Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-30 / 52. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 ISTENTISZTELET A HAMBURGI MAGYAR KIVÁNDORLÓ MISSIÓNÁL. Észak őszi köde kisért a hatalmas kikötő-város háztömkelegében, amint tova száguldott velem a Stoodt bahn villanyosa. Körülöttem uagyanez égtáj tipikus emberei: nagyok és hidegek. A nagy távolságok ittsem szokatlanok; és nekem, aki a kikötőbe igyekeztem, a lassan ballagó és a nagy teherkocsik járásától befolyásolt, villanyosra is át ellett szállanom. A hidák, csatornák világáte jutottunk lassan; és a nagy homályba, mely körülvett, a vas és acél alkatrészek szögletes hálózata is egyhangúan szürkült belé. Az Elba-hidak vas ivei fontak össze itt egész különböző világokat; fekete gőz és villanyos daruk néztek be a színtelen vízbe. Körülöttük mindenütt a ládák és csomagok induló és érkező tömkelegé az örök anyagváltozást szemléltette. A nagy szürkeséget csak a hosszan elnyúló kikötők hajlékában pihenő, vagy szorgalmasan közlekedő gőzbárkák, hajók színesítették, tarka; fekete fehér vörös alkatrészeikkel. Bodor fehér füstöteregetve, ők hozták — és vitték vidáman az, életet, az ősszi reggelben a mögéjük rkasz- tott uszályok sorával. És az egész mozgotója az ember a gépek, vasak és a viz hideg világában maga is elveszti puha ives formált, s az valóságos éles szögletekből áll; ez a kikötő embere. Kék, szögletes sapkájától kezdve, le hatalmas vállai egeszen csizmája sarkáig csupa egyenes vonal, csupa szöglet. Ez idegen világban kétkedve néztem körűi, hogy vájjon megtalálom é azokat, a kiket keresek? az uj élet, uj haza felé igyekvő véreimet, az én magyar testvéreimet ?! Egy pavillonos épület csoport homlok faláról azonban csakhamar a Hamburg-American Line felirása fénylik elém és én ismerettségen révén benn vagyok a különben elzárt kivándorlók világában, benn az előtt a hajlék előtt, a melyet a németek buzgósága, egyházias érzülete Isten dicsőítésére s a küzdő emberi lélek felemelésére, megvigasztaltatására épitetett e helyen is. Oh mert épen itt van a Jegnagyobb szüksége az aggodalommal telitett léleknek arra, hogy az isteni kegyelemnek kiapadhatlan kutforrásából merítsen magának üdítő italt. A pavillonos, szép tempóimból azonban még idegen ének accordjai hallatszanak ki. Az öreg németh lutheránus pap ünnepli gyülekezetével együtt, a reformá- czio emlékünnepét... A hátsó sorok mögött egy rokonszenves fiatal magyar pap sugár alakja tűnik elém, a mint figyeli, nézi... jönnek é az ő magyar hittestvérei ide a templomba? És csakugyan! Rövid idő múlva kicserélődik a templomi hallgatóság képe. Gyülekeznek a magyarok. Majd a fiatal pap a padsorok elé lép: csillogó, beszédes szemeiből a mély hit őszintesége sugárzik ki, — meleg beszédéből szent hivatásának, lelkipásztori tisztének buzgó érzése tündöklik felénk. Melyik éneket vegyük elő, — kedves magyar véreim? — kezdi az úr szolgája az ő funkczióját. Csakhamar megzendúl a hívek ajkán az örök szép 42-ik zsoltár dallama: Mint a szép hives patakra! Aztán következik a minden részletében alkalom szerű igehirdetés, a gondolatokban gazdag szép predi- káczio, mely telve van biztatássá, erő nyújtással azok részére, kiket az élet összetört, vagy kikkel a sors, úgy tetszik, mintha talán mostohán bánt volna el. Rámutat a derék ifjú lelkipásztor az isteni kegyel em elfogyhat- lanságára, az isteni gondviselés bölcsességére, melynek utai sokszor homályosak, tanácsai érthetlenek előttünk, de a melyek mégis mindenkor és mindenekben azoknak javát szolgálják, kiknek van hitök és bizodal- muk egy gondviselő jó Istenben, ki nekünk szerető menyei édes Atyánk az Ur J. Kr. ban! A predikaczió közben is folyton érkező magyar hallgatóságnak minden egyes tagja vissza folytott, lé- lekzettel hallgatja az ifjú pap lelkes szent beszédjét. A megnyugvás beköltözik a szivekbe, a meghatottság egy-egy könycseppben tör elő a lelkek mélyéből. A meghatottság önkéntes megnyilatkozásaként a pap imája után egy 68 éves, törpe, meghajlott vállú buzgó erdélyi magyar ember szive mélyéből fakadó imába kezd, melyet az egész gyülekezet meghatottan lebegett utánna. Ezután egy másik megható jelenet következett, melynek közepette megvalósulni látszott előttünk isteni mesterünk látomása: Lészen egy alkol és egy pásztor! A fiatal lelkipásztor igy szollott: úgy veszem észre, hogy vannak itt sokan nemcsak reformátusok, hanem más vallású magyar testvéreink is. Mivel pedig ők nem ismerhetik a mi énekeinket: vegyék elő ők az ő saját énekes könyvüket, s Isten szent nevének dicsőítésére énekeljenek el egy szép templomi éneket. Ez is megtörtént s bizony mondom mindenkinek, — a szeretet szent Istenének kedve telt és gyönyörűsége volt ebben az egyszerű, de igaz szívvel végzett szolgálat ban. Az ist. tiszt, után a templomból néma csendben eloszló magyarok magatartása, s részben a lelkész köré igyekvő embergyürű látványa, meg a mit még előbb kellett volna megemlítenem: az úri szent vacsorában résztvevők csoportja: mind mind mélyen meghatottak bennünket, s bizonyságot tettek arról, hogy az idegenben bizonytalanul járó nyáj itt rátalált a maga hiv pásztorára! E nemes, szép missiót nemrég indította meg a németországi tanulmány utján levő derék magyar lelkész: Tiszt. Szabó Béla ur. Az ő érdeme, hogy a Hamburgban sokszor hetekig rostokió magyar kivándorlók részére van egy gyülekező hely, hol naponta Összejöhetnek ist. tiszt, tartásra, biblia olvasásra és nemes időtöltésre. Itt e missió falai között a németül nem beszélő magyaroknak sok ügyes bajos dolgát intézi el önzetlenül és mindég előnyösen a derék ifjú lelkipásztor, ki minden egyébb szolgálatai mellett még vallásos iratokkal, Biblia részekkel, emléklapokkal is ellátja az uj Hazába induli magyarokat. Bizony ez a missio megérdemli, hogy érette a távolban lakó hittestvérek imád kozzanak, és róla adományaikkal is megemlékezzenek. Erős magyar mustármag fogant meg a hamburgi kikötő földjében. Bízunk az isteni kegyelmes gottdvise-
