánsága, hogy a megválasztott lelkész hivatalát Jun. Inén foglalná el és Jun. 4-én, pünkösd szent ünnepén tartaná meg beköszönő beszédét és osztaná ki az úri szent vacsorát. Borsos István ref. lelkész, Karsai István gondnok. Fazekas Sándor, adm. lelkész, Beregi István jegyző. *) A szerencsés választáshoz tiszta szívből gratulálunk. Ilyen egy értelem és egy akarat illik Krisztus igaz tanítványaihoz. Szerk. ******************************************** MEGJELENT. MEGJELENT. CSALÁDI KÖR. (Family Altar) Irta; — Tóth Mihály alphai ref. lelkész. A 94 lapra terjedő, csinos kiállítása kötet tartalmai XII rövid, de igen szép egyházi beszédet, a hozzájok tartozó elő és utóimával. Kiadja a Prezsb. egyház Publication Board]a. — Ára; — 60 cent. MEGRENDELHETŐ A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. ******************************************* ********