Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-02-11 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 15 Mint illetékes helyről értesülünk.- Nt. Borsos István detroiti ref. lel­kész ur, — ki több mint tiz év óta szolgálta meg nem lankadó hévvel a detroiti nagy gyülekezetét, — bead­ta ez egyház lelkészi állásáról való lemondását és kérte a felettes ható­ságot arra, hogy úgy a megüresedett lelkészi állás betöltéséről, mint az ő saját sorsa felől intézkedjék. Reméljük a buzgó lelkipásztor mi­hamarabb megtalálja ismét az isteni Gondviselés által számára kijelölt munkaiért. ♦ ♦ ♦ ♦ A VERHOVAY EGYLET KÖRÉBŐL. A Felügyelő Bizottság gyűlést tart. Február 14-én és a következő napokon a Verhovay Segélyegylet felügyelő bizott­sága Hazletonban, Pa. gyűlést tart. Nagyfontosságu kérdések kerülnek majd elintézés alá. A rendkívüli konvenció tárgyában beér­kezett szavazatokból meg fogják állapíta­ni e felügyelő bizottság tagjai, hogy a Ver hovay Segély Egylet tagsága kiván-e kon­venciót, vagy sem. Tárgyalásra kerül majd a new york ál­lami fiókok régen vajúdó ügye is, mert tulajdonképen a New York állami fiókok miatt kellett a korszerinti fizetést behozni, nehogy elveszítse a Verhovay Segélyegy­let ezt a tizenegy fiókot. A felügyelő bizottság ezenkívül az ösz- szes közérdekű és fontos ügyeket meg fogja tárgyalni a gyűlésen és a Verhovay Segély egylet tagságát majd a sajtó ut­ján fogja az egylet vezetősége a történ- ■ ékről értesíteni. ELHALAZTOTT RENDKÍVÜLI CON- \ ENCZIO. A clevelandi nagybizottság által ez év Febr. havának 14-ik napjára meghirdetett cs Pittsburghban megtartatni szándékolt rendkívüli Verhovay Convenczio, — mint bennünket értesítenek,—NEM LESZ meg­tartva. A bizottság felkéri az osztályok de legátusait, hogy ne készüljenek a gyűlés­re, mert igen valószínűnek látszik, hogy maga a főtisztikar fogja a közel jövőben a referendum szavazás eredményéből kifo­lyólag elrendelni a nagy gyűlés megtartá­sai. REFORMÁTUS EGYHÁZAK ÉS EGYLETEK KALAUZA. BEAVER FALLSI REF. EGYHÁZ. Lelkész: — Nt. Dézsy G. Károly. Postacím: R. D. 2. New Brighton, Pa. Ittenitisztelet minden vasárnap d. e. ll:30-kor. Főgondnok Demeter József, al- gondnok Kaszonyi Mihály, jegyző Fegdes Miklós, pénztámok Becze Lajos, Ellenőr Homyák Mihály, prezsbiterek Akácsos Sámuel, Kovács Ferencz, Lakatos Mihály, Németh András, Sándor Albert, Sándor József, Szanyi János, Pótprezsbiter Petro- hay János, Egyházfi Csobády János. NEW LASTLEI REF. LEÁNYEGYHÁZ. Lelkész: Nt. Dézsy G. Károly. Postacím: R. D. 2. new Brighton, Pa. Istentisztelet minden vasárnap d. u. 2. órakor. Gondnok Kocs Ferencz, pénztár­nok Pálhegyi Dénes, jegyző Mózes Dénes, prezsbiterek Kecskés Mihály, Kocs Lajos, Kovács Sándor, Mózes János, Lehotay András, Kerestély György, Győri István. Bridgeporti Első Magyar Ref. Egyház. Lelkész: Nt. Ludman Sándor. Főgondnok ifjú Köteles István, Gond­nok id. Tóth József, pénztárnok Kozma Mihály, jegyző Farkas János, presbyte- rek: Róth Mihály, Bódi István, id. Hör- csik István, id. Gáli József, Gáli B. József, Rertók Mihály, Rácz Dániel, Gönczi Bá­lint, Nyilas János, Bodnár András, Ko­vács Péter, Czikay Ambrus, Szenczy Zsig- mond, Veres János, Szabó András, Szil- vássy József, Szallay János, Szegedy K. János, Dobi János, Ungváry Imre, Keny- hcrcz Gábor, Horváth József, Egyházfiak: ifjú Szabó Lajos, Kazup Antal, Szegedy K. Gyula, Ráski József, ifjabb Köteles István, Bodnár György. A HOMESTEAD ÉS VXD. REF. EGYHÁZ. Lelkész: Nt. Harsányi Sándor. Főgondnok Ifj. Lengyel István, — al- gondnok Id. Lengyel István, pénztárnok Sega András, — egyh. jegyző és temető­gondnok. B. Nagy István, énekvezér Cza- koczy Imre, prezsbiterek: — Matyi And­rás, — Galyas József, Kun Bertalan, B. Nagy János, Kun Károly, Hornyák Mihály Ifj. Tóth János, Csizmadia János, Bili Sándor, — Kolysza Bertalan, Géczy József Kovács Károly, Bállá János, Bencze Já­nos, — Kulhanek János, Somogyi György, Lengyel Sándor, Ligeti Sámuel és Ifj. Bulyko János. Számvizsg. biz. tagjai 1922- re: — Ifj. Tóth János, Kovács János és Kolysza Bertalan. Homectead é* Vidéke Magyar Ref. B. » ét. Egyházi egylet. Alakult 1904 január hó 81-én, Diszelnök: — Ntiszt. Dr. Harsányi Sándor Elnök Kovács János, — alelnök Matyi András,— pénztárnok Rigó János,— jegy­ző Kis^ József, — titkár Géczy Dániel,— ellenőrök Ruszkay Lajos és Kalán Péter, beteglátogatók Román Lajos, — Pocs György, — Rubincsák István és Molnár Mihály. Számvizsgálok Ifj. Román Lajos Fodor János és Id. Román Lajos. Zászló­tartók If j. Legyei István és Kovács Károly A UNIONTOWN, Pa. és körny ref. egykáa Lelkész: -— Nt. Harsányi Andor: — la­kás 229 W. Berkley str. Telefon:—1237 M. 1st. tisztelet minden vasárnap d. a. fél 11 órakor az egyház újonnan vásárolt szép templomjában a régi depó mellett. Főgondnok Novák János, — algondnok Zeher István, — pénztárnok Németh Jó­zsef, — jegyző Tiszt. Harsányi Andor.— kollectorok Leisenring No. 1, Czomba Jó­zsef, Leisenring No. 2. Hollo János, —■ I,eisenring No. 3 Pallai György. Revere: Kenyherez István. New York Harlemi Presbiterien Refor­mátus Egyház 233 East 116-dik Utca. 464 E. 116th St. Istenitiszteletek délelőtt 10 és délután 4 órakor. Lelkész Nt. Harsány! László THE JAKAB CO. Magyar Temetés - Rendező Szükség esetén megnyugvás«*! fordulhat hozzá. Cleveland, 0. 8923 Buckeye Road. KÖLOXOlAÍpj ga || Pu Szüntesse meg § & fájdalmait I p ! ««»USP.tOlf l Üli «9%ALCOHOll 'Sfl Íítt Dörzsöléssel. ; Rheumatíkus | ■; | Neuralgia. Bénaság, j Kificamítás, ! Megfeszített 1 Izmok, fi Fogfájás, I Ml 1 Fejfájás, Megfázás. !, m Követelje a lisl n “HORGONY” «ságljl! védjegyet. TEMPLOMI FELSZERELÉS és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m. urasztali sz. edé­nyek, perselykosárkák, énekrendtáblék, szószékek, biblia olvasó díványok, u- rasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, mely­ben mindenről van fénykép. Ingyen költségvetéssel szolgálunk temp lomi bútorzatra és berendezésre. W. & E. SCHMIDT CO. 303 Third Str. MILWAUKEE. WISC. MAGYAR GŐZFÜRDŐ (Turkish Bath) 547 Fifth Ave. McKeesport, Pa. Gőz s villanyos gyógyfürdők, kéne« fürdők és különféle herba fürdőinkkel gyógyítunk rheuma, csuz. köszvény, gyomor és hátfájást, ideges bántalma- kat és elgyengült izmokat. Külön gyógy- és kádfürdő osztály nők részére/ A magyarság támogatását kéri: Halász János tulajdonos­HAZAUTAZÁSI PÉNZKÜLDÉSI ügyekben forduljanak tanácsért és felvilágosításért a budapesti NEMZETI HITEL INTÉZET R. T. amerikai megbízottjához OLASZ A. FERENCZ úrhoz. CZIM: OCEANIA CO. 306 East 13th str. NEW YORK CITY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom