Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-09-16 / 37. szám

8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. hogy pogány nőkkel házasodjanak össze. A papság elöljárt a kötelességmulasztás terén. Ekkor állott elő Malakiás,' akinek könyve befejezi az ószövetség köny­veit. Malakíás rámutatott arra, hogy a zsidó nép ugya nazt miveii, amit apáik olyan sokszor elkövettek és sürgette őket, hogy térjenek vissza a régi, kipróbált ösvényre. Kemény szavakkal dorgálta azokat, akik az Isten házával nem törődtek s kijelentette, hogy az Is­tent lopják meg azok, akik nem adják meg az Isten házának azt, amit a törvény értelmében meg kell ad- niok. Rámutat, Hogy aki azt a kötelességet teljesiti, tulajdonképen önmagával tesz jót, mert Isten gazda­gon megjutalmazza. Ostorozta őket szavaival azért a közszájon forgó hiedelemért, hogy nem is érdemes is­tenfélőnek lenni s hogy a gonosz, istentelen életet élő gazdagok sorsát és útját irigyelni kell a szegényebbek­nek. Komoly szavakkal kijelentette a próféta, hogy Isten nem feledkezik meg azokról, akik hozzá hivek maradtak, bármilyen kevesen, bármilyen szegények legyenek is. Nevök örökké föl van irva az emlékezet könyvében. 1. ) Malakiás tanitásának legfőbb tanulsága, hogy Isten nem feledkezik meg azokról, akik hűségesek ma­radtak hozzá. Észre kell vennünk, hogy bár a próféta szavai kemények voltak, mégsem az volt a szándéka, hogy elrettentse a bűnös embereket Istentől s a köny­vében megörökített beszéd végén megbiztatja, remény kedésre készteti hallgatóit az Ur Ígéreteinek elsorolá­sával. Malakiás ebben is igazi prófétának bizonyult, aki tanult egyes nagy elődeinek ballépéseiből, túlzásai­ból s vigyázott arra, hogy atnikor az Ur nevét hirdeti, ő maga el ne kövesse a szeretetlenség, a ridegség, a túlságos szigorúság hibáját, aminek inkább rossz, mint jó eredménye szokott lenni. Vigyázzunk mi is, hogy amikor a bűnt korholjuk valakiben, ugyanakkor el ne zárjuk az illető testvérünk előtt az Istenhez közeledés htját. Szeretettel, békével, megértő lélekkel mindig nagyobb eredményeket tudunk elérni. 2. ) Az Isten házának támogatása az ószövetségben különösen fontos kötelessége volt minden zsidónak. S amikor a nép romlani kezdett, ez föltétlenül az Isten 'házának elhanyagolásával kezdődött. Ma is épen igy van. Az az egyes ember, vagy az a gyülekezet, amely kezd inogni az Isten iránti hűségben, legelőször a temp lomból kezd elmaradozni. Ha valami bántja az ilyen in­gadozó embert, haragját legelőször a templomon tölti ki, különösen itt Amerikában, ahol a lélek kényszerén kívül semmi sem kényszeríti az embert az Isten házá­nak támogatására. Ha alaposan szemügyre veszünk egy templomot, egész környékével együtt, a mi magyar egyházainkban is, majdnem minden esetben találó íté­letet tudunk mondani annak a templomnak népéről, hogy szereti-e, támogatja-e az egyházát s munkálko­dik-e érte, vagy pedig nem ? Úgy is mint keresztyének­nek, úgyis mint a magunk egyháza tagjainak, gondunk legyen reá, hogy egyházunkat támogassuk, de ugya­nakkor ne elégedjünk meg a puszta anyagi segítséggel, hanem legyünk ott mindenkor, amikor a munkánkra is szükség van, amint ott volt Jeruzsálem népének apraja nagyja, amikor Nehémiás vezetése mellett a város falait felépítették, vagy amint ott voltak mun­kájukkal a mi elődeink, itt Amerikában is, amikor templomépitésről vagy fenntartásról, vagy szépítésről volt szó. 3.) Milyen szép s mennyire a bűnös ember szivé­hez szól, hogy Isten az ószövetséget egy ilyen prófétá­nak könyvével fejezi be, aki mindenefölött az Isten sze- retetét és végtelen irgalmát hangoztatja! Malakiás sza vainak vezérgondolata az, hogy aki hűséges az Isten­hez, az megnyeri a maga jutalmát, arról az Ur soha !el nem feledkezik. Az ószövetség folyamán sok hűsé­ges ember élt. Sok jó, de egyúttal sok gonosz emberről Is olvasunk az ószövetség könyveiben, amelyeket Ma lakiás könyve zár be. Amint átfordítunk az Újszövet­ség lapjaira, hogy olvassuk a leghívebb testvérnek, a legszeretőbb pásztornak, Jézusnak történetét, önkén­telenül is meglátjuk a két nagy bibliai rész között a kapcsolatot, az összekötő hidat, amely nem más, mint az Ur örök szeretete, örök irgalma, amely változatlanul ragyog az ó és újszövetség gyermekei fölött egyaránt. Ezen vasárnapi iskolai leckét kidolgozta: Vasváry Ödön pittsburghi lelkész. Tegyük kitűzött czélunkká azt, hogy a REFORMÁ­TUSOK LAPJÁNAK minden lelkipásztor legyen mun­katársa, — minden előjáro, minden gyülekezeti tag pe- -Jig előfizetője. JÁR ÖNNEK MÁR A MI SZÉP REFORMÁTUS LAPUNK? ROTH JÓZSEF ÉS FIA BANKHÁZA 39 éve szolgálja a magyarságot becsülettel. 401 Jerome Street. McKeesport, Pa. A legszigorúbb állami felügyelet alatt. Pénzküldés a naponkénti árfolyamon. Hajó jegyekeladása. Közjegyzői iroda. Mindenféle hazai és amerikai jogi ügyek pontoe és lel­kiismeretes intézése. A Roth Bankhoz mindenki a legteljesebb bizalommal fordulhat! ******************************************** * * ! SiuHüdntut I ■ ^ * Vasárnapi Iskolai Énekek * { Gyűjteménye. % I A rég várt vasárnapi iskolai éne- $ T kés könyv végre megjelent, és díszes * í vaszonkötésben kapható: * % A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. * * Ára postaköltséggel 55 cent. * * Ezen uj énekeskönyv Magyaror- $ I nzágon lett nyomatva, __ de itt A- | I nierikában lett beköttetve. * * Tartalmazza az énekeknek nem- I £ csak a szövegét, hanem teljes dalia- % I mát is. Ára postai küldéssel 55 cent. «!< ********************************************

Next

/
Oldalképek
Tartalom