Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-09-16 / 37. szám

4

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

az én egyháztagjaim között izgat. Meg is lepett, amikor hozzám jönni láttam, de nem szóltam semmit. Nekem még mindig volt reményem, hogy a szakadást meg lehet előzni. Én is elővettem minden erőmet, hogy a mi felfogásunk helyességéről meggyőzzem őt. Minden elképzelhető érvef felsorakoztattam. Abból a felfogásomból sem csináltam titkot, hogy őt a személyeskedés vezeti. Természetesen, ez ellen tiltakozott s bár nem föltétlenül meggyőzetve, de ezen a délután én tőlem azzal a kijelentéssel vált el, hogy: lia igy áll a dolog, most már ő fogja Duquesneben ajánlani a Tiffini Egyez meny elfogadását.

Úgy tudom, hogy ezt nem cselekedte meg, de hát ehhez nekem semmi közöm nincs. Ahhoz ellenben már igenis van, hogy ettől az időtől kezdve (1921 Deczem- ber) teljes erővel reá vetette magát az én gyülekezetemre és itt oly féktelen izgatást müveit, amilyenhez hasonlót egyetlen egyházunk története sem mutat föl.

Isten és ember előtt mondom és állítom, hogy McKeesportnak soha nem kellett volna elszenvednie ezt a tenger keserűséget, ha ő nincs. Amikor már legjavában lángoltak a szenvedélyek, ez év márczius havában: azokban a felizgatott, pokoli munkával fölkorbácsolt emberekben, még azokban is megmaradt a mérsékletnek valamilyen nyoma. Márczius 26-án még ezek a fölizgatott emberek is készek voltak arra, hogy keressünk valamelyes békés kibontakozást és ezen a gyűlésen meg is állapodtunk egy közös bizottságban, amelynek ez lett volna a föladata. Sebestyén lelkész volt iaz, aki ezt az utolsó békés kísérletet (megakadályozta. Az ellenzék vezetői az ő tanácsára léptek vissza a tárgyalástól és az ó' sugallata volt az, hogy tartsanak gyűlést és dobják ki a lelkészt az egyház köréből, ő küldött ide -egy másik lelkészt, ő volt az, akinek gonosz lelke nem nézett sem Istent, sem embert, sem tisztességet, sem hálát, aki nem törődött egy virágzó gyülekezetnek megrontásával és ördögön-poklon keresztül arra törekedett, hogy ezeknek a szegény, megvakitott embereknek a költségén a törvényszék elébe kerüljön az ügy.

Szent hitem és meggyőződésem, hogy Sebestyén lelkésztársam lelkében ez volt a végső, tudatos czél, a törvényszéki tárgyalás.

A Reformed Churchöt már régebben megfenyegette és bejelentette, hogy megfogja semmisittetni az egész csatlakozási akciót. Hogy az ő “erős hite” fogja megcselekedni azt, hogy ez az “ördög müve” semmivé válj on.

Ez a czél pedig nem lett volna elérve azzal, hogy ha a csatlakozási akció csak McKeesporton semmisül meg. Ehhez törvényszéki Ítéletre volt szükség, amely megállapítsa, hogy ezeknek az egyházaknak még csak joguk sincs a Reformed Churchhöz leendő csatlakozásra, mert a Reformed Church nem református egyház.

Törvényszéki Ítélethez pedig csak tárgyalás utján lehet jutni. A tárgyaláshoz viszont, felekre van szükség. Jó bolondokra, akik a sült gesztenyét a saját költségükön kikaparják, ügyelni kellett, nehogy valamiképen békés kiegyezésre kerüljön McKeesporton a sor. Meg kellett akadályozni még csak a kísérletet is, amely erre irányulna.

Jól tudta- pedig, mert hiszen tudnia kellett, hogy a tanács, amelyet ad, törvénytelen és hogy nincs a világnak olyan bírója, amely az ügynek ezt a részét, a lelkész “elmozdítására” vonatkozó részét, ezen a módon ítéletével szentesítse. Ámde az mellékes, hogy én McKeesporton vagyok-é vagy nem: a fődolog'az, hogy a bíróság elvi szempontból mondja ki, hogy a mckees- porti egyház csatlakozása érvénytelen, amely esetben természetszerűleg érvénytelen a többi egyházak csatlakozása is. Az öt napon keresztül tartó tárgyalás kilen cz-tized részét ezek az elvi vitatások tették ki.

Mondom és állítom, hogy Rév. Sebestyén kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a lelkész ‘‘elmozdítására” vonatkozó tanácsa törvénytelen. Egyenesen tiszteletlenség volna véle szemben, ha azt tennénk föl, hogy ezt nem tudta. Kitűnik ez azonban egyébből is.

Az amerikai per-rendtartás szerint, amikor a biró meghozta a maga Ítéletét, a feleknek joguk van ahhoz, hogy az ítélet ellen “kifogásokat” jelentsenek be. Nos, az adott esetben a biró meghozta az ítéletet s abban a többek közt megállapítja azt is, hogy a lelkész “elmozdítása” törvénytelen, tehát semmis.

Természetes dolog, Hogy Sebestyén lelkésztársam élt a törvény által biztosított jogával és bejelentette a kifogásait. Az ítélet nyolcz pontja közül hatot kifogásolt, de egy árva szót sem szólt az ítélet ama megállapítása ellen, hogy a lelkész “elmozdítása” törvénytelen volt. Elismerte tehát ennek törvénytelenségét.

Teljes tisztelettel kérdezem: ha az Ítélet eme része ellen csak a leghalványabb kifogást is lehetett volna emelni: vajon nem tette volna-é azt meg Rév. Sebestyén? Ha akkor, amikor ezt a végzetes tanácsot adta a mckeesporti atyafiaknak, csak egy parányi gondolata is lett volna, amivel ezt az eljárást menteni lehet: kérdem, vajon nem igyekezett volna-é érvényesíteni azt a kifogások között? Bizonnyára igen.

De nem szólt egy szót sem, mert nem volt sem most, sem kezdetben egy fél gondolata sem olyan, amivel ezt a tanácsot és eljárást igazolni vagy védeni lehetett volna.

Jól tudta tehát, hogy ez a tanács egy perczig sem állj a meg a helyét és lelkiismeretlen módon mégis megtette azt, csakhogy belehajszolja a mckeesportiakat a pör megindításába. Mert neki pör és tárgyalás kellett akármilyen utón. Törvényszéki tárgyalás, amelytől elvi jelentőségű döntést remélt.

Ezért kellett megakadályozni minden békés kísérletet. Ezért kellett, ha másként nem lehetett, tudatosan félrevezetni a mckeesporti atyafiakat, akik nem voltak egyebek, mint elvakitott eszközök a Sebestyén kezében egy magasabb czél elérésére. Majd később elmondom, hogy milyen eszközökkel történt ez az elva- kitás és bujtogatás.

A czél nem sikerült és most már másik veszély állott elő.