Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-06-24 / 25. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 mátusság nagy számánál fogva megérdemelne és jo­gosan megkívánhatna. Az egyik ok a családok körében tapasztalható val­lásbeli lanyhaságban, a másik ok abban kereshető, hogy sok helyt a lelkipásztorok maguk is nem buzognak kellő melegséggel az egyházi lap ügyei iránt, — végül a leg­mélyebben fekvő ok, a mi miatt mi magyar reformátu­sok semmi nagyot nem alkothatunk vallá si, egyházi téren; — a REFORMÁTUS, kálvinista közszellem, az egyházias érzület hiánya. Mindhárom okok bármelyike is önmagában is elegendő ahoz, hogy megérthetővé te­gye bárki előtt is az egyházi irodalom ügyének elhagya- tottságát. Igazsága van Verba testvérünknek: — egyházi é- lettinkben a legnagyobb szükség ez idő szerint az, hogy az egyes családok körében öntudatos, hivő és buz­gó kér. református szellem fejlesztessék ki. Sokan van­nak közöttünk, kik reformátusoknak vallják magukat,- de voltakép azt sem tudják, mi a református vallás. Se nem ismerik, se nem szeretik lelkűknek megváltó­ját, az Ur J. Krisztust. Sok családi körben se reggel, se este, se hétköznap, se ünnepnapon nem imádkoznak. Vasárnap a hányán vannak a családtagok, anyifelé mennek üres szórakozást találni. Bibliát, imakönyvet, vallásos olvasmányokat nem kedvellnek. Csoda é ha lyen helyekre bemenetelt nem tud találni a REFORMÁ­TUSOK LAPJA? A lelkpásztorokra, a prezsbiterekre, a gyülekezetek elöljáróira néz az a feladat, hogy tisztább légkört igye­kezzenek teremteni az egyházi élet kerítésén belül. A világ egyetlen református egyházában sincsenek a lel­készek annyira magukra hagyatva a lelkigondozás vég­zésének terén, mint a magyar református anyaszent- egyházban. A világ egyetlen református egyházában sem fejlődött ki oly ferde irányban a felfogás az egy­házi előjárók tisztségről és kötelességeiről, mint mi ná­lunk, a hol a prezsbiterek csupán a gyiilekzet anyagi ügyeinek intézésére és kormányzására képzelik magu­kat elhivatottaknak lenni. Az egyházi elöljárók igazi kötelessége az, hogy őr­ködjenek a gyülekezet tagjainak vallásos élete felett, és segítségére legyenek a lelkipásztornak a hívek egyéni lelki gondozása körül. Mig ez valami módón a mi ma­gyar egyházi és gyülekezeti életünk világában meg nem valósul, — addig egészséges és öntudatos, hivő refor­mátus közszellem kifejlődéséről alig lehet beszélnünk. Ezt a munkát a családi életben kell elkezdenünk, mert a családi kör az, melynek atmoszférájában fejlődik ki és erősödik meg az Istennek félelme és az Isten tör­vényeinek tisztelete. Tegyük azért a családi kört egy kicsiny templom­má, hogy minden magyar református otthonnak ajtaja felé láthatatlan betűkkel be legyen vésve ez a szent jel­mondat: — Ennek a háznak a népe tiszteli az Urat. A lelkipásztor urakat ezzel kapcsolatban külön is hadd kérjem arra, hogy karolják fel erőteljesebben a vallásos irodalom, az egyház hatósági kiadványok, ezek között a REFORMÁTUSOK LAPJA pártoltatásának nemes ügyét. Egyes lelkészek indokolatlanul hideg és közönyös, majdnem mondhatnánk, ellenséges magatartását meg­szégyenítő dolog volna ha közölnénk azokat a leveleket,, miket egyes gyülekezetekből kapunk Jntbuzgo egyének­től, kik komoly megrovásban részesítik lelkészeiket a miatt, hogy soha egy sor Írást be nem küldenek a RE­FORMÁTUSOK LAPJÁHOZ. A híveknek ez iránybani felszólamlása, — vélemé­nyünk szerint, — teljesen jogosult és azt hisszük, la­punk nem is szolgált rá arra, hogy a lelkipásztoroknak bármelyike is tüntetőleg mellőzze a lap szolgálatnyuj- tásának igénybevételét. Mi igyekszünk a legjobbat adni ebben az újságban, a mit csak az adott körülmények között egy magyar egyházi lap adhat Amerikában magyar közönségnek. Minél többen csoportosulnak a szerkesztő köré lel­készt karunknak tehetséges és buzgó tagjai, — annál értékesebb tartalommal tölthetjük meg e lapnak min­den egyes számát. Ezt a cooperácziot egyházi főhatóságaink is mél­tán kérik és várják meg a lelkészi kartól és én öröm­mel állapítom meg, hogy a lap szerkesztésének felelős­ségteljes munkája körül különösen a múlt évi pitts- burghi congressus óta mind több és több megértést, jóindulatot és támogatást tapasztalok lelkésztársaim részéről. Tegyük kitűzött czélunkká azt, hogy a REFORMÁ­TUSOK LAPJÁNAK minden lelkipásztor legyen mun­katársa, — minden előjáro, minden gyülekezeti tag pe­dig előfizetője. Az, ami minden gyülekezeti munkánknak az erejét megadja, az, ami többet tesz, mint minden beszédünk: az a mi képünk. Az emberek lelkében megszilárdul az évek folyása alatt egy kép rólunk. Ezer nagy és kicsiny dologból rakódik ez össze. Ha a szeretet és a gyűlölet el is torzít rajta némely részletet, általában véve a mi legbelsőbb lényegünk helyesen tükröződik az emberek lelkében, önmagunknak ebben a képben való kivetíté­sében, amit a gyülekezet alkot rólunk, jobban megtalál­ható az igazi mértéke a munkánknak, mint a jó vagy rossz templomlátogatásban, a megalapított, vagy el­hanyagolt egyesületekben. Pia ez a kép nem jó, akkor elveszi a legjobb és legszebb szavak erejét; ha jó, ki­pótol sok hiányt és megkétszerezi az értékét és tartós­ságát a szavainknak. Hogyan él sok papnak a képe még sokáig a halála után is, hogyan lesz hűséges emberek­nek egy darab lelkiismeretté, amely nyugtalanít, vagy vigasztalássá, amely gyöngéden borul a fáradt lélekre! Mert az emberek többségét a lelkűk életében is nem gondolatok, hanem személyek befolyásolják. így látunk bele munkánk legnehezebb részébe, ami mégis minden más munkát könnyűvé tesz: nekünk egészen tiszta, ön­zetlen és jó embereknek kell lennünk, hogy az a szellem, ami öntudatlanul és akaratlanul minden szavunk és beszédünk mellett kiárad belőlünk, olyan embereket hozzon létre, amilyenek mi akarunk lenni. De ilyen mélyreható és maradandó hatásra csak igaz kér. jel­lemű és életű egyénalkalmas. Niebergall-ból ford. Bereczky Albert. A LELKIPÁSZTOR A GYÜLEKEZETÉBEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom