Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-08-05 / 31. szám

4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. épen gyülekezeteink javára ajánljuk a Reformed Churehhöz való csatlakozást. Teljes a reményem, hogy az amerikai bíróság rövid idő alatt megnyitja a gyüle­kezet előtt a templomot s hogy azok, akik egyentelen- ségben vannak, újra egységbe fognak a gyülekezet többségével lépni. Csak arra kérem önöket, hogy ak­kor a visszatérőket ne gúnnyal és szemrehányással, ha­nem szeretettel és békességgel fogadják.” A püspök atyailag intő, komoly szavait mély meg- ihletődéssel fogadta a gyülekezet s bizonyára lesznek McKeesporton sokan, akik el fogják hinni, hogy a ma­gyar református egyház első és legnagyobb embere nem frázisokat, hanem komoly igazságokat hangozta­tott előttük. Istentisztelet után a Masonic Tempieben társasva­csora volt, amely alatt az Ifjúsági Egylet egy nagyon szépen sikerült programmot mutatott be. Mondanunk sem kell, hogy a felszólalások egész sora követte egy­mást s a mintegy 150 főből álló válogatott közönség csak az éjféli órák után oszlott el. Föl kell itt jegyeznünk, hogy Baja Mihály lelkészt, mint volt lelkészüket, szintén tüntető szeretettel fogad­ta a mckeesporti gyülekezet. Az illusztris vendégek, mint a lelkész vendégei, másnapig ott maradtak még s ezt az időt a Ft. ur püspök ur arra használta föl, hogy látogatást tett az egyház gondnokánál és több egyház-^ tagnál, valamint egy nehány városi előkelőségnél. Meg­tekintette McKeesporton a Tin Plate Co. telepét, amely a maga nemében a legnagyobb a világon s Mészáros Pál presbiter kalauzolása mellett, aki mint munkavezető, a gyár minden zugát ismeri, nagy érdeklődéssel nézte végig az alkotó munka e nagy gyártelepét. A látogatás anyagi eredménye is méltó volt a vá­rakozáshoz. Nincsenek ugyan még összeszámolva az a- dományok, de azok együttes összege 800 dollár körül lesz. E gazdag adománynak legnagyobb részét ezúttal a zsidóság nyújtotta, akiket valóban méltán illet a há­la és elismerés. VERHOVAY SEGÉLY EGYLET HAZLETON, PA. Alakult 1886. évben. Az Egylet 1910 év óta AZAZ KÉTMILLIÓ - ÖTVENÖTEZER DOLLÁRT FIZETETT KI HALÁLESETI SEGÉLYEKRE. Gondolt-e ön is arra, hogy ha holnapra meghalna, mi lenne családj ával ? 7 ? Keresse fel a legközelebbi fiók titkárát vagy Írjon a fenti címre, s kérdezze meg, hogyan biztosíthatja magát betegség és halál esetére. Tegye meg ma, lehet, hogy holnap már KÉSŐ LESZ. ******************************************** * MEGJELENT. MEGJELENT. % CSALÁDI KÖR. í * (Family Altar) * * Irt»; — Tóth Mihály nlph*i ref. lelki««. * í A 94 lapra terjedő, csinos kiállítása kötet tartalma* * * XTI rövid, de iffen szép egyházi beszédet, a hozzájok tar- * * told elő és utóimával. Kiadja a Prezsb. egyház Publica- J * Hon Boardja. — Ára; — 60 cent. * * MEGRENDELHETŐ A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. * fc**-*.#-#***#**********************************' Körlevél az Amerikai Magyar Református Egyesület tagjaihoz. Titkárunk jelentéséből látom, hogy a mult hónap­ban igen szép /eredményt mutat fel a tagszerzés közül a jelentés. A Keasby, N. J. osztály kilenczven uj ta­got tüntet fel. Ezek nz Uj tagok iaz ottani Honvéd Egy­let testületileg becsatlakozott tagjai. Ugyancsak a 165 sz. Akron, O. osztálynál iáz Ottani 'Ref. Egylet tagjai jöttek be Egyesületünkbe testületileg. A két Egylet becsatolása még máig se ni lett vég­legesen elintézve, ónért még imostanig néni lehetett a tagokat mind megvizsgáltatni, azt hiszem azonban, hogy julius folyamán már bevégezett dologról fog tit­kárunk jelentést tehetni. Szép jele ez annak, hogy mégis csak mozgolódunk, még is csak tudtára ébredünk annak az igazságnak, hogy az egyesülésben van az erő. Én hiszem és re­ményiem, hogy eljön az az idő, a mikor amerika összes, magyar refoimátussága egy táborban lesz az Egyesü­let zászlaja alatt és közös akarattal fog dolgozni azok­nak a nagy céloknak a megvalósításán, a melyek az Egyesület és az által az ameriki magyar refoimátusság közös céljai. Újra szeretettel kérem azokat a református szel­lemű egyleteket, a melyek mostanig még nem tagjai az Egyesületnek, hogy gondolkozzanak az Egyesület­tel való csatlakozás kérdésén. írjanak titkárunknak, a ki készséggel fog válaszolni ebben az irányban hozzá érkező kérdésekre. Elvégre mégis csak kötelessége minden amerikai magyar reformátusnak, hogy járul­jon hozzá, ha csak egy homokszemmel is azoknak az épületeknek az építéséhez, a melyek együttvéve az a- merikai magyarság várát és büszkeségét fogiák ké­pezni. ; t • ; | ) | Ne értsenek félre ebben a dologban. Nem mondom én, hogy református ember ne legyen tagja más egy­letnek, vagy szövetségnek. De azt igen is állítom, hogy első sorban kötelessége minden reformátusnak az Egyesületbe belépni és aztán, ha módja van hozzá, vagy annak szükségét érzi, legyen tagja akár valamen­nyi egyletnek és szövetségnek is. így értem én a re­formátusok egyesülését és a világért sem akarom Egyesületünket vetély társul oda állítani akármelyik másik magyar intézménynyel szemben is. Azért nin­csen senkinek sem oka haragra, ha első sorban azt az intézményt pártolom és annak az intézménynek a fej­lesztésén dolgozom, a mely intézménynek fejlesztése első kötelességem. Már máskor is említettem, hogy az osztály tiszt­viselőinek kötelességeik is vannak a titulához. Nekik kell osztályuk helyén az elszórt csontokat összeszedni, nekik kell első sorban azon dolgozni, hogy Egyesüle-

Next

/
Oldalképek
Tartalom