Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-09 / 49. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3« ^ í Ufóhang a McKeesporti nagy perhez, | ;k ********************************-************ A mckeesporti egyházi per történetének megírásánál, az utolsó közleményben jeleztem, hogy az Aug. 12-én kiadott bírói Ítélet ellen joga volt a felperesnek az ítélet ellen kifogásokat jelenteni be s hogy ezeket a kifogásokat annak idején be is jelentették. Ugyanabban a czikkben megmondottam, hogy a Court ezeket a kifogásokat el fogja utasítani éppen úgy, amint elutasította őket az alapkeresettel, mert hiszen sem a támadásban, sem a kifogásokban, nem volt az igazságnak még csak árnyéka sem. Amit előre megmondottam: az immár bekövetkezett. A Court letárgyalta a kifogásokat is és egytűl- egyig elutasította azokat. Hogy a valótlanságok és ferdítések tömkelegébe keveredett támadás mily kétségbeesett erővel és eszközökkel igyekezett a Courtot az Ítélet megváltoztatására bimi, semmi sem mutatja jobban, mint az a körülmény, hegy a kifogások gerinezét az egyház charterében foglalt “inseparable connection” kifejezésbe való kapaszkodás képezi. Ez volt az utolsó és a legtöbb reménynyel biztató állítás, hogy t. i. az egyház nem csat- lakozhatik a Reformed Church-höz, mert charterje szerint “elválaszthatatlan összeköttetésben” áll a hazai egyházzal. Mily végtelenül szomorú valóság az, hogy lelkiismeretlen agitátorok, a gyűlölködés szellemétől valósággal elvakitva, belehajszolnak egy csomó embert a perlekedésbe, kidobatnak velők keservesen megdolgozott pénzükből egy nagy csomót, felforgatják egy gyülekezet belső békéjét, és amikor sikerült őket nyakig belevinni a sárba: akkor a legfőbb mentő eszköz és legnagyobb érv az a képtelen állítás, hogy a charter szerint az egyház örök időkre hozzá van kötve a hazai egyházhoz és ezen a köteléken kívül semmi féle más viszonylatba nem léphet. (E szerint tehát független sem lehetne az egyház? Szerk?) Az mellékes, hogy a hazai egyház egyszerűen tönkre ment, az is mellékes, hogy ennek az uj viszonylatnak fölvétele a hazai egyház óhajtása volt és hogy azt a gyülekezet és hazai egyház közös megállapodása előzte meg, melynek értelmében a hazai egyház szabályszerűen el is bocsátotta a gyülekezetét, — mondom, mindez mellékes a kétségbeesett vád szemei élőt. Ők a charter szavaiba kapaszkodva egyszerűen azt akarták kimondatni a Courttal, hogy a hazai egyház tartozik ezt a köteléket fenntartani, akár tudja, akár nem, akár tetszik neki, akár nem, akár akarja azt a gyülekezet, akár nem: mert a charter szerint a gyülekezet s hazai egyház között örök időkre elválaszthatatlan, tehát soha meg nem szüntethető kötelék áll fennt. Vajon mit gondol Sebestyén lelkésztársam, hogy ha ezeknek a szegény elámított mckeesporti embereknek előre megmondotta volna, hogy a végén majd ez lesz a legfőbb ütőkártya és legnagyobb érv: vajon engedték volna-é magukat orruknál fogva vezettetni? Miután a kifogások gerinezét különösen az ügyvédek szóbeli előterjesztéseiben ez a képtelen állítás képezte: ehhez képest a kifogásokat elutasító bírói végzés is majdnem kizárólag ezzel foglalkozik. Ez a végzés három és fél gépírásos oldalra terjed és az egész irat, két és fél sor hijján, ezt a kézen fekvő igazságot magyarázza meg Sebestyén lelkésznek és bölcs ügyvédeinek. A többi kifogások az említett két és fél sorban vannak nagyon röviden és nagyon velősen elintézve. És vajon hogy lesz tovább? Az újból elutasított feleknek jogukban áll a Supreme Courthoz menni. Bizonyos dolog, hogy megint csak elutasításra találnak; de ez a joguk kétségtelenül fentáll. A józan esz azt mondaná, hogy elégedjenek meg a kétszeri intéssel — és azért mégis megtörténhetik, hogy az ügy a Supreme Courtra kerül. A szenvedélyesség, az elvakultság, az agitátorok ügyeskedése, azután a magyar temperaturában benne levő ‘csak azért se!” könyen eredményezheti a további fellebbezést. Természetesen, ez bennünket nem izgat, de mint curiosumot, érdeklődéssel kisérjük figyelemmel. A Court újabb végzését a múlt vasárnap tartott presbiteri gyűlésen jelentettem be hivatalosan, amikor is nemcsak az egyháztanácsosok voltak jelen, hanem az egyháztagok közül is számosán jelentek meg. A bejelentéssel kapcsolatban azt javasoltam, hogy az egyháztanács adjon ki egy felhívást a mi disszidens testvéreinkhez, amelyben szólítsa föl őket a testvérháboru befejezésére. E javaslat megtételében nem az egyház jövője miatti aggodalom vezetett, hanem tisztán és kizárólag a Krisztusi szeretet. Az egyháztanács nem fogadta el a javaslatot. Számosán szólották hozzá az egyháztagok közül is, és csaknem mindnyájan abban az értelemben, hogy egy ilyen fölhívás kibocsátását félremagyaráznák és különösen a bujtogatók úgy ért elmeznék, mintha mi félelmünkben könyörögni akarnánk. Ha valaki ama testvéreink közül megbánta a cselekedetét, belátta tévedését és annak bizonyságát is szolgáltatja: ám jöjjön, a bocsánat készen áll számára. A kevélyekre és fondor- kodőkra azonban semmi szüksége sincs az egyháznak. A Court emez újabb határozatát azonban örömmel és megnyugvással fogadta az egyháztanács és fogadtuk mindnyájan. A jövő iránt teljes bizalommal viseltetünk. Egyházi életünk a lehető legszebben folyik. Mindenkinek lelkét a szeretet, béke és testvériség lengi át és kicsinyek és nagyok, férfiak és nők fokozott buzgalommal munkálkodnak az egyház kebelében Isten országának terjesztésén. A magam részéről arra kérem az én testvéreimet, hogy ezt a szeretetet őrizzék meg és tartsák meg maguk között. Legyenek egymás iránt mindig jó indulattal s ha akaratlanul is vétenének talán egymás ellen: sohasem a haragnak, hanem a szeretetnek és bocsánatnak leikével intézzék el azt. A többi testvéreikkel szemben pedig tartsák mindig szemeik előtt a Jézus tanítását: “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jól tegyetek azokkal, akik titeteket gyűlölnek: és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak.” (Máté 5:44.) “Mert ez a Törvény és a Próféták.” McKeesport, Pa. Melegh Gyula ref. lelkész.
