Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-06-17 / 24. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 előttünk és mennyei sugárral vonja be utunkat. Az Űjtestámentomban három olyan hely található, hol a Szent Lélek munkás kegyelme világosan meg van Írva. Az első ez: “Néktink azonban az Isten kinyilatkoz­tatta az ő Lelke által.” Ennek a szónak ‘‘kinyilatkoztat­ta” az a jelentősége, hogy leleplez, feltár, világosságra hoz olyan dolgokat, melyek azelőtt el voltak előlünk zárva. Lássuk csak, miként történik ez? Vegyünk magunk­ról példát. Könnyen megnyithatunk egy egész új vilá­got egy ember előtt, ha megajándékozzuk őt oly érzék­kel, amellyel eddig nem birt. Vigyünk csak ki egy süket embert az erdőre, mikor a hajnal hasad, mikor a ma­darak elkezdnek énekelni. Ez a felséges, ez a mennyei zene ő előtte olyan, mint egy eltemetett világ. Számára csak akkor fog értékkel bírni, csak úgy nyilatkoztat­hatjuk ki, ha megajándékozzuk őt a hallás érzékével. Ott sétál egy ember az erdő árnyas szélén, hol a bokrok alja telve van mosolygó ibolyákkal s édes illata betölti körülte a levegőt. De néki ez semmit sem jelent. Ellőtte ez a felséges ibolya illat egy ismeretlen, elzárt világ, mert szaglóérzéke nincsen. Ajándékozd meg szag­ló érzékkel és feltártál előtte egy új és eddig ismeretlen világot. Vagy ott áll egy ember a gyümölcsöskert közepén. A fák roskadoznak a legizletesebb gyümölcsök alatt. Ha ennek az embernek nincs izlési érzéke, ez a gyümölcsös­kert minden Ízletességével egy ismeretlen, egy elzárt, egy eltemetett világ ő előtte. Ajándékozd meg őt kifej­lett izlési érzékkel és egy új világot nyitottál meg előtte. Most már azt mondja az úr: “amiket ő készített az őt szeretőknek.” Ez a kijelentés egy gazdag lakomá­nak a gondolatát kelti fel bennünk. Ezen a lakomán meg­található minden faja a lelki gyönyörűségnek és men­nyei ízletességeknek. De hát a természet embere nem bir a megfelelő lelki érzékkel és mindezeket ő nem fog­adja be, mert nem tudja élvezni és nem tudja értékelni. Előtte ez egy elzárt, eltemetett, ismeretlen világ. A Szent Lélek azonban kinyilatkoztatja előttünk úgy, hogy megajándékoz minket a szükséges lelki érzékkel. Megadja nekünk a Krisztussal való közösség érzékét, amit mi azután Ízlelhetünk, önmagunkat mi nem emel­hetjük fel erre a lelki magaslatra. Az általános művelt­ség sem adhatja ezt meg. Ez a Szent Lélek ajándéka. Az Isten fiainak a szent és kegyes életben való fejlődé­sét és hhaladását azzal mérhetjük meg, hogy mily ki­fejlett lelki Ízléssel bírnak és mily nagy értéket tulaj­donítanak ezeknek a mennyei javaknak. A Szent Lélek továbbá megajándékoz minket a mennyei király akaratának Ízlelésével. Az Otestámen- tomban gyakran találhatunk ilyen kifejezéseket: “Sze­retem a te törvényedet. Gyönyörködöm akaratod telje­sítésében. Édesebb ez nékem a méznél.” Maga az Úr pedig, mikor a földön járt, elmondotta, hogy mily édes és erős néki az a táplálék, melyet ő az ő mindhalálig való engedelmességében talál. “Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem.” A Szent Lélek a kegyelemnek osztogatója és megadja nékiink azt a lelki értelmet, mely felemel minket a teljes engedelmességnek magaslatára, ahol aztán gyönyörű­séget fogunk találni a mennyei király akaratjának tel­jesítésében. Elvezet minket az Isten gyönyörűségének forrására. Megitat ebből és életünk mennyei szépséggel lesz teljes. Lelki érzékünket összhangba hozza a Krisz­tus érzékével és mi is abban fogjuk találni eledelünket, ha Istennek mindhalálig hű és engedelmes gyermekei leszünk. Ajándékoz nékünk erőt és értelmet arra, hogy elfogadjuk egy felsőbb hatalom segítségét és nem fo •- gunk önmagunkban botorúi bizakodni, miként az az utas, aki önmagát akarta megmenteni. Nyissuk meg hát szivünket a Szent Lélek munkás kegyelme előtt, hogy teljesedjék be az értelemmel, vi­lágossággal, erővel, hatalommal és a Krisztuséhoz ha­sonló engedelmességgel. Ámen! UTOIMA. Hálatelt szívvel borulunk le előtted Istennek szent fia, Úr Jézus Krisztus! ígéretedben te nem csalatkoz­tál. Elküldötted számunkra a megelevenítő, megtisztító és megszentelő Szent Lelket, aki megtanított mindenre bennünket és eszünkbe juttatta azokat, amiket te szó­lottái. Szent Lélek úr Isten! Maradj velünk most már mind az időknek végéig. Tápláld bennünk a buzgóságot. Erősítsd a hitet. Egyengesd a békességnek, az elégedet- ségnek és az egyetértésnek útját. Nyiss előttünk új vi­lágot. “Igédnek vezérlj útjára. Taníts téged megismer­nünk s Istent atyánknak neveznünk, őrizz hamis tudo­mánytól, hogy mi ne tanúljuk mástól. És ne légyen több más senki, hanem Krisztus, kiben kell bízni.” Idvességünknek fejedelme, úr Jézus Krisztus! Bár bűnösök vagyunk, mert letértünk az általad megjelölt utakról, de azért mégis bizalommal fordúlunk hozzád valahányszor a veszedelmek és megpróbáltatások körűi vesznek, óh ne fordúlj el tőlünk ilyenkor, hanem halld meg kiáltásunkat és küldd el segítségünkre áldott Szent Lelkedet, hogy el ne vesszünk. Ámen! VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE JUNIUS 25-RE. Rovatvezető: Vasváry Ödön pittsburghi lelkész. Juda országának emelkedése és bukása. Aranyige: “Boldog nép az, kinek Istene a Jehova.” Zsolt. 33:12. Mai leckénkben röviden összefoglaljuk azokat a tanulságokat, amelyeket az elmúlt negyedév leckéiből vontunk le. Láttuk, hogyan emelkedett Juda országa hatalomban és tekintélyben s hogyan igázta le Babylon, aszomszédos hatalmas ország, miután senki sem hall­gatott Jeremiás próféta figyelmeztető szavaira. A kö­vetkező negyedévben a babyloni királyság bukását és a perzsa világhatalom kezdetét fogjuk tárgyalni, min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom