Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-06-24 / 25. szám

8

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE JULIUS 2-RE.

Rovatvezető: Vasváry Ödön pittsburghi lelkész.

Ezékiel, Izrael őre. Ezékiel 2:1-6; 3:17-21.

Aranyige: “Keressétek az Urat, amig megtalálható, hívjátok őt segítségül, amig közel van. Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait és térjen az Úrhoz és könyörül rajta, a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” Ézsa. 55:6-7.

Mai leckénk anyagát azok a szavak képezik, amelyeket az Isten mondott Ezékielnek akkor, amikor őt prófétává tette Izrael népe között. Amikor Ezékiel ezt a megbízást kapta, a zsidó nép hajdani dicsősége teljesen eltűnt. A választott nép túlnyomó része fogoly volt Babylonban, ahová Juda országának bukása után kerültek. Az Isten újonnan választott prófétája a papi rend tagja volt s valamikor még az első babyloni hadjárat idején, Joákim uralkodása alatt került a többi fogollyal Babylonba. Mint a többi elhurcolt zsidónak, neki sem volt rossz dolga az idegen országban, de az ő szive is visszavágyott az ősi hazába, ahonnét erőszakkal hurcolták el. Körülbelül harminc esztendős volt akkor, amikor, megkapta Istentől a prófétai megbízatást, amelynek olyan buzgósággal tett eleget, hogy egyike lett Izrael négy nagyobb prófétájának. Az ő könyve a legszebbek egyike az ószövetségben s az egyetlen, amely valóban mesteri kézzel van megírva és elrendezve.

Az uj próféta életének ez a nevezetes korszaka akkor kezdődött, amikor Ezékiel a Kébár folyó partján állva, isteni látomást látott. A látomás leírásával kezdődik tulajdonképen a próféta könyve. A látomásban Istent emberi alakban látta megjelenni a próféta, aki félelmében arcra borult a jelenség előtt. Isten akkor adta neki a prófétai megbízást, azon szavakkal, amelyek a könyv második fejezetében vannak leírva. Hét nap múlva ismét hallotta az Ur hangját, aki őrállóul rendelte őt Izrael népe között, hogy a bűnösöket megdorgálja, a hitetleneket megtérítse s általában vezesse visz- sza a rossz útra tért népet az Úrhoz.

Ezékiel sokban külömbözött a többi nagy prófétától, akik előtte munkálkodtak az Isten ügyéért. Elődei állandóan az Isten haragját és büntetését dörögték a nép fülébe, ha meg nem tér. Ezékiel 15 esztendős fiú volt akkor, mikor Jerémiás hol ostorozó, hol siró szavakkal Jeruzsálem pusztulását hirdette, ő már megérte azt, hogy a próféták vésztjósló kijelentései csakugyan beteljesültek, ő már a maga igazi mivoltában látta,

hogy milyen büntetést kap az a nép, amely eltér az igaz Istentől, hiszen bár ő maga ártatlan volt, neki magának is szenvednie kellett a száműzetés és rabság lelki gyötrelmeit. A megjövendölt pusztulás most már valóság volt a fogsággal együtt s Ezékiel lelkét fájó szomorúsággal töltötte el az a tudat, hogy népét még ez a mindennél nagyobb csapás sem változtatta meg. A zsidó nép rossz és vallástalan volt a fogságban is, szükség volt tehát, hogy az Isten egy újabb hatalmas, erős lelket állítson közéjük. Ezékiel mindenben megfelelt ennek a feladatnak. Csodálatosan szép könyve bizonyítja, hogy Isten választása méltóbb férfira nem igen eshetett volna.

1 Az Isten választott népe rab volt idegen országban, távol a hazájától, azzal a tudattal szivében, hogy nemzetének minden dicsősége megsemmisült, sőt Jeruzsálem, a templommal együtt füstölgő romhalmazzá vált. Azt gondolná az ember, hogy maga a fogság, a nemzet pusztulásának tudata elég volt ahoz, hogy az elhurcolt népet rendületlenül megtartsa az Isten szolgálatában s ha addig biinös is volt, eltévelyedését bizonyosan százszor megbánva, jóvá akarja tenni. Sajnos, nem úgy volt. Istennek Ezékielhez intézett szavaiból kitűnik, hogy a bűnök megint csak sötét felhőként függtek a nép feje fölött. Amióta nemzetek; háborúk, gazdagok és szegények vannak a világon, amióta a szükség, a tanulási vagy kalandvágy még a kisebb nemzetek gyermekeit is szétszórta a világon, mindig voltak ilyen csoportok, amelyek a Babylonba hurcolt zsidók gyanánt szomorkodtak az elhagyott haza után, különösen, ha a hazának sorsa rosszra fordult. Mi, amerikai magyarok is ilyen csoport vagyunk. Sokan közülünk hűséggel, soha el nem múló szeretettel ragaszkodnak drága hitünkhöz s ennek a hűségnek bizonyságául idegenben is templomokat emelnek az Isten dicsőségére. Sajnos azonban, nagyon sok azoknak a száma, akik a Babylonba szakadt zsidók mintájára elfeledkeznek Istenükről és hitükről s nem törődnek vele. Minden egyház, minden lelkipásztor, minden igaz szándékú egyháztag arra törekszik, hogy összegyűjtse az idegenben elszórt csontokat amelyekről épen Ezékiel beszél olyan felejthetetlenül. Próféták ők valamennyien, becsüljük meg őket. Látomást láttak ők is, a pusztuló, szétszóródó nemzet, az omladozó templomok, az elnémult harangok látomását s azért dolgoznak prófétai lélekkel, hogy újra testvérekké, Isten közös gyermekeivé legyünk. Becsüljétek meg azokat, akik ezt a munkát végzik közietek.

2 Micsoda fájdalmat kellett éreznie a prófétának, amikor azt látta, hogy még a teljes megalázás, a testi és lelki szenvedések egész raja sem tudta bűnbánóvá tenni nemzetét! Az Isten kardja'szivén találta őket, de az a szív mégsem fordult Istenhez. Igen, siratták az elveszett hazát, könnyhullatással emlékeztek meg róla, akárcsak mi, amerikai magyarok a mi szerencsétlen magyar hazánkról. De arra nem került a sor, hogy belátták volna azt, hogy nyomorúságuknak maguk voltak az okai. Arról szó sem volt, hogy ezt a meg sem ismert bűnt megbánták és megsiratták volna. Végtelen szomorú dolog elveszteni a hazát, elveszteni vele mind-